igaz történetek szülésről, születésről

533. nap: Tökéletes (Andris születésének igaz meséje)

Megjelent: 2012. márc. 21.

Tizenöt éve történt.

Még egy hét volt hátra a kiírt időpontig, amikor estefelé elkezdett szelíden görcsölgetni a hasam. Először nem hittem, hogy aznap szülés lehet a vége, de néhány óra múlva már nem lehetett kételyem: megindultak a fájások, és egyre gyakrabban, egyre nagyobb erővel törtek rám.

Még nem voltam felkészülve lélekben, váratlanul ért. Sürgölődni kezdtem, felhúzni a kispárnákra a huzatokat, hogy kéznél legyenek, ha szükségem lenne rájuk ‒ ahogy tanultuk; de hamarosan nem voltam többé képes külső dolgokkal foglalkozni. A férjemre bíztam, hogy hívja Geréb Ágit, és értesítse a családot: a második unoka úton van erre a világra. Megkértem, hogy vegye át tőlem az előkészületeket – én most már szülök. Ne várjatok tőlem semmi mást. Megszűntem létezni a külvilág felé.

Jólesett a félhomály és a halkan szóló klasszikus zene a háttérben, segített, hogy a bennem zajló folyamatokra koncentráljak. Csak félig-meddig fogtam fel, amikor megjött Ági és a doula, amikor megérkezett anyu. Csak én voltam, születendő gyermekem és a világegyetem, ami nem csupán körülölelt bennünket, de át is hatott minden porcikánkban. Életemben először érzékeltem Istent, éreztem, hogy velünk van, hogy bennünk van, hogy segít.

Kerestem, milyen pozícióban könnyebb elviselni a fájásokat, igyekeztem tudatosan ellazítani az izmaimat, hogy megkönnyítsem a baba dolgát. A fájások között többnyire járkáltam, a görcsöknél letámaszkodtam az ágyra. Ágiék csöndben figyelték, mire van szükségem, néha halkan megkérdeztek ezt-azt. Senki nem próbálta meg kívülről átvenni az irányítást, megtörni azt az egészet, amit a baba, a világegyetem és én alkottunk egy tökéletes közös munkában. Engedtem, hogy a testem azt tegye, amit a legjobbnak érez, úgy lélegezzen, ahogy jólesik, olyan pozíciót vegyen fel, ami megkönnyebbülést hoz. Jó volt tudni, hogy ha arra lenne szükségem, nyugodtan kiabálhatok, nem fog zavarni senkit. Az a fontos egyedül, hogy mi jó a babának és nekem, hogy mi jó a folyamatnak – nem létezik más szempont. Nem érzékeltem az idő múlását, eszembe sem jutott ránézni az órára.

Nem volt borotválás, beöntés, ha Ági megvizsgált, alkalmazkodott ahhoz, amilyen pozícióban épp voltam, nem próbálta meg kívülről diktálni, mit, mikor és hogyan csináljak – hiszen én tudtam a legjobban, mikor jön fájás, mikor csitul el és lehet lazítani, erőt gyűjteni. Masszázzsal, illóolajokkal próbált enyhíteni a fájdalmakon; ha jólesett nekem, csinálta, ha nem, nem.

Mire nagyon besűrűsödtek a fájások, megtaláltam azt a testhelyzetet, amelyben a legjobban éreztem magam: a földre terített matracon térdeltem, a fejemet egy kispárnába fúrtam, a hátsó felem az égnek állt. Így volt a legkönnyebb elviselni a görcsöket, és később tolni, segíteni a fiamat, hogy kibújjon.

Az első tolófájásnál elfogott a pánik: mi ez a rettenetes, elviselhetetlen fájdalom?! Lányom születésénél a kórházban nem tapasztaltam ilyet (ott parancsszóra kellett nyomni, és csak utólag döbbentem rá, hogy az orvosom még a tolófájások előtt könyökölte ki belőlem a kengyelben élettelenné zsibbadt lábam közt, felmetszett és a hirtelen feszítéstől továbbrepedt gátamon át Noémit).

Nem voltam felkészülve arra, hogy meglepetések érhetnek. Elsöprő, emberfeletti erejű energianyaláb akart végigáramlani rajtam a fejem búbjától lefelé. Nagyon megijedtem, és minden erőmmel visszatartottam. Ellenálltam neki. Megértettem, hogy ez az erő a babát akarja kisodorni belőlem, és hirtelen úgy éreztem, még nem vagyok erre készen. Ne! Még ne! Várj! Ne gyere! Hadd gondolkozzam, hadd készüljek még, hiszen ha kijössz, megint teljesen meg fog változni az életem, minden fel fog borulni ‒ biztos, hogy képes leszek megbirkózni ezzel? Még két vagy három tolófájást tartottam vissza remegve, nyögve, ellenállásommal tovább fokozva a már amúgy is alig elviselhetőt. Visszafogtam a babát, vissza a kijárattól…

És egyszer csak el tudtam engedni a pánikot. Végtelen nyugalom ömlött szét bennem. Tudtam, hogy immár kész vagyok, felkészültem a babám eljövetelére. Akartam őt, kihordtam őt, és most megszülöm.

A következő tolófájásra rásegítettem. Toltam, toltam teljes erőmből. A rajtam végigsuhanó energia kijjebb segítette a fiamat, erőink egyesültek, az egész világegyetem azon dolgozott, hogy Andris megszülessen. Igazi transzcendentális élmény volt, találkozás Istennel. És nem rólam szólt, nem is a babáról ‒ hanem arról, hogy mindannyian egyek vagyunk.

Fogalmam sincs, hányadik fájásra született meg Andris feje. Ebben a történetben nincs jelentősége a számoknak. Ott volt a fejecske Ági kezében; értő mozdulatokkal, gyöngéden, végtelen alázattal és szeretettel segítette a kis testet is kibújni.

A következő, amire emlékszem, hogy az ágy lábánál ülök a földön, karomban a fiammal, mellettünk az apjával és anyámmal, Ágival és a doulával, és csöndben csodáljuk az új jövevényt. Felolvadtunk ebben a végtelen, elmondhatatlanul örömteli pillanatban. Tökéletesen együtt voltunk. Ez a pillanat maga volt a tökéletesség, és hosszan-hosszan tartott.

A méhlepény születése még hozott fájdalmat, ez meglepett, de ahogy megtörtént, rögtön el is süllyedt a feledésbe. Az első szülésemből maradt heg a gátamon nem repedt meg. Minden rendben volt.

Andris nem sírt. Egyáltalán nem sírt fel. Amikor a tüdejébe áramlott a levegő, halk, kattanó hanggal nyugtázta, ez volt minden. Nem túrtak az orrába, nem csöpögtették a szemét, nem mosták le róla az értékes, tápláló magzatmázat, amely másnapra teljesen beleivódott a bőrébe, senkinek sem jutott eszébe megfésülni, mint kórházban született, kétségbeesetten ordító nővérét annak idején. Nem ragadták meg gyöngédtelen kezek, nem vitték el tőlem egy pillanatra sem, nem vakította éles fény. Csönd volt, nyugalom, zavartalan ismerkedés. Andris mintha nézelődött volna, pedig még nem látott. Figyelte új otthonát.

Egész éjjel a mellemen volt, néhány percenként szopizott. Félig aludtunk, félig nem, áldott együttlétben: az apja, a fiam és én. Andris immár teljesen velünk volt.

M. G.

Noncsi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol