Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 1639. nap: Mese, mese, mátka, így született egy királylányka – ez egy szülésmese

1639. nap: Mese, mese, mátka, így született egy királylányka – ez egy szülésmese

Megjelent: 2015. ápr. 1.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyuka, négy szép dali herceg édesanyja. Érezte, hogy nem teljes még a család, hiányzott egy kislányka. Esténként azért imádkozott, hogy megkaphassa ezt az ajándékot. Hetek, hónapok teltek-múltak, míg egyszer csak beköltözött valaki a pocakjába. Hamar megérezte az anyuka, hogy imái meghallgattattak, és most kislányt hord a szíve alatt.

A várandósság alatt egészségesek voltak végig, de nem volt egyszerű kihordani egy babát négy gyermek mellett. Teltek-múltak a hetek, hónapok, és elérkeztek az utolsó időszakhoz. Az anyuka arra vágyott, hogy otthon hozhassa világra leányát, de nem volt erre lehetősége az előzmények miatt, így készült a kórházi szülésre. Nehezen ment. A vajúdás hetekig tartott, apránként, időről időre előhozva bizonyos félelmeket, ki nem mondott gátakat. Anya és baba teste közben érlelődött a szülésre-születésre, de a vajúdás mindig megállt, amikor el akart indulni a kórházba. Ez az anyuka nagyon szeretett volna megfelelni az országa törvényeinek, betartani a szabályokat, de nem ment neki. Amikor lélekben feladta ezt az elvárást maga felé, akkor pár nap múlva indult el a folyamat.

Már nagyon-nagyon várta a kis királylány érkezését, többször is azt hitte, meg fog születni, de sosem lett belőle semmi. Feladta a reményt, és akkor, az egyik délután megváltozott valami. Sokat sírt, és közben olyan másak lettek a kontrakciók. Az az érzése támadt, éjjel megszületik a kicsi leánykája, de nem merte már beleélni magát, inkább nem szólt róla senkinek. Úgyis ritkák voltak még ezek a méhtevékenységek. No, meg nagycsalád mellett nem lehet napközben szülni, túl nagy a nyüzsgés.

Éjjel, amikor lecsendesedett a ház, egyre gyakrabban jöttek a hullámok, amik fokozatosan elvarázsolták és befelé vitték az anyukát a babájához. Forróság öntötte el ilyenkor, muszáj volt felállnia, majd táncolnia, a hullám ereje erre késztette, és ő hagyta magát. Kellemes zene szólt közben, béke és csend ölelte át, jól érezte magát egyedül a babájával ez az édesanya, nem hiányzott senki és semmi, csak ők voltak ketten a béke szigetén.

Mikor kezdték túlságosan magukkal ragadni a hullámok, eszébe jutott, hogy a meleg víz segíthetne neki kiengedni a kis királylánykát. Kicsit nehezére esett, de rászedte magát, hogy beálljon a zuhany alá két kontrakció között. Előtte feltekerte a fűtést és takarókat készített ki, hogy ha megszületik a kisbabája, ne fázzon. A zuhany alatt aztán rájött, hogy milyen jól tette, hogy rászedte magát a vizes vajúdásra, mert nagyon jólesett átmasszíroznia a meleg vízsugárral domborodó, komolyan dolgozó pocakját.

Méhe kapuja ekkorra teljesen elsimult, bő kétujjnyi volt, aminek tudata lendületet és erőt adott az anyának, hogy most végre tényleg megszületik ez a kisleány, pár óra, és a kezében tarthatja, ölelheti, beszívhatja bőrének finom illatát.

Két hullám közti szünetben a derekát masszírozta vagy hűtötte magát, ugyanis ahogy egyre elragadóbbak lettek a hullámok, úgy egyre forróbb vízre volt szüksége, hogy ne sodorja őt el az ár, de a sok forró víztől meg melege lett. Így vajúdott végig a zuhany alatt. Jó volt neki egyedül, senki sem zavarta meg, esély sem volt így, hogy bárki vagy bármi kizökkentse ebből az utazásból.

Ahogy telt az idő, sűrűsödtek a kontrakciók, fáradt az anyuka, jólesett volna szünetekben lepihennie neki, de sajnos nem volt rá lehetősége, állva kellett maradnia olyankor is. Egyszer csak kezdte elveszíteni az erejét, türelmét, néha rátört a sírhatnék, úgy érezte, nem bírja már tovább ezt a hullámzást. Erről eszébe jutott, hogy a tágulási szak vége felé előfordul ez a „nem bírom tovább” érzés, le is ellenőrizte a helyzetet, és valóban alig volt már a méhszájból. Ez újra erőt adott neki. Mindjárt kint van! Már csak egy kicsit kell kibírni, és megláthatja gyermeke szépséges arcát.

Arra gondolt, most már elkelne a segítség, a szája is kiszáradt teljesen, egy pohár meleg, édes teára vágyott, hogy fizikailag is erőt meríthessen a kitoláshoz. Többször is próbált kimenni a zuhany alól, hogy segítséget kérjen gyermekei apjától, de nehéz feladat volt már ez akkor, olyan sűrűn és erősen jöttek a hullámok. Aztán csak sikerült felébreszteni. Kért egy áldást is, hogy legyen ereje a folytatáshoz, és hogy minden rendben menjen továbbra is.

Aztán szaladt vissza a zuhany alá, csak ott volt már jó, sehol máshol, a teát is megkapta közben, épp időben még, mert hirtelen törtek rá a tolófájások. Ezek is olyan másak voltak most, mint a többivel, ilyen tolófájást még egyikkel sem érzett. Nem volt nagy különbség a tágulási és a tolófájások közt – tán csak az, hogy jobban és kicsit másképp fájt. Abból jött rá, hogy ez már a kitolás, hogy nem esett jól tovább a forró víz, eltartotta magától a víz sugarát, és megváltozott a légzése, lihegős, lefelé tolós gyors levegővételekre az addigi mélyről jövő hangzós légzés helyett.

A másodiknál érezte, hogy elindult babája kifelé, de visszacsúszott. A következő tolófájásnál megint elindult és megint visszacsúszott. Majd újra és újra. Akkor úgy érezte az anyuka, nem bírja ezt a fájdalmat tovább, a következő tolófájásnál nagy erővel segít megszületni a babának, bevállalva így a gát sérülését.

Sikerült is kitolnia, és a várva várt királylányka édesapja kezeibe érkezett meg. Az anya átvette tőle, a hasára rakta, átölelte. Apa kicsit aggódott és megkérdezte, lélegzik-e a baba. Ezzel anya figyelmét gyermeke első lélegzetvételére irányította. Nem vett levegőt rögtön, de a zsinór elevenen élt még köztük, nem aggódott az anya, hisz babája szép rózsaszín volt, mocorgott, kiköpdöste a magzatvizet, és pár másodperc múlva megejtette élete első lélegzetvételét. Csodaszép pillanat volt ez.

Anya bement immár hasán pihegő kicsinyével az előre fűtött, meleg szobába, Apa betakarta őket. Az anyukából kitört egy örömkiáltás: „Megcsináltam, kint van!”. A kis királylányka nem sírt, hisz békében született, és Anya is ott volt neki, pihent egy picit, majd kinyitotta szemecskéit, és megnézte az anyukáját. Ez volt a következő magával ragadó pillanat, ahogy anya és baba először egymás szemébe néztek. Varázslat történik ilyenkor, aminek életre szóló hatása van.

Anya szerette volna, ha a négy dali herceg is részese lehet ezen különleges alkalomnak, így megkérte Apát, ébressze fel őket, nézzék meg a most született húgukat. Jöttek is sorban az ifjak, mind kitörő örömmel fogadta az új családtagot. Megszeretgették óvatosan ők is a most érkezett csöppséget, a legnagyobb segített megtörölgetni, hogy ne fázzon. A királylányka ezután szopizni kezdett, amitől még jobban érezte magát. Anya jó mélyen magába szívta babája illatát, és többször is leellenőrizte, hogy tényleg királylányka született-e, olyan hihetetlen volt a négy dali herceg után. Öröm, hála és szeretett érzése töltötte el.

Egyszer csak csengetnek, megérkeztek a mentők, akiket Apa hívott valamikor a kitolás közben. Kedvesen ugyan, de megszakítva a meghitt pillanatot összepakolják az anya-baba párost, és beviszik őket a kórházba. Ott is kedves doktor és bábaasszonyok fogadják őket, de ahogy elviszik Anyától a picinyét, ő rögtön sírni kezd, torka szakadtából kikéri magának ezt a bánásmódot. Kis idő múlva vissza kerül még Anya mellkasára, a szopi újra megnyugtatja. De megint el kell válniuk egymástól egy időre, hogy Anyát ellássák. Sok idő telik el, mire Anyát felviszik a gyermekágyas osztályra. Ott aztán rögtön felkel, összeszedi magát, és megy is a királylánykáért, hogy újra és most már végleg együtt lehessenek. Gyorsan összeszedi picinyét, majd levetkőztetve őt, a mellkasára teszi, és bebújnak a meleg takaró alá, hogy most már zavartalanul élvezhessék egymás közelségét.