igaz történetek szülésről, születésről

616. nap: Útkeresés

Megjelent: 2012. jún. 12.

Ha mostanában gondolkodom erről – a most már 18 éves történetről – a következők jutnak eszembe: Útkeresés. Megyünk kórházról kórházra. Keressük azt, ami megnyugtatna. Gyakorlatilag mindenhonnan sírva vagy nem sírva (de elkeseredve) jövünk ki: ez sem az, és ez sem az! Papás szülés, rooming in: ezek divatcímek! Erre jönnek be a „vevők”. A valóság: orvos- és kórházrenduralom. Hol figyelnek majd oda rám úgy, olyan szeretettel, ahogy ebben a nagyon esendő, nagyon kitett állapotomban igénylem? S hol lesz a babám ugyanilyen védelem alatt?

Az egyik kórházban ‒ konkrétumokat nem szeretnék írni ‒ csapódik a nagylift ajtaja, unott ápolónő tol egy nagy kocsit, a rekeszekben újszülött babák mint frissen sült veknik egymás mellett, fáradt mozdulattal odateszi a kezét, nehogy a visszacsapódó ajtó a fejüket érje, majd tolja őket az influenzás köhögéstől hangos folyosón át a tovatűnő homályba… Egy másik ajtóból hordágyon tolnak ki s visznek valahová lázasan sietve egy tehetetlenül vergődő kismamát… Nem, itt se, itt se…! (A Sors fintora és kemény leckéje, hogy második babám ‒ koraszületése révén ‒ éppen itt fog megszületni…)

Azután egy keszthelyi könyvesboltban egy „véletlenül” rám találó könyv: „Otthonszülés”. Egyfolytában végigolvasom, s meg is nyugszom. Mi lenne, ha…? Ági, Te még akkor fényévnyi távol voltál, remélni sem lehetett, hogy Veled… De nem baj, majd mi ketten, a párommal. Hogy merészeltünk ekkora gondolatra jutni, nem tudom. Bíztunk magunkban, bíztunk a születés természetes, nem kórházra íródott folyamatában. A természeti népek is… a régi asszonyok is…

Azért a kétségeink csak előtörnek… Mégsem vagyunk olyan erősek, mint kéne… Egy régi bába de jó lenne. Csak megnyugtatna, ha lenne ott valaki, aki már látott ilyet… Messze vidéken élünk még ekkor, egy nagyon kicsi faluban az erdő közepén. Lázasan keressük azt a bábát, aki eljönne, aki segítene…

Így találunk valahogy, magam se tudom, hogyan, mégis Rád, Ági. Beszélünk telefonon, találkozunk Pesten, a lakásodon. Tegezve, kedvesen fogadsz, éppen, mint egy édesanya, aki tudja, mire van szüksége a gyermekének. Mázsás súly hull le a vállamról, érzem: igen, Téged kerestünk! Minden szorongásom elmúlik, olyan hangon szólsz hozzám, hogy tudom, tudod, mit élek át, mi hiányzik, mire vágyom. Most már akárhogyan lesz is, úgy lesz jó.

…És valóban úgy lett. A szülés – első szülésem, 35 évesen („Maga idős primipara, tudja, ugye?”) – rendben folyt, kisebb elakadásokkal, de a segítségeddel szép továbblendülésekkel. Aztán elered az eső, kipattan a hibiszkuszvirág bimbója, megszólalnak az égi harsonák, s én ott fekszem, ölemben azzal a kis csúszós gyönyörűséggel a menyország kellős közepén… Ennek a gyermeknek az életútja is ilyen szép (idén betöltötte a 18-at), töretlen, egyenesen ívelő, folyamatosan haladó…

Az alábbi vers ennek a témának – az útkeresésnek – a hatása alatt született később. Ezzel szeretném zárni. És azzal, hogy a szívünkben és legszebb gondolatainkban őrzünk, és reméljük, hogy a világ lassan mégis arrafelé halad, hogy elismert helyed lesz benne. Személy szerint Neked, és annak, amit a jelenlegi ellenállással szemben utolsó csepp véredig képviselsz: az EMBER szabad születésének, az EMBER földre érkezése szent pillanatának. Meleg szeretettel:

K. Gy.

 

Úton
(Geréb Áginak, szeretettel)

Kérdezni
egyre tovább
Kérdezni
Befelé haladva egyre

A spirálút közepén
Isten és Én
Állunk pőrén
Tovább kérdezve

Amikor nincs több kérdés
A Kettőből ‒ Egy lesz
Isten vagy Én?
Mindegy lesz

Kifelé haladva
Minden válasz
Szent csíraként
Benső hanggá lesz

Második gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.