igaz történetek szülésről, születésről

1480. nap: Szerelmünk gyümölcse (Csenge Zoé)

Megjelent: 2014. okt. 24.

Szerelem volt első látásra, tudtam, hogy ő életem szerelme, férfias, gyengéd, és ő is szeret, csak vele tudtam elképzelni, hogy családunk legyen.

Rutin citológia volt, sosem volt nőgyógyászom, mindig oda mentem, ahol épp fogadtak, ez így is történt most is. Megvizsgáltak, levették a kenetet, és mehettem is haza, minden rendben, mondta a doki, mivel ugyanabban a kórházban dolgozom, mint ahol volt a szakrendelés, megnéztem a rendszerben az eredményemet, és innentől kezdődött a rémálom.

Pozitív HPV, P3-as eredményt kaptam, fiatal nő voltam, álmokkal teli, nagy család, egészséges gyerekek, könnyű terhesség. Attól féltem, innentől kezdve semmi nem lesz, a doki azt mondta, ne akarjak gyereket, mert nem lesz egy ideig. Minden álmom megsemmisült, de úgy voltam vele, ha nekem nem lehet gyerekem, én abba belepusztulok, és szerencsés vagyok, van egy remek párom, aki pozitívan fogta fel, és mindenbe segített.

Gyógyszeres kezelést kaptam, és egy évre rá már negatív eredményem volt, a doki azt mondta, még várjak a gyerekkel, mert sosem lehet tudni, mikor újul ki megint. Én nem vártam, makacs voltam, és féltem, sosem lehetek anya. Az az évem arról szólt, hogy mikor leszek már terhes, mindig negatív volt a tesztem, azt hittem, ez egyik percről a másikra sikerülni fog, mivel fiatalok vagyunk, de nem így lett. Egy év próbálkozás után, december 23-án este csináltam egy terhességi tesztet, és POZITÍV lett! A boldogság le sem írható formáját éreztem.

A terhességem nem a legkönnyebb volt, az elején erős hányingerrel, hányással küzdöttem, napokig ki sem keltem az ágyból, de boldog voltam, tomboltak a hormonok. Eü.-s létemre kicsit aggodalmas voltam. A 19 hetes ultrahangon kiderült, lányunk lesz, minden rózsaszín, lila, lányos színekkel készültem.

A 30. héten kiderült, III. fokban érett a lepény, kiborultam, hogy egy gyerek kihordására is képtelen vagyok, de hála a páromnak, ezen is túlestem. Mindenki azt mondta, ááá, te nem hordod ki a 40. hétig, ez a bébi kibújik hamarabb. A kisasszony mindenkire rácáfolt.

Negyedikére voltam kiírva, hetedikén éjszaka már éreztem, hogy valami nem stimmel, felkészülve pár napja csak folyékonyat-pépeset ettem, hogy ott ne legyen probléma. Este kilenc óra után fáj a derekam, majd a hasam, eldöntöttem, nem megyünk be, csak olyan 20-10 perces fájásokkal. Beültem a fürdőkádba, és milyen jó volt, jöttek a fájások, rendszertelenül, volt 16 perces, majd nyolcperces, de bírtam, rosszabbra számítottam, hajnali háromkor hívtam anyát, hogy szerinte menjünk-e, mivel volt már jósló fájás, akkor szintén a kádba ültem, és csak rémisztgetett a kisasszony. Még vártam, hogy legyen rendszeres, mivel nagyon össze-vissza jöttek.

Első baba, több órára számítottam, hajnali ötkor a párom felkelt, mivel mondtam neki este, hogy aludjon, egyedül szeretném végigcsinálni, ő úgyis csak útban lenne. Hajnali ötkor kijött a hangosabb nyögésekre, mivel már erősödtek a fájások, és úgy gondoltam, így könnyebb, ha kiadom magamból. Kiszedett a kádból, hogy induljunk, mivel már tágulásos vérzésem volt, kiszálltam a kádból, sikerült felöltöznöm, ő lemondta az aznapi munkát, hogy megyünk szülni.

Jött egy fájás, megálltam, és éreztem, hogy nyomnom kell, na, ekkor jött a felismerés, hogy ÚRISTEN, ez már komoly. Azonnal hívta a OMSZ-ot. 5.20 volt, én összeszedtem a táskákat, és türelmesen vártam. 5.40 re itt is voltak, mivel eltévedtek, 5.50-re bent voltunk a szülészeten, az a tíz perc életem leghosszabb tíz perce volt, a mentőtiszt csak azt hajtogatta, ne nyomjon (kíváncsi lennék, hány szülőnő hallja ezt), az ambulanciára vittek, megvizsgálták a szívhangot, mennyire vagyok kitágulva stb.

Egyből mentünk a szülőszobára, mivel teljesen kitágultam, hat órakor már fent feküdtem a szülőágyon, infúzió, CTG, lábaimat felrakták a kengyelbe, és már jött is a fájás, burkot repesztettek, a szülésznő és a dokinő (megjegyzem, se szülésznőt, se dokit nem fogadtam), mondja, hogy nyomjak, hál’ istennek, ezt vártam már. Első nyomás nem sikerült, bár volt ott egy kis hiszti, mert annyira feszített, és a fenekemet nem tudtam lentebb csúsztatni, de sikerült.

A lényeg most kezdődött, második nyomás sikerült, dicsértek, milyen ügyes vagyok stb. A harmadik nyomás jött, nyomtam, nyomtam, teljes erőmből, ami kifért, tudtam, hogy miért küzdök, volt egy célom, és éreztem, hogy jön kifelé, ebben a nyomásban benne volt minden, sajnos, éreztem a gátmetszést, de az egy pillanat volt, és ekkor előbukkant, már csak azt éreztem, hogy a pocakomon (rövid volt a köldökzsinór, és csak a hasamig ért) van, meleg, illatos és mosolyog.

6.15 perckor megérkezett Csenge Zoé, 2850 gramm és 48 cm, a világ összes fájdalmát elfelejtettem, olyan volt, mint a filmekben, minden megszűnt körülöttem, csak rá figyeltem, gyönyörű volt, igazi szerelemgyerek, hatalmas nagy kék szemeivel csak engem nézett, és nem sírt, halk, nyugodt baba, tudtam, ez itt életem legszebb pillanata. A nővérkék elvitték, megmérték, rendbe tették.

Kezdődött a következő szenvedés, a gátvarrás, nem kellemes, de elviselhető, sokkal, de sokkal rosszabbra számítottam. 6.45-kor már rendben összevarrva feküdtem, és vártam. Az kellemetlen volt, szomjas voltam, telefonálni szeretem volna, de senki nem volt körülöttem, hallottam, hogy anyáék érdeklődnek, hogy hol tartunk, erre a doki közölte velük, hogy már nemsokára visznek fel az osztályra, anya meg volt lepve, hogy biztos a lányukról beszélnek, a doki mondta, hogy igen, mivel akkor reggel csak én szültem. Három nyomás és kint is volt, megkaptam a táskám, felkészültem, volt külön szülőszobai táskám is, volt benne víz, szőlőcukor stb. telefonért nyúltam, és a legnagyobb nyugalomba felhívtam a szerelmem, hallottam a hangjában, hogy meg van rémülve, hogy mi is történt itt, de büszke volt rám, ilyen hamar ügyesen világra hoztam a szerelmünk gyümölcsét, Zoét.

Ha tehetem, lesz tesója Zoénak, imádtam terhesnek lenni, és imádok anya lenni.

B. E.

 

Véletlenül kiválasztott mesék.