igaz történetek szülésről, születésről

713. nap: Első veszteség – otthon

Megjelent: 2012. szept. 17.

Pontosan Simon hatodik születésnapján csináltam meg a tesztet, egy csütörtöki nap volt, ugyanaz a napsütéses, meleg május, mint amikor született. Szóval a teszt: ott a két csík. Úgyis tudtam már, de mégis. Jó látni azt a két csíkot. Mutatom T-nek este, amikor hazajön. Örülünk.

Másnap délután vérezni kezdek. Aki átélte, tudja, milyen érzés. A tanács: feküdjek, pihenjek, aztán majd meglátjuk, többet nem tehetünk.

A szombat is vérzéssel kezdődik, és egyre erősödik egész délelőtt. Gyönyörűen süt be a nap a nappaliba, a fiúk tologatják a kisautókat a szőnyegen, én meg fekszem a kanapén, de tudom, egyre biztosabb, hiába. Enyhe, majd egyre erősebb görcsök is társulnak a vérzéshez, Ági rendszeresen telefonál, vagy én hívom, nagyjából tudjuk már, mi van, de azért reménykedünk. Hátha mégsem.

Egyszer belesírom a telefonba: „Most lehúzkodom a gyerekem a vécén?” ‒ ő meg azt mondja: „Én nem fogalmaznék így a gyerekeim előtt.” – „Áá, nincsenek itt…” „Hát, én hallom őket a háttérben, nem lehetnek olyan messze.” „De nem hallják, nem figyelnek.” „Dehogynem! Nem hülyék, csak kicsik!” Megint igaza van, persze, szedjem össze magam!

Nekiállok gofrit sütni, úgy vagyok, mint egy normális, kicsit erősebb menstruációkor, görcsölök, vérzek, és sűrűn járok a vécére, cserélem a betétet.

Egyik ilyen alkalommal érzem, hogy valami nagy darab, valami „más” kipottyan. Látom is: ott van a vécében, sok alvadt vér közepén a kis petezsák. Bőgök, zokogok hangosan: „Kiesett!! Kiesett a kisbabám belőlem!” T. bejönne hozzám, de a két gyerek is ott tolong a fürdőszobaajtóban: „Mi esett ki Anyuból? Mi esett ki??” Szegények!

Hívom Ágit, ott a vécén ülve, csak bőgök a telefonba, de érti, miért, megkérdezi: „Odamenjek?” ‒ még ilyenkor is kérdez először, s csak utána állít: „Odamegyek.” Pillanatok alatt ott terem, megölel, és nem vígasztal. Tudja, nem lehet. Most nem.

Ülünk a fürdőszobában ketten, ő a kád szélén, én a szennyestartó tetején, az én elvetélt magzatom mellett. Beszélgetünk. Beszél a saját veszteségeiről. Mert neki is vannak, ezt is át kellett élnie, hogy tudja, min megyünk keresztül mi. Együtt sírunk, aztán én kimegyek a gyerekekhez, T. be Ágihoz, Ági kiveszi a kis petezsákot a vécéből, megvizsgálja, majd T. tenyerébe teszi egy papírzsebkendőbe.

T. kiment vele az erdőre (pár háznyira kezdődik), a gyerekek homokozós lapátját vitte, jobb híján, azt mondta, komoly fizikai munka volt azzal lyukat ásni az erdő kemény földjébe – jólesett neki. Egy fiatal, ötfele ágazó fát választott, az alá ásta el.

Én meg a fiúkkal beszélgettem otthon, gyertyát gyújtottunk, és szomorkodtunk.

Másnap – vasárnap – jött a tágabb család ünnepelni a mi hatéves, legidősebb gyerekünket. Nagyon igyekeztem én is örülni annak, akinek örülnöm megadatott.

Sz. J.

Simon >>>
Máté >>>
Második veszteség kórházban >>>
Bendi >>>
Eliza >>>
Eliza apamese >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol