igaz történetek szülésről, születésről

1563. nap: Kórházban „természetes dolgok” (Borika születése)

Megjelent: 2015. jan. 15.

Borika születésére sokat készültem. Több könyvet elolvastam a témában (Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés, Szülés gyöngéden; Heidi Murkoff, Arlene Heisenberg, Sandee Hathaway: Az a 9 hónap; Hidas György, Raffai Jenő, Vollner Judit: Lelki köldökzsinór stb.), eljártam kismamajógára, ahol főként a medenceizmokat erősítettük, légzőgyakorlatokat végeztünk, fekvő helyzetű szüléspozíciót helyes légzéssel egybekötve gyakoroltunk. Kapcsolatanalízisre is jártam, hogy kisbabámmal időben és könnyebben fel tudjam venni a kapcsolatot. Férjemmel a kórházi szülésfelkészítő alkalmakra is eljártunk. Azt gondoltam, hogy mindent megtettem, amit megtehetek annak érdekében, hogy kisbabám a lehető legszebben érkezzen meg hozzánk.

A szülés megindulása este 20.30-kor a magzatvíz elfolyásával kezdődött. Egyedül voltam otthon, férjem éppen a heti jógáján volt, és nem tudtam elérni. Kicsit haragudtam is rá emiatt. Férjem anyukája vitt be a kórházba autóval, miközben már intenzív méhösszehúzódásokat éreztem. Férjemmel a kórházban találkoztunk. Az ügyeletes orvos megvizsgált, a magzatvíz tiszta volt, és a méhszáj már kétujjnyira nyitva volt. Akkor azt gondoltam, hogy néhány óra alatt meg fog születni első kisbabám.

Néhány héttel szülés előtt elég rémisztő álmom volt: Hideg, rideg, zord kürülmények között kellett szülnöm, és csak újságpapírok voltak takarók/lepedők helyett… Szerencsére ennél sokkal jobb körülmények fogadtak. Rajtunk kívül nem volt még senki a szülőszobákban, így viszonylag családias légkör uralkodott. Az intenzív vajúdás szakaszában az esküvőnkön elhangzott zenéket hallgattunk. Férjem testi-lelki támogatása nagyon sokat jelentett számomra.

Jókislányként viselkedtem, és próbáltam a fájásokat csendben, mélyen átlélegezni, ahogy azt tanultam és tanácsolták nekem. Így teltek el órák és órák, és a méhszájam nem nyílt tovább egy idő után. Csak a függőleges testtartás esett jól (labdán, férjemnek támaszkodva). Azonban, amikor méhszájvizsgálatot végeztek, mindig le kellett feküdnöm, ami egyrészt nagyon rosszulesett, másrészt a fájásaim is rendezetlenebbé váltak. A CTG-készülék végig rajtam volt, ehhez ragaszkodott a szülésznő és az orvos is.

Már öt óra eltelt az öt-(nyolc) perces fájásokkal, amikor a szülésznő hívta az orvost. Ő már úgy gondolta, hogy lassan itt a kitolási szak ideje. Mikor az orvos megérkezett, megint kitolódtak a fájások közötti idők. Akkor azt mondták nekem, hogy mivel másodlagos fájásgyengeségem van, kellene nekem oxitocin. Nem akartam elfogadni. Mindenféle beavatkozás nélkül akartam megszülni első gyermekem. Hagytak is egy órát tovább vajúdni. A fájások továbbra is nagyon intenzívek voltak, de semmi sem történt, csak éppen még jobban kimerültem. Már hajnali négy óra körül lehetett, amikor azt mondták, hogy most már beadják az oxitocint. Ezzel a fájások rendezettebbé váltak, noha nem fájt jobban, mint előtte.

Amikor a kisbabámnak a medencémen kellett áthaladnia, akkor voltam a legrosszabbul. Lefektettek, és jobbra, illetve balra dőlve kellett a fájásokat kivárni. Úgy éreztem, hogy ez egy véget nem érő kínszenvedés. A reményemet kezdtem elveszteni… Minden kijött belőlem, ami még addig bennem maradt.

Amikor már nem voltam teljesen magamnál, mondták, hogy itt van a kitolási szak. Addigra teljesen kimerültem, és már a lábaim remegését se tudtam megállítani. Már elvették tőlem az irányítást, és én csak végeztem azt, amit mondtak nekem. Nem éreztem, hogy mit kell tennem. A kitolási szaknál feküdnöm kellett, és nagyon rosszulesett ez a testhelyzet, de nem beszéltem meg az orvosommal előre, hogy pontosan hogyan szeretnék szülni. Akkor meg nem voltam már abban az állapotban, hogy ellenkezzek, vagy felálljak. Ugyan a hajas fej már látszódott, de nem tudtam még kitolni a babámat.

Gátvédelmet is kaptam, de azt mondták, hogy nagyon feszes alkat vagyok, így muszáj lesz vágni. Nem is emlékszem, hogy ellenkeztem volna. Már csak engedtem, hogy történjenek velem a dolgok. Végül nagy gátmetszést kaptam, és ezzel 8.50-kor meg is született Borika. (Gátvédelemre is készültem teákkal, tornával, illóolajos masszázzsal…)

Kicsit úgy éltem meg a szülés második felét, mintha megerőszakoltak volna. Gyerekkoromban ért engem szexuális molesztálás, és lehet, hogy ezért még inkább érzékeny voltam ezekre a „kórházban természetes dolgokra”, mint a méhszájvizsgálat, gátmetszés…

Mikor megszületett Borika, az vigasztalt egy kicsit, hogy ő alig sírt, és érdeklődően tekingetett. Gyönyőrű babaként érkezett meg hozzánk. Őt talán nem viselte meg annyira a születése, mint engem a szülése. Gyerekágy során többször elöntött a düh és a harag irányába, hogy milyen szenvedést kellett átélnem. Pedig ő aztán nem tehetett róla…

Szülésem után azt éreztem és gondoltam, hogy ugyan én még azok közé az anyukák közé tartozom, akiknek sikerült majdnem beavatkozásmentesen szülni, de a szülésélményem mégis mély negatív érzelmeket váltott ki kislányom és az orvosom irányába is. Azt gondoltam, hogy akkor ez így nincsen rendjén.

K-N. L.

Berta > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.