1448. nap: Ezerszer! (Dorka születése, VBAC)
Érkezik néhány „kétpúpú” fájás: még nincs vége az egyiknek, már kezdődik is a másik. Befut a doktornő. Még rámosolygok, hogy tudja, bár már keményen dolgozom, és nem nagyon létezik a külvilág, de boldog vagyok! De már jön is a következő hullám – azt hiszem, egyre hangosabbak az óóóó-k, az áááá-k, talán már cifrázom is.
Tovább
1447. nap: A hentesasztalon – egyedül (Zalán születése)
Miközben lezsibbadtak a lábaim, felhúzták a paravánt a hasamnál, a jobb karomat pedig leszíjazták, a törzsemre merőlegesen, a balt szintén úgy nyújtották ki – mint akit keresztre feszítettek. Már itt kezdtem szörnyen érezni magam. Gyermekem fog születni, és én letakarva, kiszíjazva, idegenek között fekszem egy hideg műtőasztalon.
Tovább
1446. nap: Angyalkám – Babszem története
„Ez a baba már nem él” – mondta a doktornő nulla együttérzéssel a hangjában. Értettem, hogy mit mond, de teljességgel hihetetlen és lehetetlen volt, hiszen nemrég érezhetően, láthatóan mozgott a pocakomban! „Az nem lehet! Ez biztos?” – kérdeztem. „Ez a gyerek már minimum egy, de inkább két napja halott! Nem tűnt fel, hogy nem mozog, anyuka?!?!” – mondta igencsak emelt hangon az ultrahangos nő.
Tovább
1445. nap: Mi lehet szebb, mint a születés csodáját a saját négy falunk között megélni?
Miért terjesztenek annyi félelmet és kételkedést, ha az ember az otthonszülés mellett dönt? Mi áll az otthonszülés útjában, ha a várandósság ideje szuperül telik, kompetens, megbízható és bizalmunkba fogadott bába áll mellettünk és bízunk a saját testünkben?
Tovább
1444. nap: Hétköznapi történet, 2012. Magyarország, Budapest
A CTG után azt mondta, ismét meg akar vizsgálni, mert lehet, utoljára találkozunk szülés előtt. Ekkor azonban olyasmi történt velem, amit nem tudok másként leírni, mint erőszak. Iszonyatos fájdalom, majdnem leugrottam a vizsgálóról, utána alig bírtam járni.
Tovább
1443. nap: A lehető legkevesebben (Léna)
A fájások között mindent érzékelek, ami körülöttem zajlik, ráadásul egyszerre az összes érzékszervemmel, erre is rácsodálkozom. „Ne menj már sehova, mert jön a baba.” „Mit csináljak, hogy segítsek?” „Semmit, nem tudom, de már jön is a következő. Látszik már valami?”
Tovább
1442. nap: Túl nagy a nyüzsgés (Samu születése)
Reggelre sűrűsödnek és fájdalmasabbak is az összehúzódások, jólesik a labdán ülni csukott szemmel, közben szorongatni a férjem kezét. Jólesne, de mindig jön valaki, kérdeznek, hoznak-visznek valamit, köszönnek, vagy éppen átküldenek a szülőszobáról a vizsgálóba, mert elő kell készíteni valakit császárra, én meg úgyis csak a labdán ülök, ugye, minek nekem egy egész szülőszoba.
Tovább
1441. nap: Végtelen őserők (negyedik lányunk, Blanka születése)
Aztán megindul a baba. Amikor nekifeszül a gátamnak és várom, hogy az eddigieknél még nagyobb fájdalmat képes legyek átélni, akkor valami elönti testemet, és megszűnök érezni fájdalmat. A baba pedig megérkezik.
Tovább
