igaz történetek szülésről, születésről

1665. nap: Meg szeretném élni, nem túlélni (Levi születése)

Megjelent: 2015. ápr. 27.

Bernád Ilona előadásán egy mondat különösen megütötte a fülemet: „A régi bábaasszonyok szerint a várandós nőktől minden rossz hírt, negatívumot távol tartottak, gondolatban is messze elkergették a szüléssel kapcsolatos rossz dolgokat”. Meg sem hallották a bábák, ha Ilona, aki számos kutatást végzett az ősbábák segítségével a természetes szülés témában, komplikációkról kérdezte őket. Szinte burokban tartották a kismamát. Nem véletlenül.

Ma pedig mi a helyzet?! Csupa félelemkeltés, ijesztgetés, jajveszékelés a szülés körül. Meg is van az eredménye: türelmetlenség, beavatkozások sora, több fájdalom és komplikáció. Pedig a szülés a világ legtermészetesebb dolga.

„Véletlen” folytán érkezett életünkbe az első fiunk, de mi örültünk neki, és lelkesedéssel vártuk őt. Meg sem gondoltam korábban, hogy nekem lesz gyermekem, mégis valahogy magával ragadott a kis élet energiája. Végig dolgoztam a hetedik hónapig, de olvasgattam, jógáztam azért, s bár az építkezés, amelyen a munkám folyt, nem éppen kismamabarát hely volt, semmi okom nem volt panaszra.

Egy szabad órámban találtam rá az Ina May Gaskin könyvére, amely meghatározó olvasmányom lett, sok szüléstörténettel és sok információval arról, hogyan is fog zajlani a szülés.

Első fiamnál is felmerült az otthonszülés gondolata, Ágival is beszéltem, de mivel D-ben lakunk, nem biztatott nagyon, én meg nem láttam annak reális esélyét, hogy Budapestre utazzak szülni. Így maradt a klinika.

Izgalommal vártam, hogy én is átéljem ezt az élményt. Pár dologban biztos voltam: hogy képes vagyok rá, hogy MEG szeretném ÉLNI, és nem túlélni, hogy nem szeretném, ha bárki belenyúlna a folyamatba, és hogy miután megszületett a baba, nem adom oda senkinek.

Kerestem egy szülésznőt, elmondtam neki, mit szeretnék, és ő ajánlott egy dokit, aki évfolyamtársam volt, gondoltam, jó lesz, bár nem volt különösebb kapcsolatunk a várandósság alatt, de tudtam, hogy neki meg tudom mondani, hagyjon békén, ha oda kerül a sor. Így is tettünk, nem mentünk túl gyakran vizsgálatokra.

Eljött a nap, hál’ istennek pont a kiírás napján, tehát megúsztam a túlhordással járó mizériát. Otthon vajúdtunk, közben főztünk, filmet néztünk, fájások jöttek-mentek, lefeküdtünk aludni. Éjjel felébredtem, pici vért látván elindultunk a klinikára, még sétálva, nevetgélve, a szülésznőt felhívva.

Hajnal egy óra volt, az ügyeletes orvos meglátott, hogy még nem vészes a helyzet, nem hitte, hogy itt szülés lesz, de megvizsgált, s csak annyit mondott: azonnal szülőszoba, semmi előkészítés (beöntés, borotva stb.). Na, innen már intenzív lett a dolog, nagyon hamar tolófájások jöttek, s én csak annyit kértem a szülésznőtől, hogy csak még egy fájásig hadd maradjak négykézláb (sarkamon ülve), és csak még egyet így… Ekkor robbant ki belőlem a magzatvíz, s innen már muszáj volt felmennem a szülőszékre, s ekkor megjött az orvos is.

Pár tolással kint is volt a pici fiam, kezemen támaszkodva tartottam magam, hogy könnyebb legyen, páromnak megmondtam, le ne merje engedni az ágyat, így kisebb nemtetszéssel, de megengedték, hogy ne feküdjek, hanem enyhe ferde ülésben legyek, persze lábak fent. Ekkor fél három volt, tehát másfél órával az érkezésünk után, az orvosnak szinte csak elkapni volt ideje. Gátmetszés nélkül, kis öltéssel, belül, úsztuk meg.

Mikor el akarták vinni Levit, én bizony nem adtam oda. Első dolga a szopi volt, én pedig szagolgathattam édeskés magzatmázas illatát!

T. M.

Mirkó > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.