igaz történetek szülésről, születésről

1284. nap: Mert jó vele szülni (Titi születése)

Megjelent: 2014. ápr. 11.

Úgy gondoltam, miután háromszor páros év júniusában szültem, most kihagynék egy kis időt, mielőtt bevállaljuk a negyedik babát. Mert hogy négyet akartunk. Vagy ötöt. Nagyon fegyelmezetten ügyeltünk rá, hogy az a kis idő, amit engedélyeztem magamnak, meglegyen.

Aztán azon kaptam magam, hogy a fürdőszobában hitetlenkedve nézem a két csíkot, azt hiszem, elromlott a műszer, azonnal veszek még egyet, de az is ugyanazt mutatja. Közben rám nyit Huba, kérdi, mi az a kezemben, hamar túllettem azon is, hogy a gyerekeknek megmondjam, hogy jön a kistesó.

Azt éreztem végig a várandósság alatt, hogy ez most más, mint a többi. Az első három egy kaptafa volt, de ennek a pici babának már a pocakomba költözése is csodaszámba ment. Sokfajta érzés kavargott bennem. Először mérges voltam, hogy keresztülhúzta a számításaimat. Aztán lelkiismeret-furdalásom volt, hogy szegény baba nem tehet arról, hogy én másképp terveztem az életem, megérdemli, hogy ugyanúgy örüljek neki, mint az előzőknek. Aztán elkezdtem félni, hogy mi lesz, ha az én Istenem három gyönyörű, egészséges gyerek után most majd benyújtja a számlát, és beteg lesz a babám. Nemcsak a kezdete volt rendhagyó ennek a terhességnek, hanem végig ilyen fura érzések örvénylettek bennem, volt, hogy az öröm vette át a prímet, aztán a félelem, a szorongás.

Az se segített a nyugalmamnak, hogy valamikor félidő körül olyan érzésem volt, mintha folyna a magzatvizem. Bementünk a kórházba, ott nem találták nyomát a magzatvíznek, de benn akartak tartani egy hétig, miközben bőszen vizsgálgattak. Ági segítségével tudtam kiszabadulni onnan. Úgy kapaszkodtam a telefonba, miközben beszéltem vele, mintha mentőövbe kapaszkodnék. Hazajöttem saját felelősségre. Napjában többször beszéltünk, valószínűleg nem szivárgott a magzatvíz, mégis úgy tettünk, mintha szivárgott volna, feküdnöm kellett, folyamatosan figyelnem magam. Hubát ez nagyon megijesztette, épp akkor készült iskolába, jön a kistesó, és még anya is beteg, szegénynek borult a lelki békéje.

Fogalmunk sem volt, mikor foganhatott ez a csöppség, emiatt a szülés várható időpontját is elég nehéz volt belőni. Már karácsony táján érezgettem viszonylag rendszeres összehúzódásokat, de nem indult be a szülés. Szilveszter éjjel is ötperces fájásaim voltak, a szememmel üzentem a férjemnek, hogy óvatosan a pezsgővel. Azzal nyugtattam magamat, hogy eddig mindig viszonylag hosszan vajúdtam, most ezekkel a fájásokkal talán megspórolok valamennyit a szülés közbeni fájásokból.

Tizenegyedikén reggel éreztem azt, hogy ezek a fájások már talán erősebbek, mint amik előtte hetekig voltak. Ugrasztottam a doulámat, és miután néhány órát velem volt, ő is úgy gondolta, hogy ebből szülés lesz, hívta Ágit. Ági meg is érkezett, és én boldog voltam ettől, mindig vele szültem és mindig jó volt. Szerettem azt, ahogy néz, tudom, ilyenkor azon jár az agya, hogy hogyan legyen nekem még jobb. Megvizsgált, kétujjnyi.

Szokás szerint kimarad jó néhány fájás, én már csak így köszönök Áginak. Hosszasan gondolkozunk azon, hogy most vajon szülök-e. Ági azt mondja, a fájástevékenységem alapján azt mondaná, ezek még csak jósló fájások, de ahogy rám néz, azt érzi, hogy vajúdom. Kicsit elkeseredem, úgy érzem, hogy nem is segítettek az eddigi jósló fájások, és hogy ez ki tudja, hány napig fog tartani. Magamba fordulok, és ez nem kedvez a szülés folyamatának, egy helyben toporgunk.

Már este van, mondom Áginak, menjen haza, nem lesz ebből semmi. Áginak nem akarózik hazamennie, azt mondja, szerinte én szülök, inkább átmenne a szomszéd faluba egy barátnőjéhez, aztán beszéljünk óránként. Beszélünk is, de még mindig csak ötpercenként érzem azokat a meglehetősen erős fájásokat, nem haladunk. Éjjel 11-kor mondom Áginak, hogy menjen nyugodtan haza, lefekszünk mi is aludni.

Alszom. Utólag nem is tudom, hogy aludtam-e, de tényleg nem voltam magamnál. Alvásomba bele-belekúsztak nagyon erős fájások, emlékszem, hogy alig bírtam elviselni, de nem voltam ébren közben. Éjjel kettőkor felébredek, vécére kell mennem. Érzem, nyomnom kell. Ébresztem a férjem, a doulám, hogy szülünk, hívják Ágit. Férjem telefonál neki, jöjjön nyugodtan, van még idő, ne izguljon. Én már kiabálok a háttérből, hogy ne nyugodtan jöjjön, hanem nagyon gyorsan, mert itt most szülök. A doulám is nyugtatgat, nem megy az ilyen gyorsan, mondom neki, hogy de. Látom a pánikot a szemükben, Dórának remeg a keze, a férjem nyugtatgat, de nem tudja elengedni azt az elképzelést, hogy Ági ide fog érni, mielőtt megszületik a baba.

Valahogy a nagy pánikban hihetetlen nyugalom száll meg. Tudom, hogy minden rendben lesz, érzem, hogy van erőm megszülni ezt a babát. Dóra kezébe egy kispárnát adok, mondom nekik, hogy ne aggódjanak, Ági nem fog ideérni, el kell kapni a babát, és minden rendben lesz. Férjembe kapaszkodom, nyomok egyet, kinn van a baba feje, meg valahogy a fél keze. Ezt már korábban is meg akartam kérdezni Ágitól, hogy lehetséges-e, hogy ettől juthatott oxigén a tüdejébe, mert én úgy emlékszem, hogy még bennem volt félig, amikor már felsírt. A következő nyomásra kibújik egészen a kispárnára. Az ébredésemtől nem telt el negyed óra.

Ági pár perccel később megérkezik, nem akarom tudni, hogyan ért ide ilyen kevés idő alatt. Segít a méhlepénnyel, átbeszéljük a szülést, megkapom tőle a szokásos puszit a homlokomra.

Mint megtudtam, Hubi, az elsőszülöttem a nagyiéknál nem aludt, míg nem tudta meg, hogy minden rendben van. Utána vele is minden rendben lett.

Tizenkettedike volt. Aznap szivárvány volt a falu határában.

Eszter nagy ajándék. Ahogy átverekedte magát a megtermékenyülésen, a szülésen, úgy éli az életét. Hihetetlen derű van benne, habzsolja az életet, mindenkit mosolyra fakaszt, öröm vele lenni.

Úgy képzelem, leszek még várandós. 37 vagyok, még beleférne. Úgy képzelem, itthon szülném meg őt is. Úgy képzelem, az Ágival. Mert jó vele szülni. Hajrá, igazságszolgáltatás!!!

J. B.

Huba > > >
Margaréta > > >
Lucus > > >
Julcsi > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.