igaz történetek szülésről, születésről

1109. nap: A harmadik – feloldozás

Megjelent: 2013. okt. 18.

Beletelt egy kis időbe, mire meggyőztem a férjem, hogy legyen harmadik gyermek is. Tény, hogy kicsit bedarált minket a másfél év korkülönbség. De aztán szépen belerázódtunk, sok jó dolog történt velünk, többek között saját házunkba költöztünk egy olyan helyen, ahol végre megnyugodhattunk. Aztán jó pár hónap várakozás után egyszer csak pozitív lett az a teszt. Addigra már mindketten vártuk.

Úgy öt hónapos terhes lehettem, amikor egyszer este jöttem haza az autóban, és elkezdtem visszaemlékezni az előző szülésemre. Akkor jöttem rá, hogy ezt a szülés utáni napon bezártam egy kis dobozba, és azóta nem nyitottam ki, mert nem akartam a kislányom személyével összekötni. Viszont most muszáj volt kinyitni ezt a dobozt, mert pár hónap múlva megint szülni fogok. Hazáig bőgtem.

Másnap kicsit tisztább fejjel elkezdtem újraépíteni az önbizalmamat, de valahogy sehogy sem tudtam összerakni a dolgokat. Sok apró jel (barátok, ismerősök, véletlenek és többek között ezek a szüléstörténetek) jött szembe, és egyszer csak kikötöttem az otthonszülésnél. A férjem dobott egy hátast, de azért nem is vett annyira komolyan. Majd megnéztük a „Business of being born” című filmet, egymásra néztünk, és egyértelmű volt, nem kellett magyarázkodni, a kórházi protokollból nem kértünk többet. G. is nagyon megszenvedte a második gyerek születését, azt, hogy három órán keresztül szinte önkívületi állapotban hagytak vergődni…

Új fejezet az életünkben, a harmadik gyereknél G. is eljutott szülésfelkészítő információs hétre, ez más is volt. Neki is tetszett, tetszettek a bábák, olyan jó volt az egész, nem utolsó sorban tele új információval azzal kapcsolatban, hogy mi mennyire fontos egy szülésnél, születésnél.

Nagyon lassan indultak a fájások egy éjjel, korán reggel írtam apukáméknak egy SMS-t, hogy jöjjenek segíteni a nagyokkal, mert férjemnek állásinterjúja van, és már nem szeretnék egyedül maradni. Egész délelőtt tipródtunk, hogy elmenjen-e az interjúra (fél éve nem talált munkát), én éreztem, hogy el kell mennie (felvették). Úgy 12 körül elment, apukám az oviba, majd gyerekek aludni, én is ledőltem egy kicsit, akkor már volt, hogy hétperces fájások, G. mindjárt itthon, utána fájhatok szabadon…

G. megjött, teljesen feldobódva az interjútól, mesélt, ebédelt, gyerekek ébredeztek, nagyszülőkkel olvasgattak, tiszta kávéházi hangulat! Emberek, én itt vajúdok!!!

Nagy nehezen sikerült gyerekeket és nagyszülőket kitessékelni. Erre leálltak a fájásaim. Folyamatos telefonkontakt a bábákkal, M. tudta, hogy ez lesz. Pihenjek, akkor írjak, ha újra rendszeresek. Tíz-tizenegy óra volt éjjel, mire beindult, egykor írtam nekik, hogy akkor lassan jöhetnek szerintem, már nem akarok egyedül lenni. Háromkor megjöttek, G-t elküldtük aludni, hogy ő majd később kell, ez jó volt mindenkinek. Kétujjnyira voltam kitágulva, amikor megérkeztek. Egy idő után befeküdtem a kádba, hallgattam, ahogy fel-felhorkantanak a bábák a kanapén. Olyan nyugalom volt, teljesen jól voltam. Hatkor kijöttem a kádból, szépen felkelt a nap, én meg szépen leálltam a fájásaimmal.

Héttől kilencig sétálgattunk a folyosón az akkorra kipihent férjemmel, én már kezdtem fáradni, de nagyon jó volt a hangulatunk, beszélgettünk, meg-megálltunk. Kilenc körül mondtam a bábáknak, hogy bizony én már tényleg kezdek fáradni, mennyi még az annyi?! Rövid konzílium után homeós bogyókat kezdtek adagolni. Ha valaki nem hisz a homeopátiában, akkor ezen nagyot nézett volna, ahogy én is. Már nem tudtam vidáman fecserészni. Ebben az ütemben az energiáim is rohamosan fogyni kezdtek, és egyre türelmetlenebb voltam. Finoman megvizsgáltak, és a méhszáj még nem volt teljesen eltűnve. Azt javasolták, hogy üljek a vécére, az majd segít. Ezt csak négy darab csempelevakarós fájásnak hívom, négy után mondtam, hogy ezt, köszi szépen, de nem. Felajánlották, hogy burkot repesztenek, ha akarom. Megegyeztünk abban, hogy megvizsgálnak, és ha ez a négy csempelevakarós segített, akkor visszaülök a vécére. Segített, eltűnt a méhszáj! Innen kicsit hollywoodi gyorsasággal zajlottak az események.

Visszaültem a vécére, G. elém szépen leült. Következő fájásra pukkanás, bábák valahol, én ordítom: „Elment a magzatvíz éééééééééééés jön a babaaaaaaaaaaaa!” – valahogy mindenki talpon lett, és a kb. négy méterre lévő hálóig elvonszoltak. „Jaj, vér is jön! De nem kéne! Hú ez sok vér…” – hallom.

G. leül az ágyra, én előtte már nyomok, egy tolás, valami kint, még egy, valami nagyon kint. „Na, még egy, és kint van a teste is!” – Mi van? Két tolással még nincs kint a teste, na, erről nem volt szó! Én már kész vagyok, jaj, na, de jön az a fájás, és a második szülés elementáris ordításánál ezerszer elementárisabban 10.01-kor megszületett A. Utána sürgés-forgás, aggódás, de semmi gond nem volt, én csak nagyon-nagyon elfáradtam…

Utólag kiderült, hogy a burokrepedésnél a kicsike tépte magával a placentát is, ezért véreztem, de mivel utána másfél perccel megszületett, nem volt gond, azért adtak infúziót, meg etettek, itattak. Hosszú volt, de így volt jó. Soha többet nem mennék kórházba, csak az bánt, hogy az első kettőt hagytam, hogy elszúrják!

Amikor a folyosón meglátom a fugába beleszáradt kis barna foltot, ami egyre halványabb, azért mindig elmosolyodom…

K. Z.

Első gyermekem születése > > >
Második gyermekem születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.