1429. nap: Megtörtént (Villő születése)
Első gyermekünk, Márton otthon született. Háborítatlanul. Nem volt kétségem afelől, hogy így lesz. Megélhettem a szülés minden fájdalmát és gyönyörűségét. Minden percében jelen voltam. Így hét év távlatából is emlékszem minden részletére.
Második gyermekünket, Villőt kórházban szültem meg. Az emlékek kicsit homályosabbak.
Rendszeresen jártam mindenféle vizsgálatokra, semmit sem említve az orvosomnak valódi terveimről. Bár én is és a baba is egészségesek voltunk, mégsem feleltünk meg az otthonszülést szabályozó rendelet minden feltételének. Nem tudtam lelkileg úgy készülni a szülésre, mint az első várandósságomnál. Bizonytalan voltam. Bár szerettem volna újra otthon szülni, mégis a kórház (rém)képeit láttam magam előtt. Az utolsó pillanatig halogattam a döntést.
A szülés kiírt időpontja előtt pont egy héttel reggel vérezni kezdtem. Eljött a szülés napja. Apa elvitte Marcit oviba, én pedig otthon vajúdtam egy hatalmas labdán. Órák teltek el így, a fájások egyre erősödtek. Hosszas hezitálás után a bábát hívtam. Mondta, hogy csak délután ér ide, tartsak ki. Akkor jutott eszembe, hogy éppen hónap első keddje van, tanfolyami nap. Mondtam, hogy addig nem bírom. Ismeretlen bábával nem akartam szülni. Így végül felhívtam a szülészorvost, és bepakoltam az utazótáskába. Korábban nem tudtam rávenni magam a kórházi csomag összekészítésére.
Hihetetlenül hosszúnak tűnt az út háromperces fájásokkal. Kontrakciónál az autó kapaszkodóján csüngtem, szinte felkenődve az ablakra.
A kórházba érve nagy sürgés-forgás fogadott, szinte pánikba estek a gyakornokok, hogy én itt mindjárt megszülök, és az orvos nem ért még ide. Értelmetlen kérdéseket tettek fel és megvizsgáltak. Legalább a vajúdó szobát kihagyhattam. Villő ügyesen megérkezett, és villámgyorsan megtalálta a cicit.
Bár beavatkozásmentesen szültem, borzasztóan személytelen volt az egész. Ahogy beléptünk a kórházba, mintha elvették volna a személyiségemet. Mindegy volt, ki vagyok, mit érzek. Csak a kórházi protokoll létezett. Csodálatos volt az a két óra, amit a szülőszobán hármasban töltöttünk, de utána mégis elvitték a lányunkat vizsgálgatni oda, ahová Apa sem mehetett vele.
Nagy harcok árán elértük, hogy csak egy napot töltöttünk benn, de azalatt az egy nap alatt is folyton konfliktusba kerültünk, mert saját elképzeléseink voltak, és ezek legtöbbször nem feleltek meg a kórházi protokoll kőbe vésett szabályainak.
Nem gondolom, hogy a kórházi szülésemet tragédiaként éltem volna meg, de nem volt benne semmi felemelő, semmi személyes. Megtörtént.
O-T. E.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 1182. nap: Minden élet és halál kapujában (Gadi)
- 1658. nap: Új élmények – mély érzések
- Day 374. I was given another chance – Benedek’s birth
- 35. mese: Mégis szültem (Miron születése)
- 1314. nap: „Nem én szülök, ő születik” (Félix születése)
