551. nap: Gyerek gyereknapra
Testvérem első otthonszülésénél nem volt apuka, helyette a nagypapa, a barátnő és én voltunk. Életem meghatározó élménye volt. Előtte hónapokig féltem, a vége felé már rettegtem. Amikor elkezdődött, a rettegést felváltotta a csodavárás, és már tudtam, hogy számomra is ez az egyetlen lehetséges – emberi – módja a szülésnek.
Hat évvel később saját gyermekünket vártuk férjemmel – a többiek szerint az Isten háta mögött, de nekünk a világ közepén – egy Ágiéktól elég messzi faluban. Ági jó előre megmondta, hogy minél messzebb van valaki, annál biztosabb, hogy túl korán hívja őket. Mi is…
Este eljöttek, és elmondták, hogy ez a gyerek reggel előtt nem fog megszületni. Kérdezték, hogy mit szeretnénk: maradjanak velünk, vagy alszunk egyet reggelig? Az alvást választottuk. Biztonságérzetet nyújtott az, hogy számítanak ránk egy reggeli szüléssel, számíthatunk rájuk.
Sikerült aludni a fájások között – ha valaki ennek lehetőségét próbálta volna nekem korábban felvetni, kinevettem volna.
Hajnalban már nagyon fájt a hátam. Semmi más, csak a hátam. Minden fájásnál úgy éreztem, hogy valakinek helyettem kellene tartania engem. Közben beszéltünk Geréb Ágival telefonon, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy nincs-e túl korán, nem hívom-e újra feleslegesen ide őket. Ezért nem is sürgettük őket, csak jöjjenek nyugodtan, amikor tudnak.
Egyszer csak elmúlt a hátfájás, és éreztem, hogy ezek már a tolófájások. A férjem telefonált, hogy m
ost már inkább siessenek, ha tudnak. Később elmesélte, hogy ekkor már tudatosult benne, hogy egyedül leszünk.
Négykézláb álltam, a férjem tartotta a fejemet, gyakran engem. Biztos voltam benne, hogy már nagyon szeretne kibújni a gyermekünk, de nem tudom megszülni addig, amíg ide nem érnek. És akkor meghallottuk a „megváltó” kutyaugatást. A következő pillanatban ott volt Ági valahol mögöttem-alattam, és akkor el tudtam engedni a gyermekemet, mert a legjobb kezekben voltunk.
A babánk rajtam feküdt – csodálatos volt az a kis nedves, meleg csupasz testét ölelni. Egy óráig nem is tudtuk, hogy fiú-e vagy lány, nem volt fontos. Csak ő volt és mi. Ágiék hárman egy burkot alkottak körülöttünk, óvtak, melegítettek, szerettek minket.
D. A
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 51. mese: Megkésett, de igaz mese
- 1317. nap: Egy igaz történet (Tamás születése)
- 646. nap: Csütörtök ‒ Vérvörös kupa
- 1339. nap: Bence itthon született
- 1685. nap: Egy a 374-ből
This post is also available in: angol
