igaz történetek szülésről, születésről

1834. nap: Harmadik szülés: a természetes (Medárd születése)

1834. nap: Harmadik szülés: a természetes (Medárd születése)

A második szülésem után azt éreztem, hogy nagyon szeretnék szülni még egyet, otthon, hogy végre legyen egy olyan szülésélményem, ahol minden úgy történik, ahogy én szeretném, háborítatlanul, természetesen, családias hangulatban, szeretetben, vezényszavak nélkül, minden és mindenki a maga ritmusában. Abban nem voltam biztos, hogy akarok harmadik gyermeket, de szülésélményt mindenképpen.

Az első két fiunk tervezve volt és egymás után születtek, kis időközökkel. Most szerettem volna egy szünetet mindenképp, hogy a második is kissé nagyobbacska legyen, könnyebb legyen vele a kommunikálás.

Letelt a GYES, visszamentem dolgozni, s rövid idő múlva éreztem, hogy kellemetlen a szoptatás, folyamatosan émelygek. Először emésztési zavarokra gyanakodtam, majd megfordult a fejemben, hogy esetleg teherbe estem, de a terhességi tesztek negatívak lettek.

Aztán karácsony körül, a harmadik teszt pozitív lett. A nőgyógyász is megerősítette, három hónapos terhes voltam. Bár nem így szerettem volna, éreztem, ez a baba nagyon akar jönni, valóra válhat a vágyam, itthon szülhetek.

Felvettem ismét a kapcsolatot M-mel, most már a terhesség elején, hogy hátha meg tudjuk szervezni, hogy ő kísérjen. Tudván, hogy harmadik baba, még kevesebb esélyt látott arra, hogy eljusson hozzám, mint azelőtt. Akkor megkértem, javasoljon valakit, és megkaptam R. elérhetőségeit. Ismerősök javasolták E-t is.

S ettől kezdve elkezdtek a dolgok rendeződni. Bár R-rel csak telefonon beszéltem, hogy majd találkozunk, M. által tartott szülésfelkészítőn véletlenül összefutottunk, és rögtön egymásra voltunk hangolódva. Olyan volt, mintha a másik énemre bukkantam volna.

A terhesség szépen haladt, minden jel arra mutatott, hogy ebből egy szép otthonszülés lehet. Beszereztünk minden szükséges dolgot, lebeszéltünk több variánst a két nagyobb gyerek elhelyezéséről, és közben lelkileg készültem, hogy minden elvárást elengedjek, ne ragaszkodjak semmihez, senkihez, higgyek abban, hogy minden rendben lesz, szép lesz, jó lesz.

Konokságok azért maradtak bennem: ugyanahhoz a dokihoz jártam továbbra is, akihez első és második terhességem alatt. Nem láttam értelmét, hogy váltsak, nem tudok a környéken jobbat és megfelelőbbet, úgyhogy mintsem ennél rosszabb legyen, akkor inkább a megszokott rosszat választottam. Természetesen ismét eljátszottuk a szülés időpontjával kapcsolatos huzavonát, de most már nem mert annyira akadékoskodni és könnyebben lehetett alkudozni vele.

Valamiért most hamarabb szerettem volna szülni, nem megvárni a 42. hét végét. Már 38 hetesen reménykedtem, hogy hátha ez most siet, de nem. Úgy látszik, én már csak ilyen 42. hétre szülő maradok…

Már elég türelmetlen voltam, úgy éreztem, már soha nem szülök meg. A jósló fájások már több mint egy hónapja jövögettek, de semmi rendszeresség. Minden este azzal feküdtem le, hogy na, ma sem szültem meg, de közben arra kértem a babát, hogy ha már nem jött eddig (estig), akkor engedjen aludni s jöjjön másnap reggel inkább.

Nagyon szerettük volna, ha Ikrek csillagjegyben születik (van már kettő a családban ilyenből és tetszik), de a napok vészesen fogytak. Egyik nap megnéztem, mikor is van a váltás. Hát épp másnap délután volt. Mondom a babának, hogy én már azzal is megbékélek, ha Rák lesz, de ha ő mégis Ikrek szeretne lenni, akkor bújjon ki másnap délutánig, mert elfogyott az idő.

Aznap este is szépen lefeküdtünk, aztán hajnalban valami felébresztett. Jé, egy fájás. Kimentem a vécére, aztán visszafeküdtem azzal a tudattal, hogy ha ez most szülés lesz, akkor úgyis fel fog megint költeni. Aludtam is valami keveset, és egy másik fájás ismét felköltött. Akkor már gyanús volt és fent maradtam megnézni, ezek milyen gyakran jönnek. Írni kezdtem: tízpercesek voltak.

Szóltam a páromnak, hogy ezek a fájások elkezdtek rendszereződni és tízpercesek. Ő nyugodtan átfordult a másik oldalára, hogy akkor még jócskán van időnk. Én valamiért éreztem, hogy nem tudok már aludni. A negyedik tízperces után úgy döntöttem, felhívom R-éket, még ha csak este is lesz belőle valami, inkább legyenek itt többet, mint lekéssék. Reménykedtem, hátha gyors lesz.

És valahol a kéréseim meghallgatásra találtak és vágyaim kezdtek beteljesülni: a negyedik tízperces után rögtön átváltott öt-hat percesekbe. Szóltam ismét a páromnak, hogy úgy néz ki, most gyorsabban pörögnek a dolgok, és jó lenne átvinni a gyerekeket, de ő nyugtatgatott, hogy a másodiknál is mennyi ideig vajúdtam, van még idő, ne költsük fel feleslegesen éjnek idején az embereket. Én pedig éreztem, hogy most nincs idő, most másképp van. Felhívtuk az ismerőst, aki bevállalta a gyerekfelügyeletet, és a párom már vitte is őket, pizsamában, félig alva. Közben R-éktől jött az üzenet: később indultak, de már úton vannak.

Én közben kerestem egy kényelmes helyet a házban, ahol vajúdhatnék, elhelyezkedtem, és beleengedtem magam a sodrásba. A párom visszaért, s kértem, kezdjen el borogatni. Minden elő volt készítve, egy dolog nem volt még most sem összepakolva: a kórházi táska. Egyszerűen nem tudtam összepakolni, nem tudtam, mit tehetnék bele, csak azt tudtam, hogy én oda nem megyek be, csak ha életveszély van. Az pedig miért lenne, ha minden rendben van?

Kezdtek egybefolyni a fájások, éreztem, már nincs sok hátra, és türelmetlenséget kezdtem érezni, hogy segítőim mikor érkeznek már. Féltem, hogy nélkülük kell megszülnöm, hogy későn érkeznek.

Egyszer csak mintha autózúgást hallottam volna. Kiküldtem a páromat a fogadtatásukra. Kiderült, hogy ők akkor még csak fordultak be az utcánkba, és igencsak meg voltak lepődve, mikor a páromat látták a kapuban, őket várva, merthogy „az asszony azt mondta, hogy most jöttök”.

R-ék alig jutottak körbenézni, átvenni a borogatást s már éreztem, hamarosan bújik elő a baba. Felültem a gyermekkori karosszékem peremére, ami pont olyan, mint egy szülőszék, és az utolsó részt ott vajúdtam. Mikor megindultak a tolófájások, visszamentem a régi vajúdóhelyemre, mert éreztem, nem jó a szülőszéken nekem.

Vártam, hogy majd elérkezik a tudatmódosult állapot, hogy most itt vannak, vigyáznak rám, segítenek, elengedhetem magam és… nem jött. Végig ott voltam, éberen, figyelve magam, érezvén, ahogy a baba halad lefele. Érdekes volt érezni a forgómozdulatait, ahogy jön bennem lefele, kifele. A testem önkéntelenül rándult össze, segítve a babát a külvilágra. Három összehúzódásból kint is volt.

Teljesen más volt, mint az előző kettő: azok a fej megszületése után megálltak, majd külön jött a testecskéjük. Ez egyben ereszkedett le, folyamatosan. Azok kecskén születtek, ez négykézláb, kicsit hátraereszkedvén a sarkam fele.

Vártam most is a hatalmas energiatöltetet, de nem volt. Az egész annyira természetes volt, olyan volt, mint egy hosszú folyamat kicsi része, egy fázis, beleépülve a mindennapjainkba.

Mire reggel lett, és felébredtek a nagyok az ismerősnél, minden kész volt. Alig több mint három óra alatt megszületett a harmadik fiunk, a testvérek jöhettek haza reggelizni, megnézni az új tesót.

Ez a baba nagyon a kedvemben járt. Nyáron szerettem volna nagyterhes lenni, úgy lett. Szerettük volna, ha Ikrek csillagjegyben születik, utolsó napján született. Szerettem volna, ha rövid, kibírható vajúdásom lenne, úgy lett. Szerettem volna éjjel, csendben, félhomályban szülni, úgy lett.

Egyetlen dolgot nem tudott megtenni a harmadik fiunk: a szép szülésélménnyel eltörölni a másik két szülés okozta fájdalmakat, pedig reméltem, hogy ez, így, felülírja majd az összes rosszat…

B. R-K.

Zoárd születése anyamese > > >
Zoárd születése apamese > > >
Nimród születése anyamese > > >
Nimród születése apamese > > >
Medárd születése apamese > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.