igaz történetek szülésről, születésről

1497. nap: Áldással indult… (Ráhel)

Megjelent: 2014. nov. 10.

Ráhel meglepetés ajándékként érkezett, a születésnapom estéjén fogant. Mint az előző négy gyerekünknél, most is éreztem, de életemben először nem voltam felhőtlenül boldog. Épp lett egy szuper munkám egy nagyszerű csapatban, Samu is nagyfiú volt már, nagyival akár egész napokra otthon tudtam hagyni. Sokat törtük a fejünket, hogyan boldogulunk majd öt gyerekkel, és borzasztó lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy nem örülünk eléggé ennek a kicsi babának.

Lassan azért feldolgoztuk, és megbocsátottunk saját magunknak is, berendezkedtünk arra, hogy hamarosan heten leszünk, nagyon vártuk és nagyon szerettük Ráhelt.

Mivel nálunk a gyerekek két-öt héttel korábban érkeztek a hivatalos időpontnál, a harmadik trimeszter ismét aggódással telt. Apránként potyogott a nyákdugó már a harmincadik héttől kezdve, de ezúttal a keményedéseket jól kordában tudtam tartani, ami bizalommal töltött el.

A 38. héten kezdtem vajúdni. Eleinte minden nap azt hittem, hogy szülünk, aztán elcsendesedtek a kontrakciók. Idővel megbarátkoztam a gondolattal, hogy az öt- és a háromperces összehúzódások sem jelentenek semmit, és gondolatban felkészültem arra, hogy villámgyorsan fogok szülni, lehet, hogy egyedül leszek.

A negyvenedik héten Ági valamilyen összefüggésben azt mondta, hogy ez a hét a legideálisabb a szülésre, a 40+6 tökéletes időpont. A negyvenedik hét hatodik napján reggel elindítottuk a lányokat az iskolába, Péter pedig értekezletre készült, sietett a vonathoz. Én akkor megint vajúdtam, vécére szaladgáltam, de már nem mertem említeni, túl sok volt a vaklárma az elmúlt három hétben. Úgy volt, hogy a fiúkat is felöltöztetem, és elindulunk oviba, de akkor már éreztem, hogy nekem más dolgom lesz.

Péter vonata már elindult, amikor felhívtam, hogy valami készülődik, de nem akartam, hogy feleslegesen visszaforduljon, azt beszéltük meg, hogy 15 perc múlva újra beszélünk. Hívtam a barátnőm férjét, hogy vigye el a fiúkat, mert talán szülünk, aztán hívtam Ágit, hogy van valami, és talán ma fogok szülni. Ági erre utólag azt mondta, hogy a hangom alapján úgy érezte, már itt kéne lennie. Még nem telt le a megbeszélt 15 perc, sírva telefonáltam Péternek, hogy azonnal jöjjön vissza, de ekkor a vonat már igencsak messzire vitte őt.

Gyorsan rendet raktam, ruhát vettem elő a még pizsamásoknak, közben kapaszkodtam, ahova tudtam, és dallamos á hangokat engedtem feltörni magamból. A fiúk nagyokat nevettek rajtam minden kontrakciónál, de kérésemre segítettek, hogy gyorsabban elkészüljünk. Megjött István, borzasztóan zavarban volt, amikor látta, hogy ennek fele sem tréfa, így gyorsan cipőt húzott Samura és Misire.

Amikor becsukták maguk mögött az ajtót, tudtam, hogy nem ér már ide senki. Nóri születésének történetét többször is olvastam, megjelent előttem a kép, ahogy egy kézzel bíbelődöm a papírvattával, takaróval, hősugárzóval. Első gondolatom az volt, hogy mindent kibontok, bekapcsolok, és magam mellé készítek, de olyan gyorsan jöttek a kontrakciók, hogy stratégiát kellett váltanom.

Pár héttel korábban kifejtettem, hogy nem vagyok vízben szülős típus, mert Abigél születésekor a klinikán mélyen belém ültették a gonosz baktériumok veszélyes voltát az újszülöttekre, és bár az eszemmel tudom, hogy alaptalan a félelem, de mégis ott motoszkált valahol, hogy a meleg vízben milyen jól szaporodnak a bacik. Hát ez az aggodalom nyom nélkül szertefoszlott, amikor realizáltam, hogy egyetlen hely van, ahol egyedül boldogulok, és még a természetes fájdalomcsillapításról sem kell lemondanom: a fürdőkád.

Már alig volt szünet a kontrakciók között, futva közlekedtem két szoba között, megnyitottam a csapot, kerestem egy puha törölközőt, a kád szélére tettem a telefonomat és egy poharat. A ruháimat letéptem magamról, és bemásztam a kádba. Pár hullámot négykézláb volt kényelmes átélni, de hamarosan éreztem, hogy a babám elindul lefele. Rájöttem, hogy nem lenne jó, ha a hátam mögé születne, biztos nem is látnám úgy. Felvettem valami félig ülő, guggoló, oldalra fekvő, fél könyökre támaszkodó pózt.

Egy hatalmas robbanással rengeteg magzatvíz ömlött a kádba, és máris éreztem, hogy a baba feje nekifeszül a gátnak. „Nagyon jó, ügyes vagy, drágám!” Ezt kiabáltam sokszor egymás után, de magam sem tudtam, hogy ez bíztatás híján nekem szól, vagy a kicsi lánynak. Próbáltam ott támasztani, ahol a legjobban húzódott.

A következő pillanatban megszületett a fej, pár szusszanás után pedig kicsusszant a kicsi test. Kiemeltem a vízből (nem is volt olyan kicsi), a mellkasomra fektettem, és betakartam a legpuhább törölközővel. Ráhel sírt egy picit, majd mélyen a szemembe nézett, és csak néztük egymást. Nevettem és sírtam egyszerre, gyönyörű baba volt. Tekintete tele volt békével és bölcsességgel, megáldottam őt. Engedtem még forró vizet a kádba, és elkezdtem locsolni magunkat, hogy melegben legyünk, míg megérkeznek a bábák és Apa.

Kicsit kezdtem már türelmetlen lenni, az előbb azt mondta Péter, hogy máris hazaérnek. Nekem a máris már rég elmúlt. Ráhel nyöszörgött, azt gondoltam, fázik. A színe sem volt túl jó, elég lilának láttam, amikor pedig helyezgettem magamon a kis testét, olyan nehéznek és tónustalannak tűnt, de nem engedtem meg a túlzott aggódást.

Először Péter ért haza, futott az utca végéről, berohant a fürdőszobába, és elsírta magát. Ágiéknak meg kellett kerülniük az utcánkat, mert útlezárás miatt autóval nem tudtak behajtani. Amikor Ági belépett, rögtön tudtam, hogy valóban nincs minden rendben. Leszívta Ráhelt, segített jobban belemeríteni a meleg vízbe, és már hozta is az oxigénpalackot. Az oxigéntől a pici lány ajkai elkezdtek rózsaszínesedni.

Kimásztunk a kádból, megtörölköztünk, és együtt lefeküdtünk a kanapéra, amit Adria és Péter előkészítettek. A köldökzsinór még sokáig lüktetett, de a kisbabánk nem lett jobban. Lélegzett, nyöszörgött, de olyan fáradtnak tűnt.

Ági hamar hívta a mentőket. Gyors vizsgálat után kivitték Ráhelt az autóba. Másfél órán át próbálkoztak őt jobb állapotba hozni, indulás előtt korrekt tájékoztatásban részesítettek bennünket, külön kiemelve, hogy állapota és az születése körülményei között nincs összefüggés. Valószínűleg a szívével van gond, beviszik a kardiológiára, és telefonálnak a fejleményekről.

Dél körül hívtak minket: szívfejlődési rendellenesség, két-három hetes korban műthető, addig a klinikán látják el az oxigénhiány miatt elszenvedett esetleges szövődményei miatt.

Délután értünk be a klinikára, de addigra Ráhelt ismét visszavitték a G-be, kritikus állapota miatt. Épp katéterezéshez készítették, amikor odaértünk. A beavatkozást végző orvos részletesen elmesélt mindent az aktuális állapotáról, arról, hogy mit fognak csinálni, hol fogjuk megtalálni, mennyi ideig tart. A 25 perces beavatkozás három órára sikeredett. Mi csak vártunk és sírtunk a folyosón, az arra járó személyzet pedig orvostól a betegszállítóig mind kedves és szeretettel teli gesztussal könnyítette várakozásunkat.

Végül egy egész csapat állt elénk elmesélni a nehéz három órát, és közölni, hogy azonnal életmentő műtétre szállítják át a babánkat egy másik műtőbe. Pár perccel később egy másik csapat jött ki a folyosóról, Ráhelt körbevéve. Annyi időt kaptunk, hogy elkísérhettük őt két emeltnyit, közben ismét információkat és egy nagy csomag szeretetet nyújtottak át. Megpuszilgattuk a gyönyörű kicsi lányunkat, és ismét eltűnt egy ajtó mögött.

Az aneszteziológus másfél-két óránként jött ki hozzánk, majd részletes beszámolót kaptunk a műtétet végző orvostól is két ízben, aki fontosnak tartotta, hogy megnyugtasson bennünket, ha kórházban születik Ráhel, akkor sem alakul másként semmi. Közben megérkezett Ági, főzött nekünk vacsorát. Honnan tudta, hogy már nagyon éhesek vagyunk?

Hajnali négy körül mehettünk be Ráhelhez, túl volt a műtéten, de továbbra is kritikus állapotban. Úgy döntöttünk, nem hagyjuk ott, Ágit hazaküldtük, mi pedig vártuk az elkerülhetetlent. Újra bementünk, fogtuk a kezét, puszilgattuk a gyönyörű fejét, elmondtuk neki, hogy nagyon szeretjük, és elengedjük őt, ha mennie kell, Péter megáldotta. Kicsi csillagunk csak erre várt, leheletnyi élete áldással indult, és áldással ért véget.

A Ráhel név jelentése: anyaság. Ötgyermekes anya lettem, akinek az anyaság már nemcsak a kacagást, szaladgálást, problémamegoldást és sebgyógyítást foglalja magában, hanem a csendes békességet, a bölcsességet sugárzó szempárt és a végtelen távolságot is átívelő szeretetet.

Samu születése után azt mondtam Geréb Áginak, hogy ha végre szabad lesz, szülök még egy ötödik babát is. Ráhel fogantatásával egy időben feloldották a házi őrizetet, ennek ellenére nem beszélhettünk és nem találkozhattunk, mert babát vártam. Ági nem szabad még ma sem.

Bár szabályozott keretek között, fantasztikus bábákkal készülhettem a szülésre, túl nagy ár ez nekünk mégis. Azt mondják, van egy angyalunk, aki vigyáz ránk. Én tudom, hogy Ráhel mindannyiunk angyala, akik részt vettünk ebben a történetben.

H. M. A.

Ráhel születése apaszemmel > > >
Abigél > > >
Lídia > > >
Miksa > > >
Sámuel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.