igaz történetek szülésről, születésről

1283. nap: Ösztönből (Lucus)

Megjelent: 2014. ápr. 10.

Reggel van, ébredés után tudom, hogy a mai nap lesz a nagy nap. A 37. heti vizsgálaton Á-val mindent megbeszéltünk, elkérte az addigi leleteimet, kilépek a kórházi rendszerből, és be az otthonszülősbe, ezért már tudom, mikor kit kell hívnom. Körülbelül tízpercenként érzek enyhe összehúzódásokat.

Dél körül hívom a doulát, barátnőmet/húgomat, mára már ne csináljanak programot, jönni kéne. Meg is érkeznek, baráti beszélgetésbe kezdünk, szeretgetnek. Dóra kifertőtleníti a kádat és a vécét, Noki gumilepedőt húz a textillepedő alá az ágyunkba. Á-val is beszélek, kér, hogy óránként hívjam.

Egy idő után kezd terhessé válni jelenlétük, már Á-val sem akaródzik beszélnem, Dórát küldeném telefonálni, de Á. ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen menjek, hallani akarja a hangomat fájás közben is. Az már egy jel neki, hogy kezdek magamba fordulni, ő is kezd csomagolni. Én meg inkább bevonulok a fürdőbe, már jólesik a meleg víz a pocakomnak, érzem, haladnak a dolgok, a fájások egyre intenzívebbek.

Megérkezik Á., becuccolják az életmentő felszerelést, a rendszerint fölöslegesen magukkal hurcolt gyógyszereket, infúziós zacskókat és még ki tudja, mit. Megkérdezi, megvizsgálhat-e. Mivel én is kíváncsi vagyok arra, hogy hol tartok, most megengedem neki. 2 cm. Észreveszi, hogy míg vizsgált és beszélgetett velem, elmaradtak a fájásaim, ezért tapintatosan átmegy a másik szobába, tudja, lámpalázas vagyok, ha itt van, teljesíteni szeretnék, és mivel az agyam vette át az irányítást, a testem sztrájkol.

Inkább visszaülök a kádba, próbálom felvenni a fonalat. Sikerül. Kihangosítva hallom a babám szívének dobbanásait a fájások szüneteiben, amikor ráteszi a hasamra a picike érzékelőt. Nem kell hozzá testhelyzetet változtatnom, utánam nyúl vele akár a víz alá is.

Egy idő után a forró fürdő már nem csillapítja eléggé a fájdalmaimat, kiszállok. A többiek vizet forralnak, amibe muskotályzsálya-illóolajat csepegtetnek. Ez nekem a szülés szaga. Égnek a gyertyák, a zene idegesít, csönd van. Fájás közben segítőim – egy idő után már Á. jelenléte sem feszélyez – forró vízbe mártott textilpelenkát fognak pocakom aljához, hihetetlen, mennyire csillapítja a fájdalmat, e nélkül nem is bírnám. Annyira forró, hogy tudom, még másnap is látszani fog a bőrpír – segítőim kezén is –, de nem bánom, nagyon jólesik.

Már nem esik szó köztünk, egy-egy mozdulatból megértjük egymást. Férjem fájás közben erőteljesen támasztja a derekamat, nem a simogatást, masszírozást igénylem, hanem ezt. Á. felajánlja, hogy orbáncfűolajjal masszírozza a gátamat, de nem akarom, hogy bárki megérintsen ott lenn. Fájások közben van, hogy állok, van, hogy leülök vagy térdelek, néha ringatom a csípőmet, és van, hogy alszom is két-három perceket. Segítőim követik mozdulataimat, ha arrébb megyek, szó nélkül cuccolnak utánam vízforralót, tálakat, papírvattát.

Éjszaka van. Amikor már nem esik jól a borogatás, tudom, hogy nemsokára kibújik. Megreped a burok, érzem a meleg vizet lefele csorogni a lábamon a papírvattára. Hamarosan itt van az a mindent elsöprő érzés, hogy nyomjak. Most már ez ösztönből megy, nem is értem, honnan tör elő belőlem ez a tudás. Noki nyakába kapaszkodom, félig álló helyzetben vagyok, és először a feje bújik ki a babának. A fájásszünetben Á. letörli arcáról a nyákot, amit szorongatott helyzetében – hisz nem volt gátmetszés – kiadott magából orrán-száján, ez a gyengéd mozdulat feleslegessé teszi az esetek nagy részében a légutak leszívását.

A következő nyomás már kiröpíti őt a nagyvilágba a hátam mögött térdelő segítőim kezébe gondosan előkészített kispárnára. Egyet-kettőt nyösszent, én gyorsan lefekszem az ágyra, nem fektetik a hasamra, várnak, én nyúljak érte, amikor kész vagyok rá. Persze, pár másodperc alatt kész leszek rá, óvatosan a hasamra fektetem és mosolyogva nézem, ahogy egyből keresni kezdi a mellbimbómat.

Elmorzsolunk egy-egy könnyet a szemünkből, kapok Á-tól egy puszit a homlokomra, mondja, ügyes vagyok. A baba alig véres, inkább csak magzatmázas, hagyjuk, hogy szívja magába bőre ezt az értékes anyagot. A szopizást nem akadályozza, hogy még ott a köldökzsinór, megvárjuk, hogy az utolsó csepp értékes táplálék is eljuthasson a babához, és akkor vágja csak el húgom, amikor egy bizonyos részen, kb. 10 cm-re a baba hasától, megszűnik benne a pulzálás.

Á. hagy örömködni, de kb. egy óra után megkérdezi, nem érzek-e fájást, lassan világra kellene hozni a lepényt is. Nem nagyon érzek semmit, de szót fogadok, és hamarosan megszületik a meglepően nagy méhlepény. Együtt vizsgáljuk végig, hogy minden része megvan-e, nem maradt-e benn egy darab, és megelégedve állapítjuk meg, hogy épek a szövetek. Vannak országok, ahol az értékes anyagokat kinyerik a méhlepényből, nálunk csak a fáinkat táplálják.

Á. megszemléli az altestemet. Mondja, hogy csak egy pici felületi repedést lát, ami csak a nyálkahártyát érinti, gátizmot nem, ha szeretném, esztétikai szempontok miatt tehet oda egy öltést. Hát én meg hiú lány vagyok, fontosak számomra az esztétikai szempontok, egyik segítőm tartja Á-nak a gyertyát, míg ő varr. A cérna felszívódik pár nap után magától.

A baba békésen alszik a hasamon, míg leírjuk a születéstörténetet. Aztán felöltöztetjük, Á. még megvárja, hogy ki tudok-e menni zuhanyozni, ha kell, segít, de nem érzem magam gyengének, nem szorulok segítségre.

Reggel jönnek a gyerekek, örülnek a tesónak, szeretgetik. Aznap és még utána vagy kétszer kijön házhoz a gyerekorvos, megnézi a babát, beadja a BCG-t, leveszi a PKU-t.

J. B.

Huba > > >
Margaréta > > >
Titi > > >
Julcsi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.