igaz történetek szülésről, születésről

732. nap: Rossz anyának érzem magam (Abigél)

Megjelent: 2012. okt. 6.

Első gyermekünket nagyon vártuk. A 20. hét környékén mondogattuk, hogy bárcsak láthatnánk már. Szófogadó gyermek, a 35. héten úgy döntött, elindul. Már hetek óta voltak fájdalmas keményedéseim, de ezt természetesnek gondoltam.

Este fél tízkor elöntött a magzatvíz egy gigantikus kontrakció kíséretében. Öt perc múlva már egyértelmű volt, hogy mentőt hívunk, ennek a fele sem tréfa. Boldog voltam, hogy szülök, de kicsit aggasztott a korai időpont.

A mentő negyed óra múlva megérkezett, amikor felcsengettek, mi elindultunk le a lépcsőn, sürgető volt, már alig volt szünet a fájások között. A mentőautó személyzete a kapu előtt toporgott, ők nem számítottak arra, hogy eléjük megyünk. Vissza kellene menni, hogy megvizsgáljanak. Dühösek voltak, ők nem így képzelték. Az autóban egy gyors külső tapintás és heves érdeklődés, hogy miért nem saját autóval megyünk. Mert nincs olyan.

A klinika udvarán már alig bírtam lépni, a mentősök noszogatnak, hogy iparkodjam, ne álljak meg folyton. Csak pár lépcső felfele!

A szülőszobán telt ház van, Apa a folyosón vár a sorára. Papírokat kérnek. Ki az orvosa? Á. doktor, de külföldön van. És kire bízta magát? Senkire. Akkor meg mit kezdjünk magával? Nagy csönd… Ki vállalja? Csönd… Végül egy fiatal orvos a sarokból halkan megszólalt „Na, jó, majd én.”

„Megvizsgálom, vetkőzzön!” „Több mint négy ujjnyi, adjatok szobát neki, szülünk!” Huszonéves szülésznő jön értem. „Anyuka, maga meg mit vág olyan riadt képet?” „Hááát, még sosem szültem…” „Jaj, még én sem, mégse vagyok úgy megrémülve!” Nevet.

Belépünk a szülőszobába. „Nyomnom kell!” „Ne nyomjon még, ugorjon föl az ágyra! Lábakat föl, adja a karját! Valaki segítsen, még az infúziót se kötöttem be! M. doktor, gyorsan!”

„A férjem! A férjemet! Kint maradt a folyosón!” „Apuka szaladjon, lekési a szülést!”

„Már látszik a feje! Oké, jöhet!” A szülésznő ingatja a fejét. Hiába erős a gát, pici a baba, meg fog nyomódni. A fiatal orvos kelletlenül csörömpöl, majd éles fájdalom hasít belém. „Kint a feje, még egy nyomás!” Egyszer csak a hasamon egy puha meleg csomag. Ölelném, de már nincs. „Apuka, elvágja?” „Gratulálunk! Szép baba.”

Nagyon fáj, minden tűszúrást érzek. „Ne sziszegjen, ez nem fáj, el van érzéstelenítve!”

Potyognak a könnyeim, valaki hoz egy csomagot. „2740 gramm, minden rendben, de most elvisszük megfigyelni.” Még éjfél sincs, és ott fekszem reszketve, sírunk a férjemmel, boldogok vagyunk, reggel pedig biztosan megkapom a kislányomat. Így neveztük el: „az apa öröme”.

Lassan kel fel a nap, egész éjszaka a telefonomat nyomkodom, mindenkinek megírom, hogy megszületett, gyönyörű, és mindketten jól vagyunk.

Reggel fél hétkor már ott toporgok a PIC ajtaja előtt, onnan várom a kislányomat. Egy óra múlva kiszólnak, hogy beavatkozás miatt még várni kell a látogatóknak. Végre bejutunk, beöltözünk. Apró babákat látunk mindenütt. A miénk hatalmas a többihez képest, mégis átlátszó dobozba tették, csövekkel van gépekhez kötve. Nem értem ezt az egészet, csak zokogok, és kérdezgetem, hogy mi van vele. Tulajdonképpen nincs rosszul, csak egy kis légzéstámogatást kap, meg infúziót, meg ugye a monitor is… Mikor kapom meg? Még nem, majd meglátjuk.

Napok teltek el, naponta kétszer 20 percig láthatjuk a gyerekünket, minden alkalommal kimérten és határozottan tájékoztatnak állapotáról. Közben belázasodik és géppel lélegeztetik. Én ott állok az inkubátor mellett és zokogok. Amikor meg akarom simogatni a kis lábát, elhúzza. Mindig szól a Sláger Rádió, pont az ő doboza mellé teszik. Rossz anyának érzem magam.

Négynapos volt a babánk, amikor utógondozásra átszállították egy hozzánk közeli kórházba. A gyerekágyas időszakot többnyire egy vaslábú széken ülve töltöttem, és próbáltam szoptatni az én meggyötört és aluszékony babámat. Háromóránként átsétáltam, szoptattam, fejtem, hazamentem, majd indultam vissza szoptatni.

Abigél azóta gyönyörű iskolás nagylány. Hálás vagyok, hogy gyorsan felépült, és remélem, hogy nem maradtak benne rossz emlékek élete első két hetéből.

H. M. A.

Abigél születése apaszemmel > > >
Lídia > > >
Miksa > > >
Sámuel > > >
Ráhel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.