igaz történetek szülésről, születésről

1683. nap: Szemléletváltozásom

Megjelent: 2015. máj. 15.

A minap újra szültem álmomban, az ötödiket, és amikor kibuggyant a feje, vissza akartam nyomni, mert annyira jó érzés, hogy újra át akartam élni. Aztán meg valahogy kórházba kerültem, és azért akartam visszanyomni, nehogy észrevegye az orvos, hogy szülök… (A végletek embere vagyok.)

Én hallani sem akartam az otthonszülésről az elsőnél. Felelőtlen, egoista embernek gondoltam az otthonszülőket. Merthogy azt hittem, csak, tényleg csak és kizárólag a fal színéről, az ágy puhaságáról és a zenéről, mécsesekről szól. Így nézve tényleg az is lenne. Fogalmam sem volt a szülés folyamatáról még akkor, az erőről, ami bennünk – bennem is – van, a beavatkozások hatásairól, kockázatairól, a gravitáció erejéről, a lelki oldaláról, hogyan érintik ezek a babát, szinte semmiről.

Az én fejemben a szülés akkor még a kórházhoz tartozott, mert mindenki ott szül, és mert ott biztonságos, mert régen sokan belehaltak a szülésbe, ma meg már nem, és ez az orvosoknak köszönhető. És a legfontosabb: akkor még teljes mértékben bíztam az orvosokban minden téren. Azt hittem, sokkal jobban tudja nálam, mi történik a testemben, elhittem minden szavát, eszembe sem jutott mérlegelni, megkérdőjelezni. Fel se merült bennem, hogy gátmetszés nélkül is lehet első babát szülni, fogalmam sem volt, mi az az oxitocin, milyen hatása van, nem tudtam, mért „kell” burkot repeszteni, de elfogadtam, mert bíztam az orvosban, a kórházban. A Kismama újság szüléstörténeteit olvasgattam, ami még inkább megerősített abban, hogy ez így jó, ez a normális.

Ebből kifolyólag én értem még a mai napig is azokat, akik elutasítják, akik így gondolják, mint én régen. Gondolkodtam már, hogy vajon, ha akkor beültet valaki egy információs hétre, megváltozott volna-e a szemléletem, de azt hiszem, nem. Végig se hallgattam volna. Ezért kicsit felnézek azokra, akik már elsőre az otthonszülést választják, akik már akkor tudatában vannak testük alapvető jó működésének, meg a többinek.

És aztán átestem az első szülésen. Kb. egy évig azzal áltattam magam, hogy az orvos segített, mindent jól tett, nélküle nem ment volna. Persze furcsa volt, hogy ő azt mondta, két hét is van még a szülésig, én meg éreztem, hogy csak két nap, és nekem lett igazam – mégsem tudja olyan jól, mi történik a testemben? –, és az is furcsa volt, hogy olyan jól ment minden, míg be nem avatkoztak, de nem agyaltam rajta, nem jártam utána.

Egy év után egyszerűen csak megrendült a feltétlen bizalmam az orvosok felé, és megnőtt magam felé. Akkor már ki tudtam mondani, hogy nem is volt olyan szép ez a szülés, mint gondoltam.

Eltelt négy és fél év, mire újra szülésre készültem. Akkor már tudatosabb voltam, tudtam, mit nem akarok újra átélni, olvasgattam és felfedeztem, másképp is történhet egy szülés-születés. Elkezdtem kismamajógára járni, az oktatótól még több információt kaptam a fent felsoroltakról. És közben megláttam végre azt is, mennyire jól működöm magamtól, mennyire jól ismerem a testem, és jók a megérzéseim. Jó kapcsolatot tudok kialakítani a babámmal, aminek működésében bízhatok. Rájöttem, hogy a sokévnyi jógázásnak köszönhetően nagyon jól felismerem a testemben zajló folyamatokat és még bizonyos mértékig irányítani is tudom.

Itt történt meg a szemléletváltozásom nagy része. Ekkor már vágytam az otthonszülésre, de anyagi helyzetünk lehetetlenné tette. Ez volt az a várandósságom, amikor megfelelő táplálkozásra sem volt pénzem, amikor magnéziumhiány miatt majdnem koraszülött lett a fiam, nem hogy elutazgassak Pestre tanfolyamra… Esélyem sem volt. Itt még vágytam a külső segítségre, így fel sem merült, hogy egyedül szüljek.

Bementem a kórházba, olyan „nincs más választásom” alapon. Megtörtént az a szülésem is, úgy ahogy. Volt, aki szerint én nem működöm jól, amiért ezt a majdnem háborítatlan szülést nem látom szépnek, jónak. Egy ideig el is hittem, borzasztóan emésztett, de aztán egy másik nő kimondta: ez nem háborítatlan, hanem magára hagyott szülés volt, és óriási különbség van a kettő között!!! Hatalmas kő esett le a szívemről ettől az egy mondattól.

A későbbiekben még annyi változott a szemléletemen, hogy rájöttem, semmilyen külső személy, kontroll, erő, segítség nem szükséges ahhoz, hogy szüljek. Sőt, engem inkább csak hátráltat. Hisz ez a folyamat bennem történik, velem és a babámmal zajlik, nem kell hozzá más, csak mi ketten és a Jóisten áldása. Bizonyosságot nyertem arról is, hogy a vészjelző rendszerem működik, és tudok ennek megfelelően dönteni.

Még teljesebb lett a bizalmam a bábák és az otthonszülés felé, amikor személyesen is kapcsolatba kerültem bábákkal a negyedik fiamat várva. Megtapasztaltam, amit addig csak hírből hallottam: hogy valóban sokrétű és friss a szaktudásuk. Hogy egy problémára több megoldási módjuk van, mint az orvosoknak, és ami nagyon tetszett még, az a holisztikus szemlélet, hogy teljes egészében nézik a nőt, sőt, ha kell, a családot, más oldalról közelítik meg az egész várandósságot-szülést-gyermekágyat-szoptatást, ég és föld a kórházihoz képest. A személyes figyelem és teljes bizalom, amit tőlük kaptam, még inkább megerősített. Azt gondolom, minden várandós nőnek beszélnie kellene egy bábával és orvossal is, és csak azután eldönteni, hol és kivel szüljön. És azt gondolom, bárhol is szül, ebben a különleges, egyenrangú bábai gondoskodásban minden nőnek részesülnie kellene, mert megérdemli mindenki ezt.

Mi kellett a szemléletváltozáshoz nekem? Egy rossz élmény, információ és a legfontosabb: önmagam (testem-lelkem-elmém) megismerése, a bennem rejlő erők feltérképezése. Így estem át a ló egyik oldaláról a másikra.

Persze mindezt Isten kiáradó kegyelme által tehettem meg, mert nélküle semmire sem mennék. Tudom, hogy tudok szülni, a babám tud megszületni, ha Isten is úgy akarja. Ha meg másképp akarja, megyek arra is. A földi élet minőségét befolyásolhatja a születés, de az örökkévalóság szempontjából nem az számít, hogyan jövünk világra, hanem az, hogy megérkezünk-e és aztán hogyan élünk. De ez már másik téma.

V. K.

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Harmadik szülésem > > >
Negyedik szülésem > > >
Ötödik szülésem > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.