1091. mese: Oxitocin, zöld Wartburg… (Kincső)
„Akar-e ma szülni, kedvesem?” „Akarok” – volt a válaszom. Több kérdés nem volt, az orvos burkot repesztett. Fiatal voltam, bíztam benne, és talán meg sem fordult a fejemben, hogy ez nincs rendjén.
Tovább
1090. nap. Kórház? Orvos? Köszönöm, nem kérek többet a jóból, a biztonságból
Momó születése mutatta meg nekem, hogy az otthonszülés mennyivel biztonságosabb is a kórházinál, hiszen nemcsak tökéletesen felkészült (sokszor felkészültebb, mint a kórházi orvosok), értő és érző segítők vesznek körül, hanem mert a szülés beavatkozásába annyira kevés lehetőségük van. Így a komplikációk lehetősége is csökken.
Tovább
1089. nap: Örülünk! (Momó születése)
Nézek előre, és egyszer csak érzem, és nyomok. Nem fájdalmat érzek, hanem késztetést, erőt, hogy most tolni, nyomni kell. Üvöltök. (A szemem sarkából látom, hogy Luca Andi előtt áll, és engem figyel.) És újra. Jön a feje. Érzem. És a következőnél olyan erősnek érzem magam, hogy bármire képes vagyok.
Tovább
1088. nap: Nem fáj semmi, én ma még nem szülök! (Sebi születése)
A doki átadta a helyét Gyöngyinek a kitolásnál, hogy gátvédelemmel tudjak szülni, és odaállt a majdnem függőlegesbe állított szülőágy mellé, a hasamra tette a kezét, és elkezdte préselni. Ha kellett, ha nem, nyomta, hiába hadakoztam ellene. Gyöngyi közben védte a gátamat, amennyire csak bírta, de hiába mondta, hogy most ne nyomjak, amikor az orvos teljes testsúlyával rám nehezedett.
Tovább
1087. nap: Miért jajgat? Fáj a fájás? (Luca születése)
Felültem a szülőágyra, a szülésznő rám tette a CTG-t. Hogy rendszereződjenek a fájások, bekötött oxitocint is. Ettől ugyan nem rendszereződtek, de százszor erősebbek lettek. Így aztán jöhetett a fájdalomcsillapító, ami aztán végképp biztosította az ágyhoz kötöttségemet, de ugyanúgy fájt minden egyes kontrakció.
Tovább
1086. nap: Dorka illegalitásban (Belőlem fakadt, a sajátom, rólam és a babáról szólt)
ÉS egyszer csak jött az ERŐ, amit még nem tapasztaltam meg ilyen élesen és tapinthatóan, de jött és mindent vitt, azaz kivitte a mindenséget, a kisbabát, aki ott lógott alattam – a bába kezében – és csak nézett és nézett felénk. Gyönyörű volt, szurtos és fáradt. Kislány.
Tovább
1085. nap: Szép, békés szülés lehetett volna (Sára Katica)
Hajnali fél négy körül egyszer csak szóltak, hogy megvizsgálna az orvos, ő pedig kijelentette, hogy burkot repeszt, hogy ne szenvedjen a kicsi. Próbáltam tiltakozni, hogy nem ezt beszéltük meg, hogy természetes szülés, és nagyon jól haladok, hiszen csak két órája érkeztünk be, de a szülésznő is az orvos mellé állt, szegény férjem meg csak kapkodta a fejét.
Tovább
1084. nap: Hősiesen harcolt (Levente születése)
Dél felé Ági szólt, hogy ha nem tágulok jobban, akkor be kell menni a kórházba, mert nagy a hó, és nem szeretne kockáztatni az utakon. Ez egy kiélesített pillanat mind a mai napig: eszembe jutott akkor és ott, hogy az információs héten volt ilyen szüléstörténet, hogy amikor Ági ezt mondja, akkor beindul a szülés, és mégse kell kórházba menni.
Tovább
