igaz történetek szülésről, születésről

524. nap: Eltűnt alul, nem jön vissza felülre (Réka Emese)

Megjelent: 2012. márc. 12.

Számításaim szerint vasárnap telt le a pocakban töltött ideje Rékának, akiről egészen a megszületéséig nem tudtuk, hogy Réka lesz vagy Levente. Ismét otthonszülésre készültünk, miután most is rendben volt minden, várandósság alatti eredményünk.

Az általam számolt vasárnap hajnalán fél hatkor arra ébredtem, hogy folyik a magzatvíz. Összehúzódás nincs. Összeszedtem a betéteket, papírvattákat, és visszafeküdtem. Reggel felhívtam a bábát, hogy ez van, csak szólok, hogy elindult. Majd mondtam neki, hogy ha olyan, mint az előző szülés, szerdán este várjuk.

Délután leültem a gép elé, hogy megírjam G. Áginak, ugyanúgy indult ez a baba, mint Viki, de Ági megelőzött, ott várt egy levél, kérdőjelekkel, hogy mi a helyzet velünk. Nagyon jólesett, hogy gondolt ránk.

Egész nap csak a csordogáló magzatvíz és a lázmérés, éjjel pedig összehúzódások. Másnap is, harmadnap is, mint az első szülésnél, annyi különbséggel, hogy erősebbek voltak az összehúzódások és több volt az elfolyt víz.

Három nap után, szerdán mentünk NST-re, aztán alvást terveztem délutánra, mert elég kialvatlannak éreztem magam az éjszakai kontrakciók miatt. Nem igazán sikerült, mert ahogy lefeküdtem, negyedóránként-húszpercenként felébresztettek az összehúzódások.

Hat óra felé Viki lányunk a nyakamba mászott egy összehúzódás alatt, ez nagyon rosszul esett, mondtam, hogy ilyet ne tegyen, sőt, inkább menjen át a nagymamához, ő tud vele játszani, olvasni, mert most én nem tudok vele foglalkozni, sőt, szükségem lenne Apára. Szerencsére ezt sokszor megbeszéltük előre, semmi gond nem volt, azonnal indult is a szomszéd házba, Apa átkísérte.

Ezután nézegettük, hogy milyen időközönkét húzódom, és öt percek voltak. Előző éjjel ugyanezt néztük, mert akkor is volt egy órán keresztül ötpercenkénti összehúzódások, aztán akkor szépen el is múltak, meg is jegyeztük, milyen jó, hogy nem hívtuk le a bábát az éjszaka közepén feleslegesen. Most viszont úgy döntöttünk, hogy elhívjuk. Még csak este hét volt, fel sem ébresztjük, és már több napja tart ez az egész, ma éjjel lehet, hogy megszületik. Telefonáltam, és kértem, hogy jöjjön. Megígérte, hogy összeszedi magát és indul.

Ekkor, mintha ez a baba eldöntötte volna, hogy akkor most fog jönni, úgy felgyorsultak az események, hogy nem emlékszem, pontosan hányszor is telefonáltunk a bábának. Valahogy megváltoztak a fájások, még határozottabbak lettek, már kellett, hogy átöleljem a férjem, és a forró vizes borogatás.

Ekkor kopogtatott a nagymama és Viki, hogy mi a teendő, mert megunták a játékot. Szerencsére az ajtót időben bezártuk, bejönni nem tudtak. A férjem gyorsan kirohant két fájás között, és mondta, hogy ma már szerintünk megszületik, már hívtuk a bábát is, és jó lenne, ha maradna Viki. Visszamentek a másik házba, és még a következő fájásig volt annyi ideje a férjemnek, hogy a kisplédbe összedobálja a kislámpát, világítós macit, zöld macit, egérkét, csirkét és a pizsamát, amik az alváshoz elengedhetetlen kellékek. Majd egy újabb fájás után átszaladt a pakkal a nagymamához, és pont visszaért a következő fájásra. Szerencsére, ez is meg volt beszélve a lányunkkal, és nagyon lelkes volt, hogy most a nagymamával alszik, mert még sosem aludt külön tőlünk.

Mikor a forró vizes borogatást kértem, újra telefonáltunk a bábának, aki mondta, hogy tuti nem ér ide, bármiben elbizonytalanodunk, hívjunk mentőt. Aztán forró vizet sem kértem, hanem hogy inkább az alsó részemhez üljön, mert már úgy érzem, nyomnom kell (itt újból telefonáltunk a bábának).

Eztán jött a legjobb része a „négynapos” szülésnek! Az eddigi kellemetlen, sőt végül fájdalmas összehúzódások után elérkezett a kitolási szakasz. Annyit éreztem, mintha nagyon erősen el kellene mennem a mellékesbe. Itt már csak erőre volt szükség, ez nem fájt. Sőt, most, a második szülésnél még arra is volt erőm, hogy figyeljem, mi történik a testemmel közben. Ez volt a legérdekesebb rész. Vikinél csak az érzésre emlékszem, ami pontosan ugyanilyen volt, most viszont láttam, mit csinál a testem.

Amikor azt éreztem, hogy nyomnom kell, akkor azt tettem, közben néztem, hogy eltűnik a hasam, sőt bal kézzel fogtam is, és éreztem, hogy nincs az addigi helyén! Aztán elmúlt a nyomási kényszer, és visszajött a hasam. Kérdezem a férjem, hogy látta-e a fejét, de még ekkor nem. Aztán újra és újra ugyanez, és minden alkalommal néztem, ahogy eltűnik a pocak, és egyre lejjebb éreztem belül, már azt hittem, ki is jön alul, annyira eltűnt felül, aztán még visszajött. Ezeknél a nyomásoknál már mondta a férjem, hogy látja a haját, a következőnél még több haját lát, aztán már azt mondta, hogy a feje fele kijött, innen biztosan kicsúszik, ha tudom, akkor nyomjam még.

Nem is kellett erőltetnem, mert még benne voltam abban a nyomásban teljesen, és már ki is csusszant. Annyit éreztem, hogy eltűnt alul, nem jön vissza felülre. Gyorsan törölgettük, betakargattuk, hogy ne fázzon, a villany most nem is égett, előre lekapcsoltuk, mert annakidején Viki attól sírt. A köldökzsinór nem volt rátekeredve, mint Vikire… Ezeket figyeltük, azt meg sem néztük, hogy fiú vagy lány. Aztán telefonáltunk a bábának, aki még nem ért ki Pestről, de már úton volt, szerencsére.

Ekkor merült le a telefonom, és már töltőről hívta vissza a férjem a bábát, hogy mi még a teendőnk. Majd rögtön utána felhívta G. Ágit is, hogy megszületett a baba. Amíg a férjem a bábával beszélt, addig újból éreztem nyomási ingert, és kijött a méhlepény is. (Vikinél nem jött ki, és Ági segített kitolni). A hívásidőket megnéztük, így tudjuk, hogy este nyolckor született.

Már untam ott feküdni, és még egyszer rátelefonáltunk a bábára, hogy elkezdhetünk-e összetakarítani. A méhlepényre vigyáztunk, a férjem beletette egy fazékba mellém, majd kicserélte a papírlepedőt alattam. Végre megjött a segítség, és segített szépen elrendeződnünk. A férjemnek átadta az ollót, hogy elvághassa a köldökzsinórt, és megígérte, hogy tiszteletbeli bábának fogják kinevezni, miután a második gyermekünk is őt látta meg elsőnek.

Aztán kérte a bába, hogy igyak valami gyümölcslevet, keljek fel, és menjek el zuhanyozni. Érdekes érzés volt, mert szédültem, pedig az ágyban teljesen jól éreztem magam addig. Aztán visszafeküdtem, papíroztunk kicsit, aztán hármasban maradtunk.

Férjem átment a nagymamához, hátha még ébren vannak, de már aludtak, így ők csak másnap reggel látták meg a kis Rékát, aki reggelig ott szuszogott közöttünk a paplan alatt.

L. E.

Viktória Csilla >
Levente > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol