igaz történetek szülésről, születésről

537. nap: Fejest kellett volna ugrani (Valér)

Megjelent: 2012. márc. 25.

Naplómba írt feljegyzések alapján írom le harmadik fiam születését.

Huszonkilencedikén délután egyik festő barátom kiállításának megnyitóján voltunk. Zaklatott időszakban voltam akkor, nagy érzelmi kilengésekkel éltem nap mint nap. Nyugtalan várakozás volt bennem a szülést megelőző időkben. Türelmetlenül figyeltem a testemben minden jelét, ami a kezdetet jelentheti. Nem megfogalmazott elvárásaim is voltak: azt vártam, hogy az előző szülés érzelmi élményét fölülmúlva ennek most jobbnak, emelkedettebbnek kell lennie.

Éjjel, félálomban-félébrenlétben finom fájások jöttek, és én arra gondoltam, hagyom még aludni a többieket, ameddig csak lehet. Nehezen vettem rá magam, hogy kiugrasszam őket az ágyból az éjszaka közepén. Arra is gondoltam, hogy talán Ági nélkül is boldogulnék Judittal, ő legalább közel lakik. Mikor a jelek egyértelműek lettek, már hajnal felé járt az idő. Judit segítségét kértem, mégis mindketten jöttek. Azt, hogy ez mennyire jó volt, csak a vége felé éreztem, amikor már minden erőm elfogyott. Ők segítettek át a gyengeségemen.

Alvó családomtól elkülönülve a vendégszobában vajúdtam. Új felfedezésem az volt, hogy a meleg vizes zuhany enyhíti a kontrakciók fájdalmát, az elején legalábbis. Mindenképpen csitítani akartam a fájdalmakat, és lerövidíteni a kínokat, amik már-már az elviselhetetlenség határát súrolták.

Csak most, évekkel később sejtem azt, hogy a megoldás az lett volna, ha egészen átadom magam a fájdalomnak, és fejest ugrom a kínokba. Volt, hogy elveszítettem a fonalat, hol is tartok, nem éreztem, hogy jól gazdálkodom-e az erőmmel, hogy a végkifejletig eljuthassak. Amikor szükségem volt rá, biztató szavakat, támogatást kaptam.

Egy-két bevezető nyomás után a külvilágra egy többlevegős, folytonos nyomássorozattal került a baba. Fej, váll, popsi, lábak hullámoztak kifelé. Nagyon vártam a lábujjai végét, mert már úgy éreztem, szétszakadok. Ági nagyszerű gátőr volt: olajjal masszírozott, s bár előző szüléseimnél sérült a gátam, ez alkalommal ép maradt.

A fiúk már úgy jöttek le hozzánk, hogy új babuci már a hasamon feküdt. Flórián, aki akkor hároméves volt, nagyon meg volt lepődve. Adorján, aki akkor hatéves volt, olyan dühös grimaszokat vágott, hogy azt hittem, ajtót is fog csapkodni, de aztán elsimult, és nagy érdeklődéssel figyelgettek mindketten.

Szülés után csak nagy sokára nyertem vissza testi jóérzésemet. Hetekig szükségem volt segítségre, amit nővéremtől, barátnőmtől, anyukámtól, páromtól kaptam meg. Ági pedig a távolból gondoskodott arról, hogy női szerveim iránt érzett aggodalmaim elcsendesedjenek.

Új fiúcskánknak a Valér nevet adtuk.

B. E.

Véletlenül kiválasztott mesék.