igaz történetek szülésről, születésről

574. nap: Mint egy nőstény bika (Janka születése)

Megjelent: 2012. máj. 1.

Hát eljött a nagy nap, és megszületett a döntés is, otthon maradunk. Az eredeti álom, majd a felismerés, hogy ez Magyarországon is lehetséges, aztán a megerősödés a kilenc hónap készülődése közben, mindez már mögöttünk van. A szüléskísérők, az információs hét és a gyerekorvos szemlélete bíztatást ad, és segít abban, hogy belépjek az ismeretlenbe. Első gyerekünk ő, és már nagyon várom, hogy meglássam, a karomban tartsam. Tudom, hogy lehetnek nehézségek, hogy a szülés nehéz, de valahogy bizonyosság van bennem: ez menni fog, és a babával is menni fog.

Kinn szálingózik a hó, felhívjuk a Sopronban lakó apukámat. Lassan indulhatna. Jó lenne pihenni, de olyan izgatott vagyok. Párom, Ákos dolgozik, de hívogat, mi újság. Nézegetem az órát, elég rendszertelen összehúzódások. Ági még nem jön, van idő. Lassan beesteledik, megérkezik apukám, aztán Ákos. Vacsorázunk, de kicsit később az egész kijön belőlem. Egyre jobban beindul a vajúdás, Ági és Kriszta, a segítő is megérkezik.

Készülődés. Én a kádban folyatom magamra a forró vizet. Egyre nő az intenzitás, de vele együtt egyre nehezebben bírom. Tudtam, hogy nehéz, de ennyire? Ákos és apukám tanácstalan, felváltva virrasztanak mellettem az éjszakában, néha kérdezgetik: „Mi van?” Mit tudom én, hogy mi van? Fáj, az van! Ági felveti, hogy a kádból jöjjek ki egy időre. Átköltözünk a matracunkra, itt már tényleg nem tudom megúszni. Jönnek a kontrakciók egyre erősebben, Ági és Kriszta borogatnak, Ákos és apukám két oldalról tartanak. Én pedig alszom két kontrakció között, állva, lógva, támaszkodva. Most hiányzik igazán az egész napos pihenés. Ági rábeszél, hogy próbáljak aludni. A redőny lehúzva, de én tudom, hogy lassan megvirrad, és reggel lesz, és meddig fog ez még tartani… Nem megy az alvás, jönnek az összehúzódások, egyáltalán milyen ötlet ez, szülés közben aludni! Lassan eltűnik a méhszáj, már csak egy kis perem van. Hurrá!

De aztán megint semmi. Vagyis fájdalmak vannak, de nem halad előre a kitolás. Ági burokrepesztést javasol, hát legyen. Te jó ég, utána nagyon felerősödik az egész, felpattanok, jó lenne kimenekülni, elszaladni. Hogy lehetne ezt megúszni… Így töltünk egy órát, egy millimétert sem halad előre a baba. Hát én ezt már nem bírom… Ági ultimátumot ad, ha tíz percen belül nem születik meg a baba, akkor kórházba kell menni.

Na, azt már nem! Ez a gyerek meg fog születni. Úgy érzem magam, mint egy bika, egy nőstény bika: ha nem jönnek a tolófájások, akkor majd én fogom kitolni, van én nekem erőm! És tényleg, elindul. Minden összemosódik, nyomok, és talán valami kontrakció is van, de nem várok már semmire, csak adom a babának az erőt. Ákos nyakába csimpaszkodom, ő tart engem, néha mindkét lábam felhúzom, és ő megtart engem. És ott a fájdalom, a szétszakadásérzés, de én csak nyomok: adnom kell neki az erőt!

És végre megszületik. És csak sírunk mindannyian: Itt van, végre itt van! Kicsit süvegfejű, de itt van a karjaimban, és párat nyöszörög, aztán megpihen. És mi is megpihenünk. Jaj, de jó! Vége.

A határtalan boldogságban újra erősödnek az összehúzódások. Hát ez meg mi? Ja, hogy a méhlepény. És azt is így végig kell küszködni a szülőcsatornán, mint a babát? Ez elég igazságtalan, meg olyan ünneprontó is, hiszen itt van a karjaimban, már szopizni készül, akiért annyira küzdöttem. Ági bíztat, hogy a méhlepény már puhább, én egyáltalán nem így érzem. De azért csak megszületik, most már értem, miért hívják „másának”.

A zuhanyozás közben Ágiék tisztává varázsolják az ágyunkat, és én már csak arra vágyom, hogy aludjak, hogy kipihenjem ezt a hosszú napot. Janka mellettem, aztán Ákosnál.

Mikor felébredek, a kanapén találom őket, Janka Ákos felhúzott térdén, mindketten alszanak. Igen, megkezdődött a közös életünk…

R. R.

Liza > > >
Áron > > >
Gáspár > > >
Kata > > >
R. R. „születése” > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.