552. nap: Az első locsoló
Három évvel később, kisfiunk születésénél már nem a szüléstől féltem, hanem attól, hogy a lányunknak lelki sérülést okozunk. Ez előtt a nap előtt soha nem volt még tőlem távol egy-két óránál többet. Megszerveztünk jó előre mindent, a kislányunkat igyekeztünk lelkileg felkészíteni.
Húsvét vasárnap a fájások kevésbé vészes részét a rokonság jelenlétében csináltam végig, úgy, hogy még a férjem sem vette észre rajtam. Amikor magunkra maradtunk, felhívtam Ágiékat, hogy tudjanak rólunk. Éjfélkor megérkezett a barátnőnk, hogy elvigye nagyobbik gyermekemet. Hagytuk aludni, ameddig lehetett, aztán elbúcsúztunk. Úgy tűnt, ez a helyzet (hogy az éjszaka közepén felkeltik, elviszik) számára teljesen természetes, és tovább aludt az autóban, Budapest felé indulva.
A férjemmel szép nyugodtan előkészítettünk mindent, aztán visszafeküdtünk „aludni”, ahogy az előző szülésünknél is… A fájások nem fájtak annyira, arra gondoltam közben, hogy minden fájással közelebb kerülünk a születéséhez, és ez segített. Gyorsabban zajlott, mint ahogy az előző, és titkon reménykedtem abban, hogy ezt is egyedül fogjuk csinálni a szülésig.
Így lett…
Ágiék a tolófájásokra érkeztek, mert persze most sem mondtuk, hogy sürgős… Mikor a nap felkelt, megszületett a második gyermekünk.
Nemsokára a lányomat is hazahozták, és lefeküdtünk négyen az ágyba, hogy kipihenjük ezt a mozgalmas éjszakát. Nem voltam fáradt, gyönyörködtem a mellettem fekvő két gyerekben: egy nagy lányban és egy egészen pici fiúban.
Az a nyugalom – amit ekkor érzetem – leírhatatlan. Háborítatlanul, békességben, meghittségben, boldogságban gyarapodott a családunk két gyermekkel.
D. A.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1839. nap: Flóra és a delfinek
- 1625. nap: Egy gyors szülés Csabán?
- 1900. nap: Őszintén örülni annak, hogy fáj (Nonó születése)
- 401. nap: Boróka születése (Kapu)
- 899. nap: A „nagy terv” (Maja születése)
This post is also available in: angol
