igaz történetek szülésről, születésről

1898. nap: A kórház legjobb szülőágyán

1898. nap: A kórház legjobb szülőágyán

Szeretném megosztani a „mi történetünket”. Kórházi, háborítatlan szülés volt. Életem legmeghatározóbb élménye.

Fiatal (25 éves) anyuka vagyok immáron öt hónapja. A várandósságom zavartalanul telt. Na, jó, az elején voltak nem túl kellemes rosszullétek, de már el is felejtettem.

Szóval elérkeztünk a kilencedik hónap végéhez. Huszonnyolcadikára voltunk kiírva. Nekem nagyon szimpatikus volt ez a dátum. Meg is beszéltem a kislányommal, hogy aznap szülessen meg. Egy nyugis vasárnapon.

Már 26-a péntek este volt. Semmi különös jele nem volt, hogy megindulna a szülés. De valahogy mégis furán éreztem magam. Mintha legbelül tudtam volna, hogy el kell engednem Lilit. Le fog zárulni egy időszak. Teljesen magamba voltam fordulva. Sosem éreztem magam ennyire nyugodtnak, mint azon az estén.

Korán le is feküdtem, mert másnap takarítani szerettem volna. Elaludtam éjjel 1.30-ig. Ekkor enyhe menstruációs görcsökre ébredtem. De nem foglalkoztatott különösebben. Gondoltam, jósló. Visszaaludtam.

De egy óra múlva megint felébredtem a görcsökre. Már a hasam is csikart. Nagyjából 20 percenként járkáltam vécére. Ekkor tudtam már, hogy elkezdődött. Ebből gyerek lesz biztosan!

Kicsit erősödtek ezek a görcsök, de nem voltak vészesek. Ráadásul össze-vissza jöttek kb. 30 percenként. Beálltam a zuhany alá 20 percre. Attól meg elmúlt minden. Csalódottan visszafeküdtem aludni.

IMG_20150725_093330Reggel 7.00 körül nyitottam ki a szemem. Ez az, szombat van, gyorsan felporszívózok! Gondoltam, de ekkor újra éreztem kis görcsöket. Vártam… jöttek, csak nem rendszeresen. Nem baj, Apát ébresztettem, hogy menjünk át Anyuhoz, mert szerintem ma megyünk szülni. (Anyukám öt percre lakik a kórháztól.) Összepakoltunk és átmentünk.

Lepihentem, ettem-ittam, zuhanyoztam. Délután ötig el voltam a rendszertelen fájásaimmal. De mintha elkezdett volna rendszeres lenni. Öt-tíz percesre beállt.

Szóval délután hat körül bementünk a kórházba. CTG-re raktak 20 percre. Volt ez idő alatt egy darab kósza összehúzódásom. Rajtam kívül még egy kismama volt CTG-n. Nagyon nyöszörgött. (Később kiderült, hogy ugyanott tartunk.) Én még el voltam, tök jól.

Az ügyeletes szülésznő levett a gépről. Csalódottan néztem rá, hogy ezt nem hiszem el. Mondta, hogy valószínű hazaküldenek még. Csak az ügyeletes orvosnak meg kell vizsgálnia. Utána engednek el. Elkenődtem teljesen. Vártam vagy 40 percet a dokira. Hallottam, ahogy egy baba megszületik. Irigy voltam, hogy én miért nem mehetek már szülni?!

Aztán újra éreztem összehúzódásokat. Végre előkerült az orvos. Felkászálódtam a vizsgálóasztalra, megvizsgált, és legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy megindult a szülés. Egyujjnyi a méhszáj. Leellenőrizte a magzatvizemet. Amit nem is éreztem, pedig eléggé ijesztőnek tűnt az az óriási tű. Tiszta volt a víz. Éljen!

Felajánlotta, hogy ha gondolom, még hazamehetek, mert lehet, csak másnap reggel/délelőtt lesz baba. Mondtam, hogy biztos nem tágítok innen. Szülni jöttem. Szóval felvettek végre. Este hét körül volt.

A vajúdóban ücsörögtem, telefonáltam, labdán ültem zuhany alatt. Jöttek közben szépen a fájások. Egyre sűrűbben és erősebben. Egy óra múlva megvizsgáltak. Jó hír, már kétujjnyi!

IMG_20150918_182103Behívták a fogadott szülésznőmet. Mikor megérkezett, már egyre jobban fájt. Nem tudtam már úgy kommunikálni. Befele figyeltem. Bemehettünk egy szülőszobába. Ott már velem lehetett a férjem. Tovább vajúdtam. Labdán ültem a forró zuhany alatt vagy másfél órát.

Este tíz körül megvizsgált a szülésznőm. Sajnos nem haladt előre nagyon semmit a tágulás. Még mindig kétujjnyi. És a baba fárad. Ennem kellett volna valamit, de nem tudtam semmit magamba erőltetni. Hányingerem volt. Ezért kaptam egy cukoroldatos infúziót, hogy legyen energiánk a végére. Illetve pózváltást javasolt a szülésznőm.

Négykézláb/térdelve folytattuk tovább a szülőágyon. A kórház legjobb szülőágyán voltam. Három részből áll. Láb-popsi alatti-háttámla. Minden elemét külön lehet emelni. Így abszolút kényelmesnek bizonyult ez a póz.

Tíz perc sem telt el, megrepedt a burok magától. Tiszta volt a víz. Nem sokkal utána megvizsgált a szülésznőm. Örült nagyon! Bő háromujjnyira tágultam. Be is hívta az orvosomat. Már este 11 után járt az idő.

Megérkezett a doki, megnézett. Papírvékony a méhszáj. Ekkor már nyomási ingert is éreztem, eléggé erősen. A zuhanyzásból nálam maradt törölközőbe fúrtam az arcomat. Néha rá is haraptam kínomban. Már nem volt szünet a fájások között.

Nem igazán figyeltem, mit beszélnek hozzám. Olyan volt, mintha víz alatt hallottam volna mindent nagyon messziről. Biztattak, dicsértek, arra emlékszem.

Nem tudtam ellenállni az erős nyomásingernek. Nyomtam, amennyire csak tudtam. Csak néha az erőlködés hangjai törtek fel belőlem. Teljesen csendben voltam már. Annyira befele koncentráltam.

A szülésznőm védte a gátam. Viszont a dokim meg vágni akart. Emlékszem, hogy felvette az ollót. Szerencsére a szülésznőm rázta a fejét, hogy nem kell az ide. Így megmenekültem a vágástól. Igaz, lett egy kis repedés. De néhány felületi külső varrattal megúsztam. Belül minden ép maradt!

IMG-20150628-WA0004Kibukkant a kis fejecske nagy nehezen (utólag mondta el a szülésznőm, hogy azért volt kicsit nehezebb, mert mind a két kezecskéje előre kinyújtva a feje mellett volt a babámnak). Onnantól pedig egy-két nyomásra megszületett 28-án, vasárnap (a kiírt dátumon) éjjel 1.43 perckor, 53 cm-rel és 2900 grammal Lili babám.

Éles hangon sírt, már az első másodpercben. Megfordultam és rám tették. Összekötve feküdtem vele, addig, amíg pulzált a köldökzsinór. Összekakált a kis drágám. De örültem még ennek is, hogy nem a szülés közben jött a mekónium. Megdicsértem, hogy kibírta!

Eközben a méhlepényt is megszültem… de ha a szülésznőm nem emeli fel, észre sem vettem volna. Semmit nem éreztem. Még a varrást sem. De ha éreztem is volna, az már semmi lett volna az előtte levő fájdalomhoz képest. Mégis már rá pár órára rá tudtam, hogy újra át szeretném élni ezt a csodát!

F. V.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.