igaz történetek szülésről, születésről

1596. nap: A nap kiválasztódása, amelyen megszületik gyermekünk

Megjelent: 2015. febr. 17.

Még nem voltam 30 éves, amikor egy kb. természetesség, népi kultúra köré szervezett hétvégén az egyik előadó Geréb Ági volt. Ahogy hallgattam az előadását, bevillant egy kép: ha én egyszer szülni fogok, akkor abban a szobában, ahol felnőttem, a saját ágyam végére támaszkodva, térdelő pózban fogom világra hozni a gyermekünket. Több mit tíz évvel később, két év különbséggel mindkét gyermekünk abban a szobában, a szobának azon a pontján, abban a pózban született – Ági kísért mindkétszer.

Kisfiunk hivatalosan a nagymamája születésnapjára volt kiírva. Amikor szembesültem a „pontos” dátummal, azonnal éreztem, hogy ez nekem túl nagy teher. S amikor az apai nagymamajelölt azt mondta, hogy ő azt szeretné, ha egy kisunokát kapna a születésnapjára, végképp úgy éreztem, hogy én másik napnak jobban örülnék.

Abban az évben péntekre esett a nagyi születésnapja, s mivel végig jól voltam, bejártam dolgozni a munkahelyemre. Azon a pénteken valahogy túl sok volt a munkám, s bár mindennel végeztem, mégis úgy éreztem, hogy egy-két dolgot még jó lenne elintézni szülés előtt, amire végképp nem volt időm. A főnökömtől is elköszöntem – hogyha hétfőn nem jönnék, jelentkezem –, de éreztem, hogy még nem zártam le mindent a munkahelyemen. Egész héten bejártam, s tettem a dolgomat. A következő pénteken – kilencedikén – már kicsit másként éreztem magam, s amikor reggel kinyitottam a gépemet, átvillant az agyamon. Én is kilencedikén születtem, s nagyon szeretem ezt a számot. Dolgozzunk tovább! – hessegettem el a szülés gondolatát.

A reggeli telefonnál Ági gondosan kikérdezett, hogy is érzem magam, s azzal búcsúzott, ha úgy adódik, éjjel ő jön, de szombaton információs heti szombat, tehát valaki más. Végül némi rádolgozással, sikerült mindent rendbe tennem, s éreztem, hogy egész másként köszönök most el, mint egy héttel korábban.

Pénteki dugó és gyors vásárlás után hazaértünk, kicsit beszélgettem édesapámmal, s elmentem zuhanyozni, „hátha lesz valami”. Alig vackoltam be magam az ágyamra, 19.40-kor összetéveszthetetlenül éreztem: fájás. Mivel hamar kialakult a stabil öt perc, férjem hívta Ágit, hogy valami elkezdődött, én pedig rövid forró vizes borogatás után, be a kádba. Ági mondta, hogy akkor lassan elkezd készülődni, megnéz, és ha lehet, lepihenne nálunk, hogy ne hajnalban kelljen jönnie.

Fél óra múlva Ági hívta a férjemet: „Ha szerinted csak elkezdődött, akkor miért volt olyan nyugtalan a hangod?” Mire a férjem: „Épp most akartalak hívni, hogy szerintem gyorsulnak az események, és jó lenne, ha előbb ideérnél.” Mire Ági ideért, gyakorlatilag kitágultam, s kicsit meg is torpantam: biztos, hogy akkor most szülök, és ránk lesz bízva a gyermekünk? Így hagytam, hogy Ági javasoljon pózokat, de az erőmet nem tudtam teljesen beleadni.

Végül én térdeltem le a földre, és támaszkodtam az ágyamra, s eldöntöttem: mindent beleadok. Így született meg a kisfiunk az első fájástól számítva összesen 200 perc alatt. Mivel minden rendben volt, s mindannyian álmosak voltunk, az őrző óra leteltével nem tartóztattuk Ágit, hogy maradjon. Elköszöntünk, s éjféltől hármasban aludtunk, mint a bunda.

Édesapámnak csak az tűnt fel, hogy másnap reggel a férjem a hétvégéhez képest sokkal korábban ment le kávézni. Nyolc óra után már én is lementem kisfiunkkal együtt, hogy szeretném neki bemutatni az unokáját. Ő csak ennyit mondott: „Sejtettem, mert az öcséd elmondta a legjobb barátjának, hogy otthonszülésre készültök, a barát pedig elmondta nekem” (de ő erről bölcsen nem szólt). Én pedig hálás voltam, hogy indirekt úton megtudta, s elrendezte magában, hisz anno az én szüleim is otthon születtek. (Édesanyám mindezt már a felhőkről figyelte.)

C. E.

Második gyeremekünk születése > > >
Apamese > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.