1183. nap: Elbagatellizáltam (Gíta születése)
Gíta született elsőként, és mint tapasztalatlan szülők, a jósló fájásokat is – napokkal az igazi előtt – a vajúdás kezdetének hittük. Ezen a napon este nyolc órakor azonban tudtuk, hogy most tényleg elkezdődött. A szomszédból tudtam telefonálni, és persze elbagatellizáltam...
Tovább
1182. nap: Minden élet és halál kapujában (Gadi)
Gyötrelmes percek és órák következtek ott, minden Élet és Halál kapujában. Ott, ahol most nekem kellett átlépnem és elhoznom magammal egy új életet. Ott, ahova nem jöhetett velem senki, bárki is volt körülöttem. Egyedül voltam. Gyötrelmesen, fájdalmasan és mélységesen egyedül. Úgy, mint soha azelőtt. Úgy, mint gyakran azóta.
Tovább
1181. nap: Az első várandósság – tudatlanságban
Emlékszem, valaki, egy nő, odahajolt, és megsimogatta a fejem: „Biztos nagyon elfáradtál, szegénykém”. Ez volt az első kedves gesztus egy örökkévalóság óta. Megnyugodtam. Vége.
Tovább
1180. nap: Büszke rá (Lili születése)
Az előző szüléseknél a kórházba érkezéskor mindig abbamaradtak. Orvosi álláspont szerint fájásgyengeségem van. És most kiderült, mégse’. Ugyanúgy négy óra alatt megszületett Lili, mint a másik három gyerek oxitocinkúrával. Csak most békén hagytak. Nem kellett „viselkednem”. Sőt, velem törődtek! Nem kellett ehhez sok különleges dolog: borogatás, masszírozás és jó szó. Dirigálás helyett.
Tovább
1179. nap: Mesetanfolyam az alternatív szülésről és a kórházi valóság
A szülésznő megkérdezte a gátmetszéssel kapcsolatos véleményünket: ha kell, vágjanak, de csak a szükséges mértékben. Aláírattak pár papírt, abban a stílusban, amikor az aláírás után jut csak eszünkbe megkérdezni, hogy mi volt a papíron.
Tovább
1178. nap: Amikor az ember hátán fát vágnak (Fruzsi születése)
Megkaptam a magam kis koktélját és hozzá az utasítást: fél órán át ne mozduljak meg, mert előre eshet a méhszáj. Férjem nagy nehezen kezet moshatott valahol. Mivel nem „kellő” ütemben tágultam, egyre növelték az adagomat. Hogy ez ne nagyon tűnjön fel, elfordították az infúzió számlálóját.
Tovább
1177. nap: „Laufen Sie noch!” (Bende születése)
Annyit se értettem németül, mint normálisan. Beszélgettem magamban anyámmal és Istennel, amit nem szoktam józan állapotomban. Hasamra volt kötve egy CTG, bár mozdulni a folyamatos fájások és kábulat közben amúgy se nagyon volt kedvem. Nem jöttek (szerintem) be, kívülről figyelték a monitort.
Tovább
1176. nap: Akkor ezt normálisnak tartottam (Darinka születése)
Majd bekerültünk a szülőszobába. Meghitt volt. Egy másik pártól csak egy függöny választott el. Jött az oxitocin. Aztán valahogy egyre többen lettek körülöttem. Így amikor megkérdezték, bejöhet-e egy fotóriporter, bólintottam. Akkor már minden mindegy volt.
Tovább
