Kezdőoldal » Szüléstörténetek » 1176. nap: Akkor ezt normálisnak tartottam (Darinka születése)

1176. nap: Akkor ezt normálisnak tartottam (Darinka születése)

Megjelent: 2013. dec. 24.

Nagyon fiatal voltam még, 25 éves. Interraileztünk, és egyre kevésbé estek jól a kaják. Így kopogtatott Darinka.

Hazaérkezvén felkerestem egy nőgyógyászt, akit az akkori franciatanárom ajánlott. Valóban jólesett, ahogy minden vizsgálatnál jövet-menet kezet fogott velem és a szemembe nézett. Kicsit kellemetlen volt a csend, ami a terhességem bejelentését követte. Ez akkor oldódott, amikor közöltem, hogy meg is szeretném szülni. Persze, ez is érthető valahol, csak nem esik jól az ember lányának.

Aztán jöttek a vizsgálatok. Asszisztens hozzám állása akkor változott meg, amikor kiderült, hogy férjem is van (addigra lett). Majd következett a mazochista anya képzése: rendszeres reggeli éhgyomorra történő vérvétel. (Érdekes, Németországban ezt délután, megebédelve is meg tudták csinálni…)

Aztán minden ment a maga rendjén. Csináltam a terhestornát valami kazettáról, semmi jóérzést nem okozott, mert kb. pislogásnyi fizikai erőfeszítést engedélyezett, nehogy má’ baj legyen! Emellett jártam tovább a közeli oviba aerobicra, ahol kicsit szúrós szemmel nézett rám az óvónő, amikor a hatodik hónapban már nem csináltam a hasonfekvős gyakorlatokat. (Tornacuccban nem vette észre, hogy terhes vagyok…)

Majd jött a síszezon. Az egész család gyerekgyilkosnak tartott, hogy elmegyek síelni. Elmentem. Nem estem el egyszer sem. (Csak amikor a szemetet kivittem a kukába, akkor.)

Aztán a fészket is megraktuk. Felújítottuk a lakást, ahova a szülés után költöztünk. Porszívón ülve porszívóztam.

Eljött nagypéntek. Szombatra virradóan ötperces fájásaim voltak, így a gondosan összekészített pakkal elfurikáztunk reggel a kórházba. Éppen ott találtuk a választott orvost. Megvizsgált és megnyugtatott(?), hogy ez csak jósló fájás. Jöjjek nyugodtan bármikor, csak húsvét napján nem lesz bent. A következő három nap a következőkkel telt:
– Szorongás, melyik a húsvét napja, amikor nekem nem szabad szülnöm?
– Fájásokkal, főleg éjszaka; ez még mindig jósló vagy már igazi?
– Fájásoktól nem alvással.
– Váltakozva hívott a két nővérem, egyik megnyugtatott, másik fokozta a szorongásokat bennem.

Ezek után kedden reggel újra bevonultunk a kórházba. Továbbra is tele szorongással, vajon ezek már igazi fájások-e; vajon beengedik-e Gergelyt a szüléshez? Milyen lesz ez az egész?…

Szerencsére, a fájásaim már igazinak ítéltettek, három és fél nap alatt kétujjnyira sikerült is kitágulnom. Aztán jött a rutin: beöntés, borotválás. Kicsit furán néztek rám, amikor közöltem, szeretnék lezuhanyozni. Végül is megengedték, csak előtte ki kellett rámolnom a zuhanyozóból a takarítóeszközöket, ugyanis raktárnak használták (oktatókórházban).

Majd bekerültünk a szülőszobába. Meghitt volt. Egy másik pártól csak egy függöny választott el. Jött az oxitocin. Aztán valahogy egyre többen lettek körülöttem. Így, amikor megkérdezték, bejöhet-e egy fotóriporter, bólintottam. Akkor már minden mindegy volt. Amúgy szegény valóban tapintatosan háttérben maradt, nem észleltem.

Mikor már azt éreztem, most már vágjanak valahogy fel alulról vagy valahogy, mert ez nem megy, akkor mondták, nyomhatok. És én vezényszóra nyomtam. „De ne a fejébe nyomjon, hanem ide!” Tiszta bevérzés is lett másnapra a szemem. Másnapra az orvos ujjainak nyoma is látszott a hasamon. Nagyon hálás voltam neki, hogy kinyomta belőlem ezt a gyereket.

Hozták szépen lemosdatva, megfürdetve, beöltöztetve Darint. Gyenge próbálkozásom volt, hogy hozzáérjek, majd rájöttem, lóg belőlem valami cső, és visszahúztam a kezem. Ezt azóta is bánom.

Kaptam hasamra homokzsákot (nem esett jól, annál hasznosabb!?). Majd bejuttattak valahogy a szobámba, és pár óra múlva találkozhattam is Darinkával. Háromóránként fél órára. Akkor ezt normálisnak tartottam. Kibontottam kicsit a lábát, és második nekifutásra meg is találtam mind az öt lábujját. Megnyugodtam.

Öt nap múlva hazamehettünk. Akkor elmesélték, felvágták a nyelvét, és még ezt-azt tettek vele. És ki kérdezett meg erről? Azóta is (húsz éve) szenvedünk a felvágott nyelvétől!

És akkor elkezdtük megismerni egymást. Gergelynek is sikerült megtalálni, melyik az eleje és melyik a vége a gyereknek. Én még kaptam varratszedést és elbocsájtó szép üzenetet: „Hat hét mosolyszünet.” (Hosszan gondolkoztam, miért nem szabad a babára mosolyogni?)

Adtam hálapénzt, életemben először. Nem tudtam, hogy szokták, így kicsaptam az asztalra.

Megtudtam, azért volt az egész ilyen hosszú, mert fájásgyengeségem van. (Így későbbi otthonszülésemnél ez okozott szorongást.)

Ma már, egy „Ágis” szülés után tudom, lehetett volna ez másképp is. Oxitocin, bevérzett szem, ujjlenyomat, gátmetszés nélkül is. Ha nincs annyi bizonytalanság, annyi idegenség, annyi megfelelni vágyás. Ha otthon, barátságban és biztonságban érzem magam.

T. É.

Bendegúz > > >
Fruzsi > > >
Fruzsi születése apaszemmel > > >
Lili > > >