Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 512. nap: Most veszi át első személyi igazolványát…

512. nap: Most veszi át első személyi igazolványát…

Megjelent: 2012. febr. 29.

…pedig nemrégen volt az a hideg, februári nap. Átélhettem a tökéletes szülés élményét, amikor megérkezett a második kisbabánk.

Az első, Zsófi, kórházban született. A második közeledésével döntöttünk úgy, hallván Ágiról, hogy szeretnénk háborítatlanul szülni. A várandósság hónapjai nagy nyugalomban teltek, mentesen mindenféle felesleges orvosi vizsgálódástól, csak Ágira hagyatkozva. Sejtettem, hogy a várható szülési időpont csúszni fog, Zsófinál is ráhúztunk két hetet, de azt akkor kórházban kellett tölteni. Most viszont szépen kivártuk a kopogtatását.

Ez pedig 16-án történt, éjfél körül. Még szoptattam a „kétévest”, este szopizott, éreztem, hogy egyre erősebb összehúzódásokat okoz. Éjféltől aztán már nem tudtam aludni sem, végül hívtuk a bátyámat, aki kocsival felvitt bennünket, engem és a férjemet Érdre, hajnali negyed négykor.

Ági és Edina nagyon hamar ott voltak. Ági megvizsgált, azt mondta, 11 óra körül várható a baba. Próbáltam kádban vajúdni, sétálgatni, aztán hamar rátaláltam a hatalmas, kényelmes fotelre, amiből nem is szálltam ki a szülés végéig. Ezután következett a vajúdással teli néhány óra, napfelkelte, körülöttem csendes, nyugtató beszélgetések, gyertyafény, gregorián zene… egyre nehezebb és fájdalmasabb percek, mégis csodálatos légkörben. Elképesztően jólesett az illóolajos, forró vizes borogatás. Én éreztem mindent, amit kíván ez a szülés tőlem. Hogy helyezkedjem, mit tegyek, mit ne tegyek, és olyan jó volt ezekre hallgatni.

Kényelmes érzés volt, még ha furcsán is hangzik ez a szó ilyen körülmények között. Biztonságban éreztem magam, és arra emlékszem, hogy semmilyen félelem nem volt bennem. Át tudtam magam engedni annak, ami velem történik. Az volt az érzésem, hogy Ági valami különleges erő birtokában mindenbe belelát, hogy van a baba, mire van szüksége, én hogy vagyok, és végtelen nyugalommal, türelemmel, szeretetettel vesz körül bennünket. És a férjem, Zsolti jelenléte is olyan természetes és megnyugtató volt.

Ahogy eltelt a délelőtt, Ági készülődött a baba érkezésére. Fél 11 után aztán megindult, nyomnom kellett, és az utolsónál hirtelen pattant ki Ági kezébe 10 óra 57 perckor a pici babatest. Tágra nyílt szemmel nézett, nem sírt. A köldökzsinór a bal lábára volt tekeredve, ebből kibontotta Edina, Zsolti pedig elvágta a köldökzsinórt, és ezután már csak velem volt, a hasamon. Tíz perc múlva már szopott is, amit nem hagyott abba még sokáig. Egy óra múlva bekukucskáltunk a pléd alá, hogy mi is lett az új kis jövevény, a nagymama telefonon már intenzíven érdeklődött iránta, és láttuk, hogy kislány. Boróka!

Nagy öröm, békesség és hála volt bennünk, ez a születés a mai napig szívet melengető emlékeket ébreszt. Amilyent, sajnos, többet nem élhettünk át. De ez már egy másik történet.

G. A.