igaz történetek szülésről, születésről

426. nap: Majdnem otthon ‒ Második gyermekem születése

Megjelent: 2011. dec. 5.

Nem sokkal később újra babát vártunk. Ez idő alatt sok minden megváltozott. Ismét felkerestem Ágit, és újra feltettem a kérdést, hogy vállal-e? Most nem mondta rögtön azt, hogy nem! Választottam egy másik szülészorvost is a klinikáról, akire ezúttal a diabetológusom sem mondta azt, hogy nem lehet. Párhuzamosan gondoskodtunk az orvosokkal a cukor megfelelő szinten tartásáról, és figyeltük a baba jóllétét, és emellett tartottam a kapcsolatot a bábával is. Minden klappolt!!

Ám ekkor a sors közbeszólt. Elakadt egy baba egy otthonszülés közben, amit nem élt túl. Nagy port kavart az eset, olyannyira nagyot, hogy ezek után a bábák egy ideig nem mentek ki egyáltalán szülésekhez, mert nem tudták a háborítatlanságot biztosítani a médiától és miegymástól háborgó közegben.

Az egész várótermi két nap arról szólt, hogy hogyan tudnak segíteni bennünket a bábák, doulák abban, hogy mégsem lehet az, amire készültünk. Hiába szeretnénk otthon szülni, nem lesz, aki kijöjjön hozzánk. Van, akinek már csak két hét volt hátra a szülésig, nekem kb. két hónap, így én könnyebben el tudtam fogadni a döntésüket, pláne, hogy ott motoszkált a fejemben azért a cukrosságom is. Talán túl könnyen.

Így hát megint kórház lett a vége, de most már nem előzte meg egy hónapos bentlevés, sőt, kb. háromnegyed órát töltöttünk a szülőszobán, amibe már nem fért bele semmilyen rutin beavatkozás, és nem is tartották szükségesnek. Megszületett a második babánk, rögtön megkaptam, nem vitték el, békén hagytak minket, a méhlepényt is megvárták, pedig most is ugyanaz a cukros voltam, és ugyanazon a klinikán…

Mint később kiderült, ebben az időben már újra jártak a bábák szülésekre, de én erről nem tudtam, azt hittem, még mindig tart a moratóriumi időszak. Ám valószínűleg nem véletlen, hogy nem tudtam róla, és a lehetőségekhez képest jól alakult a szülés.

De még mindig nem volt az igazi!

J. N.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.