igaz történetek szülésről, születésről

1010. nap: Jött megállíthatatlanul (Jakab)

Megjelent: 2013. júl. 11.

Nagyon szerettünk volna még egy babát, de kellett rá várnunk. Elég sokat. És ez alatt az idő alatt megváltoztak dolgok… Mire Jakab megszületett, már nem egy család voltunk.

Akkoriban hetente egyszer elmentünk anyukámhoz, és volt, hogy ott is aludtunk. Egy ilyen estén, vacsora közben éreztem egy összehúzódást, de nem gyanakodtam (pedig lehetett volna, mert sosem voltak jóslóim, és ráadásul a nagyobbik gyerek is valahogy így, a 39. hét körül született).

Éjfél körül már jött is a következő összehúzódás, aztán a következő… Nem voltak még túl erősek, és túl gyakoriak sem, így hajnalig még szunyókáltam, meg azon gondolkoztam, mi legyen: nehezen barátkoztam a gondolattal, hogy itt, anyukámnál szüljek (főleg, hogy sejtettem, ő sem szeretné ezt).

Kora reggel felhívtam N-t, összeszedettem vele otthon mindent, amire szükség lehet, és még mielőtt odaért volna, anyukámnak is elmondtam, mi a helyzet. Nem lelkesedett. És egészen biztosan én is így voltam ezzel: ritkultak az összehúzódások, szinte meg is szűnt. Döntenem kellett, pontosabban el kellett fogadnom egy már meghozott döntést: elindultunk haza. Busszal persze, végül is csak Budapest másik végéig kellett eljutni…

Hosszabb volt az út, mint bármikor máskor, és ahogy közeledtünk, egyre mocorgósabbá vált odabent a helyzet: visszatértek az összehúzódások. A házunkhoz vezető úton, fel a dombra már csak több részletben bírtam felmenni.

Otthon pedig már nem volt megállás: a baba mostanra már mindenképp jönni akart, nem tartóztathatta senki és semmi. Nem adott szinte lélegzetvételnyi szünetet sem, viszont egy óra múlva a kezemben volt.

Ágiéknak már csak arról ment a telefon, jöjjenek, bár sietniük nem kell. Én lerogytam a földre, karomban Jakabbal. N. betakart minket. A méhlepény megszületésével azért megvártuk Ágit és Kingát.

Ezen a napon, erre a néhány órára ismét egy családdá váltunk. És bár utána ez végleg széthullott, nemcsak romok maradtak utána… Egyáltalán nem.

P. R.

Benke > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.