igaz történetek szülésről, születésről

1727. nap: Él-e, nem-e, fiú vagy kislány? (Marci születése)

1727. nap: Él-e, nem-e, fiú vagy kislány? (Marci születése)

A harmadik gyerekemmel 38 éves koromban lettem állapotos. Megint eldöntöttem, hogy semmi magánrendelő, semmi fakszni. Csak egy kérés, hogy az orvos hajlandó-e a szülésen megjelenni, ügyeleten kívül. Megint csak a B. kórházba jártam terhesgondozásra. Egyetlen doktornő dolgozott a szülészeten, őt választottam… és mindig is nőt szerettem volna választani.

Minden rendben volt egészen a hét és feledik hónapig. Végig dolgoztam. A szülés előtti napon létráról rakodtam fel könyvhalmokat, ezenkívül iszonyatos kánikula volt. Másnap reggel megkezdődtek a fájdalmaim. Akkor eldöntöttem, hogy a koraszülés és az életkorom miatt a B. térre veszem az útirányt. Most úgy gondolom, hogy jól tettem.

Amikor dél körül megérkeztünk a kórházba, megpróbáltak elzavarni. Az asszisztensnő megkérdezte a koromat és a terhességi hónapot, aztán sírva fakadt, hogy pont most halt meg egy ugyanilyen korú nőnek ugyanilyen korú kisbabája, tehát inkább menjek haza. Mondtam, hogy nem megyek. Ezután megkérdezte, hogy miért ide jöttem, és kinek a betege vagyok. Gyorsan előhozakodtam a Miki fiam szülészének nevével, akit akkor már körülbelül tíz éve nem láttam…, és imádkoztam. Szerencsére ott dolgozott még, és éppen szabadságon volt.

Ezután ágyra fektettek, gépre kötöttek, és infúziót kaptam, hogy megállítsák a szülést. Figyelnem kellett a fájások közötti időt, ami tíz percről egyre nagyobb időközökre váltott. Akkor lehalkították a szívhangot jelző készüléket, és az ágyon hagytak.

Éjfél felé újra felerősödtek a fájások, majd leállt a baba szíve. Egy válságstábot hívtak be, és a műtőbe vittek. Csak az altatásra emlékszem és sok emberre. Másnap reggel egy kórteremben ébredtem fel, infúzióra kötötten. Senki nem állt szóba velem és nem mondott semmit a babáról. Él-e, nem-e, fiú vagy kislány. Semmit sem tudtam. Bőgtem, mint a záporeső.

Amikor a férjem délután megérkezett és odaadta a pénzt a császármetszést végző orvosnak, meglátogatott a doktor úr, és elmondta, hogy 1,9 kg súllyal kisfiam született, és az intenzív osztályon van, kritikus állapotban. Amikor már fel tudtam kelni, elvánszorogtam az intenzív csecsemő osztályra, ahol zöldbe öltöztettek, és két ajtó mögött az inkubátorban megpillantottam a gyerekemet, aki egy nagy has volt, gyufaszál végtagokkal és rengeteg csőre kötötten.

A történet vége jó. A koraszülötteket nagy gondoskodással, példás tisztességgel, áldozatos szeretettel látták el az orvosok és nővérek, akik ezért nem vártak ellenszolgáltatást. Ma van egy egészséges, egyetemista fiam, Marci.

Mindhárom szüléstörténetet katasztrófaként éltem meg és őriztem meg emlékezetemben. Átéltem a terhes és szülő nők minden kiszolgáltatottságát.

Örök hiányként éltem meg, hogy a férjem nem volt mellettem, hogy nem együtt válhattunk szülővé, és nem együtt részesülhettünk a gyerekeink világra jöttének misztériumában. Ma már semmit nem úgy csinálnék, ahogyan történt, és megértem azokat a nőket, akik a kórházban való szülést elutasítják! Teljes szívemmel dr. Geréb Ágnes mellett állok, akit mélységesen csodálok és tisztelek azért a küzdelemért, amit a családokért tesz.

S. L. Zs.

Eszter > > >
Miki > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.