igaz történetek szülésről, születésről

1144. nap: Panaszmentes várandósság, komplikációmentes szülés – soha többet kórházban

Megjelent: 2013. nov. 22.

Amikor beléptem a hagyományos szobába, felültem az ágyra. Rögtön elkapták a lábaimat és feltették a lábtámaszra. Mint egy hátára fordított bogár, úgy éreztem magam. Elmondtam, hogy ülni szeretnék. Mindenki elengedte a füle mellett, folytatták a kikötözésem tovább. Ekkor a férjem nyomatékosan megismételte: „Azt mondta, hogy ülni szeretne!”

Tovább

1143. nap: Lábujjhegyen (Emma születése)

Megjelent: 2013. nov. 21.

Sosem felejtem el azt a képet, amin Geréb Ágnes egy méhlepényt mutat egy kislánynak egy otthonszülés végén. Ez még akkor sok (sokk) volt nekem.

Tovább

1142. nap: Egy jól összeszokott csapat (Csongor születése)

Megjelent: 2013. nov. 20.

Éjfél előtt próbáltuk hívni a segítőket, de nem voltak elérhetőek. Kicsit aggódni kezdtem, mert nem volt olyan tervünk, forgatókönyvünk, hogy valamelyik kórházban landolunk… Ágival is beszéltünk, még így távolról is olyan megnyugtató és erősítő volt! Úgy éreztem, hogy minden rendben van, és ha kell, kettesben leszünk meg hármasban!

Tovább

1141. nap: Ha másképpen nem megy, megoldjuk mi ketten (Csongor és a nagycsalád)

Megjelent: 2013. nov. 19.

Felmerült valahol ambuláns szülés lehetősége is, de igazából próbáltam figyelmen kívül hagyni, nem elmélyedni ebben a gondolatban. Tudtam és akartam, hogy otthon szülhessek. Nem volt B verzió. Ezért egy másik Ágit kerestem fel, s kértem, hogy segítsen majd, ha kell. Ő sem mondott biztosat, de azért én reménykedtem.

Tovább

1140. nap: Az első, twitteren közvetített otthonszületés (Csanád)

Megjelent: 2013. nov. 18.

Elképzelhető, hogy hamarosan Magyarország első, twitteren olvasható otthonszülését közvetíthetem itt...

Tovább

1139. nap: A program lefut, a test tudja, mi a dolga (Csanád)

Megjelent: 2013. nov. 17.

Már nagyon kifelé kacsingatott az úrfi, ezért fel is vettük a jól bevált guggolós, támaszkodós pozíciót. Aztán ahogy én elképzeltem, hogy majd egy nyomásra megszülöm a gyereket, össze is szedtem az összes látható és láthatatlan erőmet, összpontosítottam, és egy hatalmasat nyomtam.

Tovább

1138. nap: Kék tengerben Te és mi (Csenge, az első)

Megjelent: 2013. nov. 16.

Anya már a legelején felvetette, hogy lehet, hogy ő otthon szeretne szülni, nem kórházban, a sok-sok olvasnivaló meg beszélgetés Móniékkal/Árpiékkal, akik szintén otthon szülték Zoárdot, meggyőztek arról, hogy ez a biztonságosabb és jobb út. Ági csodálatos ember.

Tovább

1137. nap: Szinte lebegtem (Csenge útja az új világ felé)

Megjelent: 2013. nov. 15.

Szabi bejött a fürdőszobába, mellém ült, és amíg csukott szemmel befele figyeltem, megfogta a kezem, és mint egy irányított meditációban, elkezdett vezetni. Pontosan erre volt szükségem. Csodálatos érzés volt, szinte lebegtem.

Tovább