igaz történetek szülésről, születésről

1298. nap: Elaltat, ha nem hagyom magam

Megjelent: 2014. ápr. 25.

Régóta kísért már a második szülésem története, leírom, hátha így megszabadulok az élménytől.

A második kisbabámat is ugyanannál az orvosnál vártam. Ő eléggé furcsán viselkedett, mert nem akartam havonta ultrahangra járni, sem gátmetszést, és felvetettem neki, hogy szülés után már mennék is haza. Elmagyarázta, hogy ez nem jó a kórháznak, meg jönnek az adaptációs gondok esetleg.

A kiírt időpont utáni nap, amikor a délelőtti CTG időpontjában nem mocorgott a baba, nagyon megijesztett, hogy mindjárt megcsászároz, hiába esküdöztem, hogy ilyenkor aludni szokott, délután rugdos, forgolódik. Majd miután kóla (ő mondta!) és gyors séta után már sikerült felverni a gyereket, megvizsgált, teljesen zárt volt a méhszáj, közölte, hogy minden jót, mert ő vasárnap elutazik konferenciára. Ezt korábban elfelejtette nekem mondani, de nem hitte el. Azért sok szerencsét kívánt.

Szombat éjjel elindult a szülés, most volt dúlám is. A fürdőkádban vajúdtam egyedül, ahogy az első szülésnél is, és tolófájásokkal mentünk a kórházba, ahogy az elsőnél is. Szorítottam nagyon a lábam, nehogy kipottyanjon a baba a kocsiban. A szülőszobán a dúlám beszélt helyettem, kért szülősámlit, ahogy előre megbeszéltük. Meggyőzött, hogy ne féljek, mert még mindig szorítottam össze a lábam. De ő nyugodt és kedves volt, meggyőzött. Letérdeltem a dobogó elé, majd éreztem egy nagy energiahullámot, valami megszakadt. A magzatburok? Az első szülésnél a szenvtelen szülésznő valami műanyag éles tőrszerű eszközzel döfött meg, irtózatosan fájt, mint kiderült, burkot repesztett.

A magzatburok megrepedése most fantasztikus energiát adott. Felültem a sámlira, nagyokat nyögtem, és jó volt. Az ügyeletes orvos kitámolygott, a gatyája le volt csúszva a fenekéről, a múltkori takarítónő bejött, egy másik szülésznő a nyitott ajtóban kukucskált. A tolófájások között próbáltam szólni, hogy menjenek ki és csukják be az ajtót, de nem mozdultak. A dúlám is kérte, de nem, maradtak. Az ügyeletes kérdezgetett mindenfélét a fájások között. Igyekeztem udvariasan válaszolni. Minden rendben ment, csodálatosan megszületett a második kislányom.

A szülészorvos nemsokára elkezdett huhogni, hú mennyi vér, jajajj, nem jön a méhlepény. Igyekeztem megnyugtatni, hogy az első szülésemnél is csak fél óra múlva jött ki. Mondtam, mellre tenném a babát, attól majd termelődik oxitocin. Kicsit meglepődött, de jó. Javasoltam, hogy adhatna is intravénásan, hátha használ. Szót fogadott, de továbbra is csak huhogott, hogy mennyi vér. Majd se szó, se beszéd, elkezdték rángatni a köldökzsinórt. Majd elkezdte nyomni a hasam, mire üvöltöttem, próbáltam leszedni a kezét, mire megfenyegetett, hogy elaltat, ha nem hagyom magam, és akkor nem látom egy napig a gyerekem. Hagytam magam, bár elborzadtam, hogy az egész kezével benyúl a méhembe, és úgy rángatja a placentát, nem vár semmilyen fájást, bár voltak. Végre kiszedték, eltépték, több darabban, megtépázva jött ki.

Nem volt tolószék, ezért a lábamon mentem ki, a gyereket nem engedtem elvinni, a dúla hozta. Azonnal megvizsgálta gyerekorvos, ott voltam végig, udvariasan beszélgettem vele. Majd a folyosón kétszer elájultam, mire beértünk a hatágyas kórterembe. A párom nagyon megijedt, de igazán pihentető volt az ájulás, legalább nem tudtam semmiről. Adtak egy jó száraz zsemlét, meg egy kis hideg infúziót.

Persze nem tudtam hazamenni, mert nem tudtam menni. Nem segített senki, de nem éreztem rosszul magam, mert mellettem egy császáros, félig még lebénult, teljesen meztelen anyuka feküdt, mellkasán a babájával. Moccanni sem tudott. Kivánszorogtam a nővérhez, hogy jöjjön, mert a szomszédom katéterzsákja mindjárt kidurran, idegesen szólt, hogy sok dolga van. Én ehhez képest tökéletesen voltam.

Megjött reggel az orvos, belenézett a bugyimba, meg elrendelt valami vérvételt, majd délután jött a nővér, hogy mindjárt kapok vérátömlesztést, írjam alá. Nem írtam, és másnap hazamentem. Három hétig nem tudtam felállni, de legalább a gátmetszést megúsztam, csak pár öltéssel összehúzta a repedést a magamban csak hentesnek nevezett orvos.

Borzasztó még mindig rágondolni a kórházra. A dúlámnak nagyon hálás vagyok, ahogy a két kislányomnak is, akik nagyon ügyesen tudtak megszületni.

Jó sok idő eltelt már, lehet, hogy már lassan elsimulnak a hegek a testen-lelken. De az is lehet, hogy nem.

Sz. J.

Első gyermekem születése > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.