igaz történetek szülésről, születésről

1528. nap: Ha összeszorítom a fogaim, remegek (Kinga születése)

Megjelent: 2014. dec. 11.

Ötéves koromtól kezdve a „Mi leszel, ha nagy leszel?” című kérdésre magától értetődő természetességgel válaszoltam, hogy „Anyuka”. A Jóisten meg is adta, hogy hamar rátaláltunk egymásra férjemmel, és első gyermekünk az esküvőnk után hamarosan kopogtatott is. Nagyon örültünk neki, régi vágyam vált így valóra. Már csak azt nem tudtam, hogy mi a hivatalos menete az anyukává válásnak – védőnő, orvos… ráadásul egy más városba való költözéssel a várandósság hetedik hónapjában.

Szép lelkiismeretesen megtaláltam, hogy ki a védőnőm, találtam egy orvost is, el is jártam hozzájuk, szerencsére – mivel tudták, hogy a szülés már más városban lesz – nem akartak túl gyakran látni. Költözésünk után az új helyen pedig a „már közel a szülés” felkiáltással szintén békén hagytak, így viszonylag nyugodt volt a várandósságom. Rengeteg ismerős anyukával beszélgettem a szülésről – ez volt az én igazi szülésfelkészítőm.

A terminusom 27-e volt, de a közelgő húsvét miatt kinéztem magamnak, hogy szeretnék hamarabb szülni. De csak nem akarta elindulni az én kis pocaklakóm. Balga módon mondtam is az orvosoknak, hogy én szeretnék hamarabb szülni. Így az egyik terminustúllépéseses NST utáni vizsgálaton egy kicsit jobban megpiszkáltak a kelleténél – nem volt jó érzés, de semmi sem történt tőle.

Elsején (nagycsütörtök) délelőtt még vásárolgattam, sétáltam, aztán délután gondoltam, hogy most már lassan tényleg megszületik a mi kisbabánk, így elvégeztem az utolsó simításokat a gyerekszobán, délután öt óra felé készülődtünk, hogy megyünk az esti szertartásra, előtte még leültem, hogy megnézzem az e-mailjeimet, és akkor egy kis pukk, és elkezdett folyni a magzatvíz.

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy magzatvíz elfolyással fog indulni a szülés, de nagyon örültem. Férjem elment anyósomékhoz a kocsiért, hogy valamivel be tudjunk menni a kórházba, én meg hajat mostam, és mondtam, hogy ne siessünk, mert még nincsenek fájásaim, nem akarok bemenni, maradjunk még itthon. A kocsi ügy és a hajmosás amúgy is időt adott.

Mire a férjem hazaért a kocsival, addigra én ott feküdtem az ágyon, összeszorított fogakkal, és remegtem. De fájások még mindig nem voltak. Azért még dirigálni tudtam, hogy mit tegyen még be a táskába. Azzal, hogy beszélgetni kezdtünk, és már nem szorítottam össze a számat, elmúlt a remegés is – megtanultam, hogy a szájam lazaságával minden rendben lesz.

Egyszer csak egy tolófájást éreztem. Mondtam, hogy gyorsan induljunk, ennek a fele se tréfa. A kocsiban megint összeszorítottam a fogaimat, így, mire beértünk, megint remegtem már. A szülésznő kérdéseire fájásokról nem tudtunk beszámolni – a tolófájást kinevette, így feltettek NST-re. Közben végig éreztem, hogy nyomhatnékom van, de nem volt szabad nyomni, mert még nem volt eléggé kinyílva a méhszájam.

Nem tudom, hogy mennyi idő után, de jöttek megnézni, hogy mi újság velem. Ekkor megint remegtem – ezt a szájellazítást mindig elfelejtettem sajnos. Amikor rám néztek, megkérdezték, hogy az anyukám is gyorsan szült-e, mert most szaladnak ki a férjemért, mert mindjárt baba lesz. Az NST alatt feküdnöm kellett, de nem tűnt fel, hogy rosszulesett volna. Onnantól, hogy ketten voltunk bent, sokkal jobb volt minden.

Egyszer csak mondta az orvos (talán), hogy már lehetne nyomni. Próbáltam, de nem ment – egy órája már csak visszatartottam, de akkor sehogy se sikerült. A doktor úr segített egy kicsit fent is, lent is, és a pocaklakónk azon nyomban földlakóvá vált.

Egy ölelés – pár perc után elvitték őt –, addigra már kiderült, hogy kislány és Kinga –, hogy megfürdessék, megmérjék… Nagyon hiányzott, amíg nem lehetett velem, de amikor újra visszahozták, szépen szopizott, és örültünk, hogy együtt lehetünk mi hárman, az új család.

Hálás vagyok, hogy se a várandósságom, se a szülésem nem volt elrettentően rossz, de annyira azért igen, hogy néhány tanulságot le tudtam vonni belőlük, így a következő babánknál már sokkal tudatosabb és határozottabb tudtam lenni.

B. O.

Máté > > >
Lilla > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.