igaz történetek szülésről, születésről

1117. nap: A férfinak nincs dolga ezzel így (Júlia, királynőm születése)

Megjelent: 2013. okt. 26.

Őt már otthon szerettem volna szülni, tiszta erőből. Nem akartam kórházba menni. Az információs hét után mélységesen elköteleződtem. Viszont messze volt a városunk a fővárostól, és februári volt a terminus. És nem bírtam elhinni, hogy hozzám, ilyen messzire lejönnek, olyan lehetetlennek tűnt, hogy értem, ilyen messzire… Ez rólam szólt, és nem róluk.

Szóval, itt kerestem valamilyen lehetőséget, ki mit tud, és hogyan, miképpen, és kiderült, hogy az előző szülésemnél segítő szülésznő is ebbe az irányba indult el. Felkerestem, egyszer találkoztunk, megbeszéltük, és ennyi. Visszatekintve talán túl merész volt így, de akkor nem tűnt annak, mert hiszen nálam volt a tiszta erő, és a bizalmamat is belehelyeztem a dolgokba, a kórház helyett, ugye, kellett valahova. Az még rizikós volt benne, hogy bizonyos napokon, amikor dolgozott, nem tudott volna jönni, akkorra Ágiék voltak beszámítva, de akkor nagyon messzinek tűntek még.

A terhesség nem volt problémamentes. A vége felé ugyanis, a 36-37. hét körül, faros lett a gyerek. Addig semmi baj, csak a gombák, de ez kétségbe ejtett engem, hiszen ez minden tervemet keresztülhúzta. Valamilyen szinten biztosan farosan is lehet otthon szülni, de az még nem az én szintem volt. Nagyon sírtam, és sokat. Nem akartam elfogadni, hogy ez lehetséges, hogy kórházba kell megint menni, sőt, ha faros, akkor császár.

Kerestem egy orvost a kórházban, nő volt. Azt mondta, hogy majd megmérik a medencémet meg a gyerek fejét, és kiszámolják, hogy kifér-e, és ettől függően engednek vajúdni, illetve farosan szülni. Persze, én lefordítottam ezt magamnak: császár, mivelhogy nem a széles csípejűekhez tartozom. Meg úgyis azt számolják ki, hogy császár legyen, mert ők biztos, hogy azt akarják majd, úgyse tudom ellenőrizni, és ők úgyse vállalják a kockázatot.

Csak sírtam és sírtam. Mindenféle gyakorlatokat végeztem, az égbe tartottam a hasamat, meg ilyesmi. Egyszer felutaztam, és megfordíttattam Júliát, másnapra visszafordult. Térdre kényszerített. Kezdtem belenyugodni, hogy itt nem én akarok, és kórház lesz a vége.

Férjem és másfél éves gyermekem jártak uszodába, és hívtak, hogy menjek, persze nem akartam, hanem csak otthon lenni és semmi. Mégis elmentem. És lengettem a vízben a hasamat, jó volt, mert már nagy volt és nehéz a földön. És akkor éreztem valami nagy mozgást! Visszafordult Júlia. Mert másnap pont volt ultrahang. Madarat lehetett volna velem fogatni.

Éjszaka kell szülni, nem? Nem tudtam mást elképzelni. Vasaltam, fáradt lettem, lefeküdtem, reméltem, nem most kezdődik, hiszen hulla fáradt vagyok. Tíz óra volt. Egy óra múlva már felhívtam a szülésznőt, hogy lehet, hogy ez már az. Fél óra múlva szóltam a férjemnek, hogy hozza ide, de gyorsan. Kicsit bonyolult volt a szervezés, mivelhogy Ágikát el kellett vinni barátokhoz, ezt tette a férjem, és még egy másik segítőnk meg a szülésznőért ment el. Közben persze én egyedül voltam otthon, de valójában ez most tűnik csak fel, hogy nem túl szerencsés szervezés, olyan nagyon természetesnek tűnt, hogy egyedül vagyok.

Végül is nem is volt semmi, jött a szülésznő, kb. másfél óra múlva, addig a kádban ültem, forró vízben, mert emlékeztem, hogy az jó volt, sajnos, a hányás, öklendezés nem került el. És fájt. Aztán már nemsokára volt egy szünet, bába kérte, ha lehetne, most megvizsgálna. Megvizsgált, és mint kiderült, ez a két szakasz közötti pihenő volt, és már jött a kitolás.

Próbáltam a pózokat, amiben a gravitáció segít, de nem volt jó, mert úgy nem jött. A férjem se volt sehol, illetve bablevest evett éjszaka közepén a barátainknál, ahová a gyermeket vitte. Valójában nem hiányzott, a szülésznő kérdezte, hogy felhívja-e, de mondtam, hogyha nem ér ide, akkor nem ér ide. A végére azért ideért. Akkor azt hittem, hogy rosszul kéne essen ez, mármint, hogy nem rohant vissza hozzám, de valójában mégiscsak lehetséges az, hogy a férfinak nincs dolga ezzel így, főképp ha van bába és más támogató nők. Mert nekem akkor nem hiányzott, és nem is volt ott nagy részében.

Na, mindegy. Végül a hátamra feküdtem(!), és úgy hamar kijött, örültem, hogy vége. A bába talán kicsit hamar vágta el a köldökzsinórt, és kicsit gyorsan adta oda, de ezeket akkor nem mertem érezni, meg azért annyi baj legyen.

A méhlepény nem akart jönni, nem és nem. Már háromnegyed óra eltelt, gyenge voltam, és nem is akartam semmit csinálni, fáztam. A hangulat kezdett kissé bizonytalanná válni, hogy most akkor kórház. Akkor valahogy kijött, nehogy már. Szép kerek volt, nem volt semmi baj.

Megnyugvás, és minden jó. A szülésznő elment az ötös busszal hajnalban, én meg úgy örültem, hogy sikerült.

M. Sz.

abortusz > > >
Ágnes > > >
András > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.