igaz történetek szülésről, születésről

1124. nap: Gazsi meséje a születésnapján

Megjelent: 2013. nov. 2.

Hét évvel ezelőtt ilyenkor már nagyon készülődtél. Pedig még két hetünk volt lett volna együtt, egy testben. Nagyon, nagyon vártunk Papával, hogy végre megláthassunk. Tudtam, hogy nemsokára találkozunk végre. „Honnan tudtad?” „Tudtam. Az anyukák ezt szokták tudni.”

Még sok minden nem volt készen, a gyerekszoba csak félig, a babaágy nem is volt összeszerelve. Megkérdeztem félve Papát, mit szólna, ha az első időkben együtt aludnánk Veled. „De hát kilenc hónapja együtt alszunk, miért tennénk pont most külön ágyba?” – kérdezett vissza. Onnantól már mindegy volt, hogy elkészül-e az a külön szoba.

Mondtam Papának, hogy szerintem éjszaka el fog kezdődni a szülés. Lefeküdtünk aludni, hajnalban, éppen csak világosodott, amikor egy pici pukkanást hallottam. „Ki pukkantott?” „Bennem valami.” Szóltam Papának, aki, mivel volt katona, egy pillanat alatt felöltözött. A szerdai trikót vette fel, tudod. Szerdán születtél, sokáig minden szerdán abba bújt, most is megvan, tudod, az a barna csíkos. Papa nagyon büszke rá. Én viszont, bár már nagy hullámokban éreztem a közeledtedet, sokáig ácsorogtam a szekrény előtt. Olyan kell, ami kényelmes a vajúdáshoz, mégis szép, mert ez a legfontosabb nap az életemben. Nem tudtam választani.

Végül felvettem valamit, és elindultunk az Alma utcába. Ági engedett be minket, hajnal volt, de finom meleg. Abban az évben elmaradt az ősz, gyönyörű, nyári napot választottál a megszületéshez. Ági megvizsgált, és mondta, hogy tényleg kisbaba lesz még ma.

Szép lassan beköltöztük Papával. „De igazából nem is költöztetek be, ugye?” „Arra a fontos napra beköltöztünk, az lett a fészkünk. Mindent szépen elrendezgettünk, és vártunk Téged.” Sokáig csak mi voltunk, Papa, Te és én. Jöttél, nagyon gyorsan, énekeltem, sétálgattam. Te csak jöttél, jöttél, határozottan, én pedig olyan erőt éreztem magamban, mint még soha azelőtt. Tudtam, hogy itt meg foglak tudni szülni, szépen, biztonságban.

Aztán megjött Ági, már nagyon vártam. Késő délelőtt volt még csak, azt hittem, még nagyon sok van hátra. Amikor elkezdték befűteni a szobát, kicsit csalódott lettem, máris?! „Miért kellett befűteni, nem azt mondtad, hogy meleg volt?” „Azért, hogy finom melegbe érkezz. Az anyukák hasában sokkal melegebb van, mint egy szobában.”

Ági várt, figyelt, kuporgott előttem, minden idegszálával Rád és rám figyelve. Sokáig, sokáig tartott, mire kibújtál végre, az utolsó pillanatokra a Papa nekem adta az erejét, ő tartott minket, amikor megszülettél. Soha nem felejtem el az első sírást. Édes, erős hangocska. Ágiék bebugyoláltak gyengéden és a hasamra tettek.

Gyönyörű kis fejecskéd volt, fekete hajjal, finom puskaporillatú kisbabám. Olyan mohón bújtál hozzám, hogy az arcodat nem is láttam, csak az öklödet nézegettem, milyen kis erős, húsos. Aztán szopizni kezdtél, mohón, mint aki világ életében ezt csinálta. Sokáig feküdtünk együtt, egymást átölelve, Papa sírt a boldogságtól, én is.

Egyszer csak megjött Éva, hozott finomságokat. Ő volt az első, aki a barátink közül látott Téged. Papa elvágta a köldökzsinórt. „Nagyon sírtam?” „Nem, egyáltalán nem sírtál, már nem voltunk összekötve, csak egy üres kis cső volt.”

Aztán Papa átölelt Téged, és kivitt magával a fürdőszobába. És végig a Fakatonát énekelte Neked halkan. A szobában, ahol születtél, csak egy pici mécses pislákolt, ott viszont volt egy kis fény, mélyen egymás szemébe néztetek, nem tudtátok levenni a pillantásotokat egymásról, Papa csak dünnyögte Neked a Fakatonát és ringatott.

„Mama, sírsz?”

Aztán egyszer csak megjött Nagyi is. Kiderült, hogy jó ideje sétálgatott az Alma utcában, aggódva és drukkolva. És egyszer kinézett valamiért Ági és megkérdezte, hogy nem Gazsi nagymamája-e. Nagyi meg sem tudott szólalni, Gazsi nagymamája? Ő nagymama? Megszületett az unokája, máris?? És bejött, könnyekkel a szemében, és csak ámuldozott, beült csendesen a sarokba, és csak nézett nagy szemekkel. Nagyon meglepődött, hogy a kezébe adtunk, olyan óvatosan fogott meg, mintha egy kis lepke lennél. Aztán rátalált a ringatásra, elaltatott, mi is elaludtunk Papával, boldogan és nyugodtan, hogy megszülettél.

Ez történt hét éve. Isten éltessen, édes Gazsikám!

B. A.

Véletlenül kiválasztott mesék.