728. nap: „Befelé fordítani” (Samó)
Pénteki nap volt, amikor rendszeresen kezdett keményedni a hasam. Még egy csomó dolgot el kellett intéznem, de tudtam, hogy a hétvégén kisbabánk lesz. Még este lefeküdtem aludni, de éjjel fél háromkor erős és hosszú fájásra ébredtem. Fél óra múlva hívtam fel Ágit, aki éjjel egykor ért haza egy szülésről, alig aludt még. Kikérdezett, aztán kérte, hogy egy óra múlva hívjam, ha semmi nem változik, akkor jön majd.
Negyven percet bírtam csak várni. Átjött hozzánk, megvizsgált. Csak két centire volt nyitva a méhszáj. Addigra megjött a doula, Áginak megágyaztunk a nagyszobában. Ádám is aludt, ő is nemrég ért haza. Másnap nagy szükség lesz rájuk. Így az éjszakát Zsuzsival töltöttem (a doulával) a fürdőszobában, a kádban (csak én persze). Beszélgettünk, milyen volt az ő kórházi szülése, meg az otthoni.
Reggel kávéfőzés, felébredtek a többiek. Ági megvizsgált: csak 3 cm, alig történt valami az éjjel. Dilemmáztunk, szeretnénk-e hívni valakit, fotózni. Végül úgy döntöttünk, igen, akit bármikor el lehet küldeni, ha mégsem jó nekünk. Ági próbált „befelé fordítani” engem. Ha az ember belülre figyel, intenzívebb lesz a folyamat, és a fájások kevésbé fájnak. Ezért jobb szó szerintem is inkább a kontrakció, mert van, hogy fáj, pedig gyengébb, van, hogy nagyon erős, és nem fáj. Úgy próbált befordítani, hogy folyton azt puhatolta, mire vágyom.
Eperturmix. Meg is kaptam. Január volt amúgy. Figyelnem kellett, hogyan tudják leghatásosabban enyhíteni a fájdalmamat, nem is olyan egyszerű az! Sok mindent próbáltunk, mikor ez volt jó, mikor az. Mászkálás, ugrálás, zenehallgatás, friss levegő, masszírozás, simogatás, ülés, állás. És tényleg, egyre beljebb kerültem. Egyre kevésbé figyeltem a külvilágra, egyre konkrétabban tudtam, mi a jó nekem. Nem volt felesleges energiám a beszédre, így csak címszavakban utasítottam a többieket.
A legintenzívebb rész nem fájt, de nagyon koncentráltam, és mindenki az én utasításaimra ugrált. Nehéz volt eljutni addig, amíg rájöttem, hogy úgy jó nekem, ha kontrakció közben simogatják a hátam, jön a friss levegő, a derekamon száraz meleg zsák, a hasamon forró muskotályzsályás borogatás (ezt Ági ajánlotta), fogni kellett a kezem közben.
Két kontrakció között nem bírtam elviselni a melegítést a derekamon meg a hasamon, de fáztam a nyitott ablak miatt, azt is be kellett csukni. A simogatás is zavart, és mindig ittam egy korty vizet. A bonyolítás az volt, hogyha csak akkor szóltam, amikor már fájt, az ablaknyitás nagyon késő volt, mert távol voltunk tőle. Ezért borzasztóan figyelnem kellett, hogy amikor csak sejlik, hogy elkezdődött, de még nem erősödik, alig észrevehető, akkor adjam ki az „Ablak!” utasítást, ami után már mindenki tudta, hogy plusz borogatás stb.
Egyszer csak minden rossz volt, ami eddig jó. Nagyon erős fájdalmaim lettek a derekamban. Vizsgálatot kértem. Teljesen nyitva voltam, jönnek a tolófájások? Pontosabban Ági azt mondta, hogy majdnem teljesen nyitva a méhszáj. Azonban hallottam, ahogy Ádámnak azt súgja, hogy teljesen kitágultam. Talán, ha nem tudom meg, nem lett volna olyan fájdalmas, bár a fájdalmak miatt kértem a vizsgálatot, szóval nem is tudom. Nem. Nagyon fájt. Értelmetlenül. Ezt hívják úgy, hogy leállt a szülés. Nem tudtam elengedni a babámat. Azt hiszem, ha kórházban lettem volna, itt biztos kapok oxitocint, de legalábbis burkot repesztenek.
Féltem, hogy Ági kórházba visz. De ő türelmesen várt, nézte a szívhangot, ami teljesen rendben volt. Kért, hogy próbáljak aludni, vagy szedjem össze magam, mert így csak rosszabb lesz a helyzet. Így telt el majdnem négy óra. Kaptam homeopátiás bogyókat, hogy túllendítsen ezen a vesztegelésen. A végén aludtam „háromnegyed percet”, ezt Ági mondta, de szerintem több fájás közt is el-elszenderedtem.
Szóval egyszer csak arra ébredek, hogy nagyon kell kakilni. „Akkor gyere gyorsan, mert jön!” ‒ mondták, és visszamentem oda, ahol a tágulás végén voltam. A kanapé előtt térdeltem, fejem Ádám ölében, aki a kanapén ült.
Így született meg Samó, 20 perc múlva. (Este 11-kor.) Kértem, hogy fektessenek fel a kanapéra, mert minden erőm elhagyott. Hasamra tették, és rögtön lekakált. Nagyon büszke voltam rá. 3230 gramm.
P. N.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 28. mese: Ősrobbanás (Hajni baba)
- 1761. nap: Első alkalom
- 1563. nap: Kórházban „természetes dolgok” (Borika születése)
- 1730. nap: „Itt fáj, ITT FÁJ?” (Adél Dominika születése)
- 992. nap: A gyermeknek az anyján a helye (Luca érkezése)
