20. mese: „Gyere, mert megvárlak!” (Ádám születése)
Egy adott ponton úgy éreztem, hogy szétszakad a testem, de tudtam, hogy már nincs sok hátra. Az egész alfelem borzasztóan szúrt és égetett, abszolút nem érzékeltem, hogy a bába borogatja, tartja a gátamat. Arra a pillanatra tisztán emlékszem, amikor megszületett a fejecske. Határozottan éreztem, hogy mozgolódik bennem a kis emberke, igyekszik kiszabadulni a szorításból.
Tovább
19. mese: Bárcsak a férjemre hallgattam volna (Anita születése)
Nekem akkor már minden mindegy volt, csak azt akartam, hogy minél hamarabb legyen vége az egésznek. A párom nagyon rosszul élte meg a tehetetlenséget, hogy engem ennyire szenvedni látott, és másrészt meg haragudott az orvosokra is, hogy nem állnak a helyzet magaslatán. Csak a gépeket nézték, senki nem törődött velem, senki nem szólt hozzám egy jó szót.
Tovább
18. mese: Kinyomták belőlem – a fejlődésneurológián kötöttünk ki (1978)
Aztán csak meglett a szúrás eredménye, mert babykém már nagyon szeretett volna a világra jönni. De nem sikerült. Úgy éreztem, szétszakadok. Már nagyon fáradt voltam. Ekkor az adjunktus úgy döntött, hogy feltérdel a szülőágyra, szemben egy másik orvos, és közös erővel kinyomják belőlem a babát. Kimondhatatlan fájdalmat okozva ezzel.
Tovább
