igaz történetek szülésről, születésről

1483. nap: A harmadik is otthon

Megjelent: 2014. okt. 27.

Nyolc év telt el a második gyerekem születése után. Közben egy vetélés után a kórházi műtét során elrontották az altatást. Előtte Geréb Ági volt az, aki elmagyarázta nekem, hogy mikor mire számítsak (a kórházi orvos hálapénzébe és munkaidejébe ez nem fért bele), így amikor a kórházban éreztem, hogy baj van az altatásom előtt (rossz helyre ment az injekció, és túl sokat is kaptam), akkor kiabálni kezdtem, nem engedtem a folytatást. Emiatt én voltam a zűrös beteg, de ennek köszönhetem az életemet (ezt már a háziorvosom mondta). A zárójelentésen, amit nem írtam alá, az szerepel, hogy panaszmentesen távoztam, ehhez képest hetekig voltam betegállományban komoly fájdalmakkal az elrontott altatás miatt, és körülbelül fél év volt, mire tényleg helyrejöttem belőle fizikailag. Lelkileg azóta sem, és kevésbé hiszek a kórházak statisztikáinak, mivel az én esetem sem szerepel a negatív kórházi adatok között.

Így a következő gyereknél a férjem már mantraként mondogatta, hogy higgyem el, kórházban is lehet szülni, komolyan rettegtem a látványától is, hogy odakerüljek, és újra kiszolgáltatva az életemért kelljen küzdenem.

A hatodik hónapban voltam, amikor az első peres ügy történt Geréb Ágival, és úgy volt, hogy senki sem jön ki otthonszüléshez. Lelkileg nagyon összetörtem. Gondolkodtunk az alternatívákon, hogy kimegyünk Bécsbe, és ott bérelünk egy lakást, és keresünk bábát (hátránya, hogy nem beszélek németül, a harmadik szülés gyors is lehet, és akkor az autópálya parkolójában is szülhetek), vagy csak ketten leszünk itthon a férjemmel. Ezt már kicsit felelőtlennek éreztem, úgy gondolom, hogy a bába a tudásával nem véletlenül szükséges, én vele lennék biztonságban.

Felmerült a pszichológus a félelmeim oldására, de attól még láttam a különbséget az otthonom és a kórház között, úgy gondoltam, hogy nem a félelmem a probléma, hanem a kórház, mint intézmény, a maga gyakorlatával. Így hát jártam Ági nyakára, győzködtük, hogy folytassa, ne hagyjon most cserben, nem szívesen szülnénk ketten otthon a férjemmel.

Két hónap múlva úgy döntött, hogy vállalja. És sokan ezért támadják őt, de nekem akkor hatalmas kő esett le a szívemről. Néha van némi lelkiismeret-furdalásom, hogy miattunk járt így, akik kértük, hogy folytassa, de nem tudom, mi lett volna velem nélküle. Amikor kiderült, hogy eljön hozzánk, éreztem, hogy minden rendben, és biztonságban leszek.

Este kezdtem vajúdni, a férjem elvitte a fiúkat a nagymamához, feküdtünk az ágyon, és nagyon jót beszélgettünk. Hajnalban szólt Áginak, hogy jöjjenek, de addigra én már teljesen befelé fordultam, kicsit sajnálom, hogy fogalmam sem volt már, hogy ki jött doulaként segíteni, de határtalanul megnyugtatott a jelenlétük, jólesett a masszírozás és a borogatás, és két óra múlva hajnalban simán megszületett a lányom.

A férjem azóta is emlegeti, hogy a vajúdás közben végig mosolyogtam, látszott rajtam, hogy fáj, de közben az is, hogy boldog vagyok. Biztonságban éreztem magam. Nagyot aludtunk, majd megjöttek a fiaim a nagymamájukkal, és én nagyon örültem, hogy otthon együtt vagyunk, úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

F. B.

Első gyermekem születése > > >
Második gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.