igaz történetek szülésről, születésről

1203. nap: A hatodik – vizsgálatok nélküli, stresszmentes várandósság

Megjelent: 2014. jan. 20.

Hát a hatodik egyáltalán nem volt egy egyszerű eset. Azzal kezdődött, hogy a hatodik hét táján elutaztam pihenni egy kicsit, és az történt, hogy miközben tartottam a kisfiamat, felemeltem egy tele pelenkás zacskót, és éreztem, hogy ezt nem kellett volna. Egy-két napon belül elkezdtem vérezni. Igyekeztem minél többet pihenni, ezért a patak csobogását és a friss levegőt leginkább a nyitott ablakon keresztül élveztem, és a nagy sétákat inkább mellőztük, de végül egy kiskörömnyi méhlepényszerűség mégiscsak távozott tőlem, úgyhogy elkönyveltem, hogy elvetéltem. Volt egy kis hőemelkedésem, de nem foglalkoztam vele, elég megfázós időszak volt.

Ahogy közeledett a tavasz, elkezdtem igen furcsán, csak a hasamra hízni, míg végül egyszer csak összehúzódott a méhem, és meglepődtem rendesen: a mérete 16 hetes várandósságnak felelt meg. Az egész falu rajtam nevetett: hogy lehet egy hatodik gyereket nem észrevenni, hát vannak annak jelei!

Szoptattam, nekem ugyan nem hiányzott a vérzés. Érzelmileg nagyon nehéz időszak volt. Először is még egyáltalán nem dolgoztam fel a kisfiam ikertestvérének elvesztését, ősszel meghalt a kedvenc nénikém, aki minden reggel imádkozott értem, kb. egy hónappal az ő halála után volt a vetélésem (szerintem ők kétpetéjű ikrek lettek volna, de nem voltam orvosnál sem előtte, sem utána), aztán tavasszal elment az anyai nagyanyám is a minden élők útján. Az ő halála különösen is megviselt, mert eggyel előrébb kerültem a sorban. Ráadásul, mintegy nyolc hónappal a halála előtt voltam nála utoljára, akkor azt mondta, hogy szeretne még sokáig élni és sokszor találkozni velünk, de én amikor csak kb. 60 km-re voltam tőle, nem mentem el hozzá. Végül a koporsóban sem láttam, mert lezárva hozták át a másik temetőből. Amikor meghalt, akkor kezdődött a harmadik harmad, az elengedés ideje. Időközben meghalt egy idős svájci asszony is, akivel csak kétszer találkoztam, de nagyon a szívemhez nőtt. Egy konferencián voltam, amiből nem sok mindent értettem, de azt leszűrtem, hogy szeretném, ha ő ott lenne, amikor szülök (a negyediket vártam akkor). Amikor ezt megjegyeztem neki, akkor elmondta, hogy évtizedeken át volt bába Afrikában. Végül az volt az utolsó, hogy elpusztult a kilencéves kutyánk. Szóval telis-tele voltam gyásszal és fájdalommal, és ami ezzel együtt jár: haraggal – és a házasságunkkal is gondok voltak.

Június végén volt az apai nagyanyám 90. születésnapja, Apa 60, a húgom 30 éves volt. Július elsején elkezdtem vajúdni. Lementem a pincébe, hogy senki ne vegye észre rajtam, de amikor úgy gondoltam, hogy már jobb, és kijöttem, a sógornőm megkérdezte: „Mi van, szülsz?”

A nyaralás után a húgomnál voltam, aki éppen egy barátnőjénél lakott egy Szentendre melletti tanyán. Felkészültem arra, hogy ha kell, a férjem nélkül is megszülök. Volt még két vaklármám, de ezek az összehúzódások már igenis útkészítők voltak. Végül úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza a tanyára, hanem maradok az üres lakásban. Sokat sétáltam, bejártam a Fény utcai piacot.

Az nagyon vicces volt, hogy egyszer, amikor a téren sétáltam, egy rendőr majd kiesett az autójából, úgy dobálta nekem a csókokat, a többiek meg csak nevették: „Nem látod, mekkora hasa van?”

Végül 28-án indult meg a szülés igazán. Nem emlékszem a részletekre, csak foszlányokra. Azt sem tudom, a férjem mikor, melyik nap jött meg. Ültem az ágy szélén. Ágiék hárman jöttek, amikor már nagyon kifáradtam, Móni mögém ült, úgy tartott. Az nagyon jólesett. Voltam a kádban is, de nem éreztem ott jól magam. Nagyon fájt az egész, de teljesen megváltozott tudatállapotba kerültem. Az idő iszonyú hosszúnak tűnt. Rettenetesen kifáradtam, mert mihelyt megpróbáltam lefeküdni, jött a következő összehúzódás hányingerrel az elején. Volt olyan összehúzódás is, hogy az elején nagyon fájt, és aztán már nem. Borogatták forró vizes pelenkával a hasamat. Nagyon sokat ültem az ágy szélén hátratámaszkodva a két kezemre. A derekamban valószínűleg elmozdult akkor valami, mert azóta nagyon sokat fáj, pedig többször is próbálták helyre igazítani.

Ahogyan az előző szülésnél folyamatosan a kereszthalál, most Jézus születése volt a gondolataimban, de nem emlékszem semmi megfogalmazott dologra, inkább csak valami olyasmi volt, hogy így, ennyire emberien jött ő is a világra.

Ja, még amikor Ági megjött, valami piros csíkot keresett rajtam, amiből megállapította, hogy hét centire már nyitva vagyok, jaj de jó, de amikor megvizsgált, kiderült, hogy csak kettő, ó, ez még nem is akkor volt, hanem délután, és utána még elmentek, és aztán valamikor visszajöttek, sokáig üldögéltek a nappaliban, mert még nem volt szükségem rájuk, amikor meg már lett volna, akkor már nem tudtam mondani, de hála Istennek (és a tudásuknak), rájöttek maguktól is.

Azt hiszem, csak a hangomon vevődött észre, hogy bekerült a gyermek a szülőcsatornába, mert a burok ezúttal egyáltalán nem repedt meg, és nem is tudom, mikor repesztették meg, szerintem a fej megszületése után. Ezúttal a fej megszületése utáni szünetet nem kudarcként éltem meg, nem éreztem úgy, hogy én nem engedem el, vagy tartom vissza ezt a gyereket, hanem pihenő volt a test megszületése előtt. Az ágy mellett térdelve szültem meg őt, és amikor a világra jött, felfeküdtem az ágyra, hogy kézbe kaphassam őt.

Csodálkoztam, hogy milyen kis formás feje van és milyen kicsi a keze. Én ővele egyáltalán nem voltam orvosi vizsgálaton a várandósság során, csak a végén Áginál szívhanghallgatáson. Mivel a várandósság és a szülés is nagyon emlékeztetett az ötödikre, ezért meg voltam győződve arról, hogy ő is fiú. Az orvosi vizsgálatok kihagyásának volt egy határozott előnye: ez volt a legnyugisabb, leginkább stresszmentes várandósságom.

Szóval, miután kigyönyörködtük magunkat, megkértem a férjemet, hogy ugyan nézze már meg, hogy mi is ez a gyerek: hát kiderült, hogy lány. Mivel én teljesen fiúra készültem, lánynevünk nem is volt, fiúnevet választottunk. Egyszer ugyan a legkisebb lány, aki nagyon emlékeztetett az azon a tavaszon elvesztett nagyanyámra, megkérdezte, hogy de mégis mi lesz a neve, ha lány lesz, én akkor mosolyogva azt mondtam, hogy majd a nagyanyám nevét kapja. Végül így is lett, de mivel minden gyerekünknek két keresztneve van: egy nemzetközi és egy olyan magyar, amit nem lehet más nyelvre lefordítani, ezért kellett keresnünk még egy nevet neki. Az útlevél miatt abban maradtunk, hogy reggelre kitaláljuk a nevet, végül az anyósom keresztnevét kapta meg.

Amikor megszületett, elkezdett zuhogni az eső, és órákig esett, de reggel már nem. Másnap délelőtt nagyon rosszul voltam, többször hánytam, Ági megijedt, hogy összeszedtem valami fertőzést, azért délután eljött, és megvizsgált. Kiderült, hogy azért hánytam, mert annyira erős összehúzódásaim voltak, a méhem teteje köldök magasságban kellett volna legyen még, de nekem az egész méhem összehúzódott addigra egy férfiökölnyire.

Én a kis okostojás, hogy könnyebb legyen a szülés, szülés előtt két héttel reggel és este bevettem egy-egy kanál kis svédkeserűt (a Maria Treben-félét), és rengeteg málnalevélteát ittam. Nem tudom, milyen lett volna a szülésem ezek nélkül, így is a leghosszabbnak, legfájdalmasabbnak és legfárasztóbbnak éltem meg (órával mérve, kívülről az egyik legrövidebb volt, függetlenül attól, hogy én egészen másként éreztem).

Szülés után Ágiék rendet csináltak, levitték a szemetet, kimosták az ágyneműt. Egy-két bögre ott maradt, ráadásul nem a szülés utáni napon utaztunk el, mert aznap nem sikerült anyakönyveztetni a kislányt, és hogy ne kelljen újra eljönni Budapestre, maradtunk még egy-két napot, így lett valamennyi mosatlan. Az nagyon rossz volt, hogy amikor jöttünk el, mindent nekem kellett elmosogatni, helyre rakni, pedig fájt mindenem, és alig álltam a lábamon. A férjem az anyakönyvet és az útlevelet intézte, nem tudott segíteni, rám maradt minden, és már megérkezett a következő pár. Én, amikor megérkeztem, azt mondtam az akkor távozóknak, hagyjanak mindent, majd én elmosogatok, elrakok mindent, úgy gondoltam, várandósan inkább meg tudom csinálni én, mint szülés után ő. Hát, aki utánam jött, nem így gondolkodott. Nem vagyunk egyformák.

Mikor már otthon voltunk, a kicsi mellettem feküdt, néha olyan finoman mozdult, hogy úgy éreztem, még mindig odabent van. Ez jó volt. Rájöttem, hogy a hat hét gyermekágy nemcsak azért kell, hogy a méhem a helyére kerüljön vissza, hanem azért is, hogy az elszakadás ne legyen olyan hirtelen…

M. B. A.

Első gyermekem születése > > >
Második gyermekem születése > > >
Harmadik gyermekem születése > > >
Negyedik gyermekem születése > > >
Ötödik gyermekem születése > > >
Hetedik gyermekem születése > > >
Nyolcadik gyermekem születése > > >
Kilencedik gyermekem születése> > >

Véletlenül kiválasztott mesék.