igaz történetek szülésről, születésről

1620. nap: Szemkontaktus (Tomi első rám tekintése)

Megjelent: 2015. márc. 13.

Nem tudtuk, hogy kisfiú lesz, de az égig érő ház, amelyben laktunk, szent helynek számít attól a bizonyos májusi naptól.

Már hónapok óta hatalmába kerített a család érzése bennünket, pedig a rúgkapáláson és kettős szívhangon kívül semmi egyéb kontaktus nem volt a kis jövevénnyel.

És mintha nem is akarna velünk találkozni, még egy hetet ráhúzott. 39. hét, 40. hét 41.! Gabi fel s alá lépcsőzött a nagy házban, hogy hátha gyorsítani tud, de a kis manó pontosan tudta, mikor akar látni bennünket – jó volt még odabenn.

De eljött az a nap, amikor ég és föld mind ránk figyelt, a felső-alsó-oldalsó és még ki tudja, melyik szomszéd is – ők a kelleténél talán kissé jobban is és persze a lakás falain túl. Aggódtak, mert még sokuknak nem volt hasonló élményük, vagy éppen azért, mert negatív élményben részesültek. De én valahogy tudtam, hogy minden rendben lesz. Ági az égi hatalmak földi megtestesítőjeként nyugalmat és békét árasztott a kis szobába.

A pillanat késlekedett. Gabi fájdalmait hangjával jelezte, de szabad volt kiabálni, inni, őt masszírozni, egymásra figyelni. Csak ő számított, mi páran teljesítettük minden kívánságát.

A kis manó végül csak kibújt, talán megérezte, hogy nagyon-nagyon várjuk őt. De Gabi nagy erőfeszítésébe került, hogy a fejecskéjét megláthassuk. De aztán felgyorsultak az események, másodpercek alatt egy kis hátra szaltót mutatott be a kis tornász – persze Ági gyakorlott mozdulatai révén –, és már az anyukája hasán is landolt.

Percekig bámultuk, becézgettük, szólongattuk úgy, hogy hasikáján érezhette anyja melegét, aki mindjárt cicire is tette. A kis cuppogós élt is az alkalommal. Nem sírt. Leírhatatlan érzések, amit mindenkinek javaslok átélni, és ami csak egyszer van az ember életében. (Nem, mintha a második, harmadik gyerek születése nem járna extázissal, de az első mindig azért is más, mert az első.) De nekem új volt az apaság, még ha hosszasan is készültem rá.

Hogy erről és másról ne regény íródjon, és a címadó gondolatra kanyarodjak, kerestem a kicsi tekintetét. Az első pillantást első gyermekemtől. Kíváncsi voltam, érzékeli-e a körülötte lévőkön, hogy azok bizony ugyanolyan szerzetek, mint ő, csak idősebb és nagyobb kiadásban.

És egyszer csak mélykék szemeit váratlanul rám szegezte, de csak úgy a szeme sarkából. (Ez a nézés még nagyobb korában is oly jellemző maradt, olyan „Tomis”, igaz, a szeme színe kizöldült, haja színe is sötétből égő vörössé vált.) Valahogy éreztem, hogy egy fiúcska szempárja akadt meg az én szemeimen, és ez nekem akkor leírhatatlan boldogság volt, mert egyrészt a kísérlet is azt igazolta, hogy igenis jól látnak a picik születésükkor, másrészt engem egy első, hosszasabb pillantással tüntetett ki mindenki előtt. Éreztem, hogy még kicsit idegen vagyok számára, de hosszan mérlegelt, és az is érződött (vagy talán csak bennem fogalmazódott meg), hogy megérezte a velem való szoros kötődést, hozzám tartozást.

És ebben a pillanatban valaki a segítők közül feltette a nagy kérdést: „Nem fordíthatnánk meg egy picit a bébit, hadd lássuk már, hogy fiú-e vagy lány?” Mindannyian nevettük, de én már nem lepődtem meg Gabim megállapításán: „Tomika lesz a neve”.

Azért is örültem a kérdésfelvetésnek, mert a kis cuppogós Tomikámat a „felfordítási akció” keretében én választhattam el anyuci belső világától, majd ahogy a köldökcsipesz is rákerült, takaróstul megkaphattam első fiamat. Tekintete változatlanul „Tomis” volt, amit megpróbáltam egy fotóval illusztrálni, bár azokat a tekinteteket egyetlen akkor készült fotó sem adhatja vissza, mert azoknak akkor mélyen belém hatoló sugárzása volt…

…Egy egész életre nyomot hagyott bennem. Amikor Tomi kamaszodott, és a világ legtermészetesebb módján lázadt az apja ellen, nagy segítség volt számomra ez a később is megmaradt „Tomis” tekintet az ő megértésében. Nehéz a világot megérteni, hát még egy kamasz fiú fejével. Lázongásaikor nekem mindig az a kis szeme sarkából kukkoló csöppség jut eszembe, aki nem értette, hogyan került a meleg, tápláló sötétségből ilyen hideg, világos és gyorsan változó világra, akinek minden térélmény és a benne mozgó alakok furcsák és idegenek voltak.

Csak azt tudom javasolni a leendő apáknak, hogy legyenek résen, kapják el az első szemkontaktust, mert az egy élethosszig kitartó kincs, amiből bármikor meríthetnek…

T. Cs.

Tomi születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.