igaz történetek szülésről, születésről

1468. nap: Ha már idáig kitolta… (az első fiú, Ámon Dániel)

Megjelent: 2014. okt. 12.

Előzmények

Ázsiából hazajőve Surányban telepedtünk le, gondoltuk, az elég messze van a nagyvárostól, és ideális környezet az otthonszülésre. Elvégeztem az információs hetet, és az meggyőzött, hogy tényleg otthon szeretnék szülni. Kiderült, hogy a szomszédom dúláskodik, megkértem, jöjjön hozzám is, igent mondott, és ez nagyon megnyugtató volt számomra.

Találtam egy helyi gyermekorvost is, aki elmondta az összes kötelező orvosi ellenjavallatot az otthonszülésre. Megköszöntem, majd mondtam, hogy én akkor is otthon szeretnék szülni, mire ő közölte, hogy ezt már az első pillanatban a tekintetemből tudta, de neki kötelessége mindezt végigmondani… majd elvállalta, hogy megvizsgálja az újszülött babát, egy feltétellel… ha egy hétig minden nap kijöhet hozzá… ez is nagyon megnyugtatott.

Egy nap csörgött a telefonom, Ági hívott, hogy „Dóri most pár napig ne szülj, mert elutazom!” Na, ez nem nyugtatott meg…

A folyamat

Másnap reggel ébredéskor gyorsan meg is indult a szülés (megint két héttel a kiírt előtt).

Igyekeztem a fájásaimmal bejutni a fürdőbe, de ez nem sikerült, mert édesanyám – aki épp nálunk aludt – valamitől rosszul lett, és ő próbálta magát összeszedni odabenn. Majd kiderült, hogy a lányom lázas… így rajtam kívül minden nő átvonult a szomszéd házba a másik nagyihoz…

A fájások egyre erősödtek, Anita a szomszédból gyorsan odaért, örültem neki. másik Ágit hívtuk, aki szintén nagyon gyors volt, pedig ő nem is a szomszédból jött.

Én szép nagy ágyunkon próbáltam megbirkózni a fájdalommal. Mindenki nagyon segítőkész volt, jó volt, hogy ott voltak, jól voltak ott. Ági, Anita tették a dolgukat csöndesen. Apuka segített, amiben csak tudott, és közben csillapította a fájdalmam, és segítette a folyamatot az energetikai kezeléssel, amit tanult. Én egyre erőtlenebbnek éreztem magam, remegett kezem-lábam, és azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Egyre csak azt kiabáltam, hogy „Anya! Anyám! Anya!” Kérdezték, odahívják-e, de valahogy azt éreztem, nem is a földi Édesanyámhoz kiabálok, hanem valami Nagy Anyához, aki mindent tud, aki tud segíteni minden női dologban… azért Anyukám is, amikor épp jobban volt, átjött, és fogta a kezem…

Ági halkan megjegyezte, hogy jó lenne, ha valami történne, hogy a babának is jó legyen odabenn, illetve idekinn. Na, ettől nagyon megijedtem. Én valahogy úgy hallottam, amit mondott, hogy nincs minden rendben, és ha így haladunk, kórház lesz a vége. Mint utólag kiderült, Ági ösztönzőleg mondta mindezt, mert tudta, hogy én biztosan nem akarok kórházba menni… mindenesetre én meg úgy éreztem, hogy ha a „szakértő” ezt mondja, akkor biztosan baj van, és még én is kivagyok… így itt ezen a ponton fel is adtam… úgy döntöttem, én ezt nem tudom megcsinálni… kihívtam a mentőket…

A tetőzés

Egy kedves, fiatal mentős férfi jött ki. Rám nézett, és ennyit mondott: „Anyuka, ha már idáig kitolta, minek akar kórházba menni???” Na, ez aztán megint megadta a kellő energiát. Lehet, hogy éppen valami ilyen férfias/apai bátorításra volt szükségem. A mentős felült az ágyra mellém, fogta a kezem, és még annyit mondott, hogy kiabálás helyett inkább nyomjak…

Pár perc múlva meg is érkezett a KISFIAM! Gyönyörű volt!!! Nagyon örültem, hogy végre itt van! És hogy én is végigcsináltam mindezt végre. Összebújtunk az ágyban, nagyon jó volt, hogy magamnál voltam, hogy teljes jelenlétemmel tudtam őt fogadni!

Utójáték

Ági mondta, hogy nagyon elrepedtem. Ennek az összevarrását ő nem tudja vállalni… menjük kórházba. Na, azt nem! Ha már idáig eljutottunk otthon, holmi gátseb miatt biztosan nem fogok kórházba menni… Végül csak odarángattuk Geréb Ágit az anyukája mellől… Pik-pak összekapcsolta a sebet, majd újra el is tűnt… Jó volt látni, érezni.

Tanulság

Apuka annyit mondott a szülés után, hogy ő ilyen tehetetlennek még sohasem érezte magát… ott vagyok, látja, hogy szenvedek, és nem tud mit tenni… nem tudja helyettem megcsinálni mindezt… A mentős másnap felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok…. A gyermekorvos kijött első nap, másnap, majd mondta, hogy minden jót, rá már itt nincs szükség…

(Ámon Dániel két napig Csanád Kilián volt, de bármikor szólítani próbáltam, egyszerűen nem jutott eszembe ez a név, így közöltem Apukával, találja már ki, mi is ennek a gyermeknek a valódi neve!)

Cs. D.

Alma > > >
Bendegúz Márton > > >
Csanád Máté > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.