igaz történetek szülésről, születésről

1596. nap: A nap kiválasztódása, amelyen megszületik gyermekünk

Még nem voltam 30 éves, amikor egy kb. természetesség, népi kultúra köré szervezett hétvégén az egyik előadó Geréb Ági volt. Ahogy hallgattam az előadását, bevillant egy kép: ha én egyszer szülni fogok, akkor abban a szobában, ahol felnőttem, a saját ágyam végére támaszkodva, térdelő pózban fogom világra hozni a gyermekünket. Több mit tíz évvel később, két év különbséggel mindkét gyermekünk abban a szobában, a szobának azon a pontján, abban a pózban született – Ági kísért mindkétszer.

Kisfiunk hivatalosan a nagymamája születésnapjára volt kiírva. Amikor szembesültem a „pontos” dátummal, azonnal éreztem, hogy ez nekem túl nagy teher. S amikor az apai nagymamajelölt azt mondta, hogy ő azt szeretné, ha egy kisunokát kapna a születésnapjára, végképp úgy éreztem, hogy én másik napnak jobban örülnék.

Abban az évben péntekre esett a nagyi születésnapja, s mivel végig jól voltam, bejártam dolgozni a munkahelyemre. Azon a pénteken valahogy túl sok volt a munkám, s bár mindennel végeztem, mégis úgy éreztem, hogy egy-két dolgot még jó lenne elintézni szülés előtt, amire végképp nem volt időm. A főnökömtől is elköszöntem – hogyha hétfőn nem jönnék, jelentkezem –, de éreztem, hogy még nem zártam le mindent a munkahelyemen. Egész héten bejártam, s tettem a dolgomat. A következő pénteken – kilencedikén – már kicsit másként éreztem magam, s amikor reggel kinyitottam a gépemet, átvillant az agyamon. Én is kilencedikén születtem, s nagyon szeretem ezt a számot. Dolgozzunk tovább! – hessegettem el a szülés gondolatát.

A reggeli telefonnál Ági gondosan kikérdezett, hogy is érzem magam, s azzal búcsúzott, ha úgy adódik, éjjel ő jön, de szombaton információs heti szombat, tehát valaki más. Végül némi rádolgozással, sikerült mindent rendbe tennem, s éreztem, hogy egész másként köszönök most el, mint egy héttel korábban.

Pénteki dugó és gyors vásárlás után hazaértünk, kicsit beszélgettem édesapámmal, s elmentem zuhanyozni, „hátha lesz valami”. Alig vackoltam be magam az ágyamra, 19.40-kor összetéveszthetetlenül éreztem: fájás. Mivel hamar kialakult a stabil öt perc, férjem hívta Ágit, hogy valami elkezdődött, én pedig rövid forró vizes borogatás után, be a kádba. Ági mondta, hogy akkor lassan elkezd készülődni, megnéz, és ha lehet, lepihenne nálunk, hogy ne hajnalban kelljen jönnie.

Fél óra múlva Ági hívta a férjemet: „Ha szerinted csak elkezdődött, akkor miért volt olyan nyugtalan a hangod?” Mire a férjem: „Épp most akartalak hívni, hogy szerintem gyorsulnak az események, és jó lenne, ha előbb ideérnél.” Mire Ági ideért, gyakorlatilag kitágultam, s kicsit meg is torpantam: biztos, hogy akkor most szülök, és ránk lesz bízva a gyermekünk? Így hagytam, hogy Ági javasoljon pózokat, de az erőmet nem tudtam teljesen beleadni.

Végül én térdeltem le a földre, és támaszkodtam az ágyamra, s eldöntöttem: mindent beleadok. Így született meg a kisfiunk az első fájástól számítva összesen 200 perc alatt. Mivel minden rendben volt, s mindannyian álmosak voltunk, az őrző óra leteltével nem tartóztattuk Ágit, hogy maradjon. Elköszöntünk, s éjféltől hármasban aludtunk, mint a bunda.

Édesapámnak csak az tűnt fel, hogy másnap reggel a férjem a hétvégéhez képest sokkal korábban ment le kávézni. Nyolc óra után már én is lementem kisfiunkkal együtt, hogy szeretném neki bemutatni az unokáját. Ő csak ennyit mondott: „Sejtettem, mert az öcséd elmondta a legjobb barátjának, hogy otthonszülésre készültök, a barát pedig elmondta nekem” (de ő erről bölcsen nem szólt). Én pedig hálás voltam, hogy indirekt úton megtudta, s elrendezte magában, hisz anno az én szüleim is otthon születtek. (Édesanyám mindezt már a felhőkről figyelte.)

C. E.

Második gyeremekünk születése > > >
Apamese > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.