igaz történetek szülésről, születésről

560. nap: Égtek a mécsesek (Zsombor születése)

Megjelent: 2012. ápr. 17.

Vágytunk még gyerekre, de hiába próbálkoztunk, nem akart eljönni hozzánk. Nem értettük. Aztán elmentem Ágiékhoz a Születésházba egy veszteségfeldolgozó csoportba. A következő hónapban megfogant a negyedik babánk. Nagyon örültünk, de nem árultuk el senkinek, csak Ági tudta. Aztán egyik nap, amikor már azon gondolkoztunk, hogy el kéne árulni a lányoknak, Sára azt mondta, hogy ő úgy szeretne visszabújni a hasamba. Erre összenéztünk Apával, és elmondtuk, hogy hát sajnos nem lehet, mert foglalt. Ők is boldogok voltak.

A várandósság probléma nélkül telt, csak egy kicsit nyafogós voltam végig, aztán ez a 37. heti vizsgálat után elmúlt, tíz centivel a föld felett lebegtem, nagyon boldog voltam, könnyűnek éreztem magam. Vártam, hogy eljöjjön az idő. Közben Ági elutazott messzire, és a többi bábák gondjaira bízott. De aztán úgy alakult, hogy megvártuk, amíg hazaér.

A legnagyobb kislányunk már elsős volt, így a kicsivel délben elmentünk érte, még vásároltunk néhány dolgot. Lefektettük őket este, és én is próbáltam aludni, de hirtelen egy fájásra ébredtem.

Nem tudtam feküdni, fel kellett állnom. Amikor elmúlt, visszabújtam az ágyba, de kábé tíz perc múlva újra jött egy, és nekem újra fel kellett állni. Hát, ez engem nem hagy aludni, vajon ez már a szülés? Negyedik szülés, hátha még csak jósló fájás. Aztán elkezdtem vécére járkálni. Éjfél körül úgy döntöttünk, hogy szólunk a nagyszülőknek, vigyék el a lányokat. Felkeltettük őket, felöltöztettük. A fájások egyre rendszeresebbek voltak. Hívtuk Ágit is. Indulnak, mondta.

Rendezkedtem, elővettük, amire szükség lehet. Mécseseket gyújtottam több helyen a lakásban, mert megint nagyon zavart a fény.

Amikor elmentek a lányok és megérkeztek a bábák, leállt a folyamat. Fájás sehol. Vizsgálat után Ági azt kérdezte, hogy szeretném-e hogy elmenjenek, vagy lefeküdhetnének-e aludni – akkor még nem tudtam, hogy egész éjjel szülésnél voltak –, így a gyerekszobában megágyaztunk nekik.

Ettől én teljesen kiborultam, hogy sikerült vaklármát csinálnom, sírtam, nagyon el voltam keseredve. Aztán Apával a nagyszobában összebújtunk: fáztam, ölébe lefeküdtem, mint egy kisgyerek, simogatott, aztán felálltunk, öleltük egymást, táncoltunk, csókolóztunk, és szép lassan újra beindultak a fájások, egyre hangosabb lettem. Erre a bábák is előjöttek, és melegítették a vizet, készült a muskotályzsályás borogatás édes, megnyugtató illata, bejárta az egész lakást. Kezdődött a mi kis táncunk Apával: fájások között sétáltam, ha elért a hullám, odamentem hozzá, és a nyakába kapaszkodtam. Aztán egy idő múlva már mérgesen mondtam neki, hogy jöjjön oda hozzám, már nem akartam én menni.

Kaptam a forró borogatásokat, ami nagyon jólesett. A vajúdás alatt sokat ittam és sokszor voltam pisilni. A fürdőben egy üvegpohárban égett egy mécses, amit Sára lányunk festett, fénye a falra vetült, ez nekem akkor, ott nagyon fontos volt.

És elérkezett a kitolás. Sehogy sem találtam a helyem, így a bábák azt javasolták, a párom üljön le egy székre, és én üljek az ölébe, támaszkodjak a szétnyitott combjain, mint a szülőszéken. Sokáig voltunk így, nagyon fájt a keresztcsontom, a doulánk, Luca masszírozta, az nagyon jólesett. Minden fájásnál kiabáltam vele, hogy gyorsan, csinálja már.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Juli a bába és Ági a segítő. Volt most is szívhanghallgatás, de most nem zaklatott fel annyira, mint az előző szülésnél.

Ahogy haladtunk a kitolási szakban előre (vagyis lefelé), a mécsesek sorban kialudtak a szobában. A tolófájások gyors egymásutánban jöttek, és rövid ideig tartottak – Ági mindig aludt egy kicsit a kettő között –, és én egyre hangosabban kiabáltam. Aztán felálltunk, és a párom tartott, így született meg a kisfiunk. Akkor már csak egyetlen mécses égett a szobában.

Nagyon feszült, égett a gátam, amikor kibukkant a fejecskéje, és megint repedtem egy picit a gátmetszés mellett, de nem kellett összevarrni. Lefektettek az ágyra, és a mellkasomra tették, kicsit sírdogált, és utána azonnal ügyesen szopizott.

A méhlepényre egy kicsit többet kellett várni a szokásosnál, nem akart megszületni. Kaptam homeopátiás szereket. Aztán a kisfiunkat édesapja mellkasára fektették, és betakargatták őket. Az első hónapokban sokszor aludtak így ketten. Ez az élmény nagyon sokat jelent neki, fontos kettejük kapcsolatában.

Közben megszületett a méhlepény, teljesen rendben volt, én csodálatosnak láttam. Ági elmagyarázta, hogy valószínűleg volt egy ikertestvér is még az elején, megmutatta a méhlepényen, miből gondolja.

Aztán lezuhanyoztam, addig a bábák rendet raktak, tiszta ágyat húztak. Lefeküdtem, és visszakaptam a babát, aki mohón szopizott megint. Még megettük a finom sütit, amit Luca hozott, azóta is itt az íze a számban.

Ekkor már hajnal volt. Alig vártam, hogy a kislányaink hazaérjenek, és együtt legyünk, örülhessünk. Nagyon hiányoztak!

Ági búcsúzásként szigorúan meghagyta, hogy a gyermekágyat vegyem komolyan, és töltsem ágyban. Ezen meglepődtem egy kicsit. Nem éreztem fáradtságot, boldog voltam, hihetetlenül boldog, és tökéletesen éreztem magam.

Gyógyító szülés volt ez nekünk, és talán Áginak is.

Ági, Juli, Luca és Mindenki a Napvilág Születésházban! Köszönjük, hogy eljöttetek, hogy velünk voltatok életünk legfontosabb pillanataiban!

K. T.

Borcsa > > >
Réka születése és elvesztése > > >
Sára >>

Véletlenül kiválasztott mesék.