Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 1453. nap: Csodák pedig történnek… (Ida születése)

1453. nap: Csodák pedig történnek… (Ida születése)

Megjelent: 2014. szept. 27.

Nem is tudom, hol kezdjem el, hisz már maga a várandósság is egy csodálatos, feledhetetlen élmény volt mindkettőnk számára. Hét évvel ezelőtt a férjemnek hererákja volt, és az orvosok azt mondták, hogy természetes úton, sajnos, nem lehet gyerekünk… Ez a szüléstörténet az ellenkezőjét bizonyítja!

Azon a bizonyos kedden már reggel kilenckor a kórházban voltunk, mert a szülést, sajnos, gyógyszerekkel be kellett indítani, a vércukorszintem miatt… A 40. terhességi hetet két nappal azelőtt töltöttem be. Tehát kaptam két tablettát, hogy a fájások beinduljanak. Mindenesetre ekkor a méhszáj már 2 cmre nyitva volt, és egyre az volt az érzésem már előtte is, hogy gyenge fájásaim vannak. Ezen a kedden újra és újra CTG-t csináltak, és minden egyes méréskor a fájások egyre erősebbek lettek.

A férjemet este 20.30-kor hazaküldtem, mondván: „ma úgyse történik már semmi”. Na, igen, megkaptam a leckémet. Szóval feküdtem az ágyban, és hirtelen erős nyomást éreztem, azt gondoltam, biztos ki kell mennem. Abban a pillanatban, hogy felkeltem, 21.30-kor megrepedt a magzatburok, és folyt-folyt a víz, abba se hagyta, csak folyt folyamatosan. Gyorsan megmosakodtam, felvettem egy kényelmes nadrágot, és be is vittek a szülőszobába.

Innentől kezdve a fájások már erősebben és rendszeres időközökben jöttek, hétpercenként. A férjem tehát azonnal fordulhatott is vissza, és egész idő alatt mellettem állt. Az első időszakot a fürdőkádban töltöttem, amíg a fájások túl erősekké nem váltak, és az volt az érzésem, hogy fel kell állnom. Ekkor nagyon kellemetlen volt, hogy hánynom kellett és hasmenésem volt. A szülésznő, aki végigkísérte az egész szülést, elmondta, hogy ez normális, és sok szülő nő érzi magát így. Azt hiszem, a szülés-előkészítő tanfolyamon volt róla szó, hogy a test úgyszólván kiüríti magát. De akkor és ott valószínűleg nem emlékeztem erre.

Valamikor két óra körül járhatott az idő, kértem fájdalomcsillapítót. Igazából nem akartam fájdalomcsillapítást a szülés alatt, de akkor úgy éreztem, hogy elviselhetetlenek a fájások. Mindig azt tartottam a szemem előtt, hogy minden egyes fájással egyre közelebb jutok ahhoz a pillanathoz, amikor a kislányomat a karomban tarthatom. És a fájásszünetekben valóban olyan csodálatos, ha nem fáj semmi. A természet szuperül megszervezte. Fel-le járkáltam, közben időnként le kellett feküdnöm rövid időre, hogy megcsinálják a CTG-t. A fekvés közben rettenetesnek éreztem a fájásokat. Szerencsére mindig hamar felállhattam.

3.30-kor a szülésznő megnézte a méhszájamat, ami akkorra 9 cm-nyire volt nyitva. Onnantól kezdve nagyon gyorsan történt minden. A fájdalom hirtelen egészen más lett. Úgy tudnám leírni, hogy a „világos” fájást felváltotta egy roppant erős, lefele irányuló nyomás.

geburt2 Négy tolófájás után, 4 óra 16 perckor megpillantotta a mi kicsi lányunk a napvilágot. Azonnal a mellkasomra fektették, és elkezdett szopizni. Ez az érzés leírhatatlan, nem is tudom szavakba foglalni. Ebben a pillanatban az utóbbi órák fájdalmait is mind elfelejtettem.

Egy darabig csak ott feküdtünk és néztük egymást. Apa is le volt nyűgözve. Akkor megmérték a kis manót: 53 cm és 3105 gramm volt, a fejkörfogata 35 cm volt. Még egy darabig a szülőszobában voltunk hármasban.

Kislányunk, Ida születése megmutatta, hogy milyen fontos, hogy soha ne veszítsük el a hitünket. Végtelenül hálásak vagyunk ezért az élményért. Csodák pedig történnek… és mi ezt megélhettük.

M. S.