igaz történetek szülésről, születésről

1062. nap: Járó motorral (Hanna születése)

Megjelent: 2013. szept. 1.

Az úgy volt, hogy eü. főiskolára jártam, tanultunk szülészetet, és az előadás nagyon tetszett a törzsi szülésekről. Ajánlott irodalom volt A gyöngéd születés stb. Bár nagyon féltem a szüléstől, borzasztóan vágytam az anyaságra. A kórházi gyakorlat kikészített. Az újszülött intenzíven az a sok pirinyó baba, akiknek az anyukájuk közelsége most talán a legfontosabb, ott fekszenek egy szeretet nélküli közegben… Isten hozott a világban.

Tehát otthonszülést terveztünk, minden jól alakult terhesség alatt. Férjem elfogadta, hogy én itt érzem biztonságban magam.

Egy novemberi napon apukámnál voltunk vacsorára, és valami biocsokit adott nekünk (a mai napig emlékszem rá és rosszul vagyok), másnap is nassoltam belőle, aztán felfordult tőle a gyomrom, és kezdődött a szervezetem tisztulása, jártam a vécére. Készültem, hogy lassú, hosszú vajúdás vár rám, mert anyukám is így szült.

Éjjel elfolyt a magzatvíz, fájások sehol. Telefon, zuhany, hőmérőzés. Még simán vissza tudtunk aludni, kellemes izgalom volt rajtam, hogy itt a várva várt idő! Ágik meg a doulám készenlétben. Apró fájások érkeztek szép csendben. Ilyenkor megszorítottam picit Krisz kezét, de aludtunk tovább. Reggelre se történt nagy változás, talán sűrűsödtek, erősödtek kicsit. Kártyáztunk, hogy nyugodtak maradjunk.

Telefon, amikor már beindult a keményebb rész, jöttek. Egy vizsgálat, Ági távolinak látta a véget, így hazament.

Séta, kanapén helyezkedés, fájásokkor Krisz erőteljes masszírozása nélkül úgy éreztem, nem bírom ki. Kádban nem volt jó érzés, a masszázst nem akartam nélkülözni. Fogytán volt az erőm.

Este hat körül ért vissza Ági. Homeós golyók, nyugi, hasra kellemes forró borogatás. Végre elérkeztünk a kitoláshoz. Gyenge tolófájások, úgy éreztem, saját erőből kell nyomnom. Elfáradtam, elég volt, egy picit hadd aludjak! Nem lehet.

Kicsit egyedül hagytak, tanakodtak, vagy nem tudom… Ági megemlítette a kórházat. Ha nem megy tovább, be kell menni. Ez kétségbe ejtett. Azt már nem!!! Határozottan nem megyek! Ekkor oda ugrott mellém a doulám és megfogta a kezem – köszönöm! Biztatott, hogy menni fog, és ment.

Közben az autó már készenlétben állt az út közepén a házunk előtt. Krisz elkezdte kipakolni a nyári gumikat az autóból, hogy beférjünk.

Aztán doulám szólt, hogy elin1.2dult a fejecske, jöjjenek. Másfél órás kitolás… Hosszas, fárasztó, sokszor reménytelen… Fejecske előre és vissza, ki-be, ki-be, mindig egy picit kijjebb. Mikor és hogyan lesz mar végre vége!? Mi vár rám? Ági ajánlotta, hogy lehet, guggolásba sikerülne.

Akkor Krisz a hátam mögött. Kapok egy nagyon kellemes gátmasszázst – teljesen ellazít. Végre egy kis pihenő, aztán mindent bele! „Ez az, gyerünk!” „De ez nagyon fáj!” „Az most nem számít!” Hát jó, ha muszáj, akkor talán kibírom. Ordítok és sikerül!

Letekerik a köldökzsinórt és a hasamra teszik. (Rövid volt és a nyakán.) Ahh! Ez a világon a legjobb érzés! Meleg kis szuszogó baba! Leszívás – természetesen a hasamon (nem a hasamról).

„Fiú vagy lány?” „Nézd meg!” Először azt hittem, fiú… De aztán sikerült beazonosítani: lányunk született!

A lepényt állva pottyantottam ki, addig Krisz lekapta a pólóját és összebújt a babával. Aztán vissza hozzám, és másnap reggelig meg se mozdultunk! Meztelenül betakarva. Nagyon jó volt!

Ja, és végül leállították az utca közepén járó motort.

Köszönöm szépen a háborítatlan, beavatkozásmentes szülést; hogy szülés után békésen ismerkedhettünk egymással!

K. N.

Vetélés > > >
Sámuel > > >
Naomi > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.