igaz történetek szülésről, születésről

470. nap: Az ijedtség adta meg az utolsó löketet (Cili)

470. nap: Az ijedtség adta meg az utolsó löketet (Cili)

Novemberben volt, 14 éve, hogy a várt időpont előtt kb. tíz nappal egy reggel, amikor felkeltem, elfolyt a magzatvizem. Nem sokkal később a fájások is elkezdődtek, majd egyre hevesebbé váltak. Mire Ági megérkezett, már négykézláb helyzetben talált, és ezt a pozitúrát nagyjából végig meg is őriztem.

Megpróbáltuk a fürdőkádat, de ott valahogy lelassultak az események, ezért visszatértem az eredeti testhelyzetembe. Szépen újraindultak a kontrakciók, és haladtunk, csak amikor már a kitoláshoz értünk, és éreztem, ahogy Cili feje nekifeszül a gátamnak, akkor elkezdtem félni, valahogy elbizonytalanodtam. Valahogy nem mertem elengedni.

Ági megpróbált több gondolattal segíteni, de végül, azt hiszem, az ijedtség adta meg azt a bizonyos utolsó löketet. Minden összehúzódás után Ági hallgatta a szívhangot, és egyszer nem hallottam semmit. Na, ekkor meglovagoltam a következő hullámot, és éreztem, hogy egy pillanat alatt kibuggyant, kizúdult a kis teste az enyémből. Ekkor háromnegyed három volt.

Cili fején volt egy kis duzzanat amiatt, hogy sokáig tartott, amíg a gátnak nekifeszült, de ez hamar elmúlt. Egy pelenkába takarva Ági a hasamra fektette, és hosszasan néztük egymást. Egy óra múlva már szopott is. A máz rajta maradt másnap estig, amikor is muszáj volt megfürdetni.

Néhány órával később megjött a gyerekorvos, és elvégezte a szükséges vizsgálatokat.

Jó volt otthon, a saját ágyamban aludni, magam mellett tudni a kislányomat, a férjemet és az anyukámat.

R. K.

Bálint >

Véletlenül kiválasztott mesék.